1917 nyarán az angliai Cottingley faluban két unokatestvér, a 16 éves Elsie Wrigth és a 9 éves Frances Griffith különös képeket készített. A fotókon apró, szárnyas tündéreket láthatott, aki csak megcsodálta őket. Lebegtek, pózoltak, táncoltak, és egyértelműnek látszott, hogy a két lánynak sikerült olyan lényeket megörökítenie, akik csak a mesékben léteznek. A család először csak mosolygott rajtuk, de a hír szárnyra kelt és végül bejárta az egész világot. Az emberek csodálattal nézték.
Az első világháború lezártával gyászba borult az ország. Több százezer család veszítette el a férjét, fiát vagy apját. Ebben a lelkivilágban, amelyből nagyon nehéz volt kilábalni, a túlvilággal kapcsolatos hit soha nem látott népszerűségnek örvendett. Sokan hittek a halál utáni életben és még többen próbáltak meg kapcsolatot teremteni azokkal, akiket elveszítettek. Arthur Conan Doyle, a neves író, ez idő tájt mélyült ez a spiritualizmusban, mert úgy vélte a tudomány nem ismeri a magyarázatot mindenre. Amikor meglátta a tündérekről készült fényképeket, komolyan vette őket. Szakértőkkel is megvizsgáltatta még a negatívokat is, de az akkori kor tudása szerint nem találtak semmiféle manipulációt. A kettős expozíció lehetőségét is kizárták. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a tündérek valódiak voltak a fotókon, csupán a trükk volt egyszerűbb.
1920-ban Doyle a The Strand Magazine hasábjain publikálta az esetet és komolyan érvelt a tündérek létezése mellett. A közvélemény megosztó volt, sokan azt gondolták róla, hogy megborult az elméje, és kinevették. Sherlock Holmes megalkotója gúny tárgya lett. A lányok azonban egyszeriben híresek lettek.
De évtizedekkel később, az 1980-as években, amikor már mindketten idős asszonyok lettek, elmondták a valóságot. A tündérek papírból kivágott figurák voltak, amelyeket kalaptűkkel rögzítette a földhöz. A mintákat egy korabeli gyerekkönyvből másolták, és maguk sem hitték, hogy ötletük megvezeti a fél világot. Tettük zseniálisan illeszkedett a kor szelleméhez, és ezért is aratott sikert. Érdekes módon Frances élete végéig ragaszkodott ahhoz, hogy az öt fénykép közül az egyik valódi volt. Tehát a kétely fennmaradt, és az hitt benne tovább, aki akart.
Mindezek után már csak azt kérdezhetjük, hogy egy olyan, elméjéről híres író, aki racionálisan gondolkodott, aki olyan zseniális bűnügyeket eszelt ki, hogy hihette el mindezt. Nem volt sem ostoba, sem pedig naiv, mégis képes volt elhinni valamit, amire vágyott? Pontosan. Conan Doyle egy gyászoló apa volt, aki elveszítette fiát, és hinni akart valamiben, ami földöntúli, olyasmi, ami érzékszerveinkkel fel nem fogható, így a tündérek létezése is azt jelentette számára, hogy igenis létezhet valami, ami több, mint a földi lét bizonyossága. Ebbe a képbe a tündérek tökéletesen beilleszkedtek. A gyermeki fantázia találkozott a kollektív reménnyel és a technológia adta lehetőségekkel…Így életre keltek a mesék…
Az emberi képzelet a fájdalom elől menekülve bármit képes elfogadni, és bármit képes megmagyarázni. Hogy léteznek-e valóban tündérek, nem tudjuk, és talán nem is derül ki soha. Ettől függetlenül még csodás álmokat és vigaszt nyújthatnak azoknak, akik bennük remélnek támaszt.
Fotó: Susanne Jutzeler, suju-foto : https://www.pexels.com/hu-hu/foto/1602744/
