Penélope Cruz

A mediterrán nők tudhatnak valamit – mi legalábbis meg nem mondtuk volna, hogy Penélope Cruz ma ünnepli a 45. születésnapját. És azt tudtad, hogy egy időben Tom Cruise-zal és Matthew Mcconaughey-vel is randizott?

Szerencsére ma már boldog házasságban él a sármos Javier Bardem-mel, nem mintha ezzel a külsővel nem kaphatna meg bárkit is. Emellett legjobb barátnőjének Salma Hayek-et tartja, ám szoros kapcsolatot ápol Antonio Banderas-szal és  Melanie Griffith-el is.

Penélope egyébként kiválóan táncol, 9 évig járt balettoktatásra. Színészetet viszont sosem végzett – nem mintha ez meglátszódna a játékán, sőt, egy igazi őstehetség. Kétszer jelölték Oscar-díjra, ebből egy arany szobrocskát haza is vitt a Vicky Christina Barcelona-ban nyújtott alakításáért. Egyébként külön érdekesség, de a színésznő a második Oscar-jelöléséről egy óráig nem is értesült. A számát ugyanis épp akkortájt változtatta meg, hiába hívták az ismerősei.

Spanyolországban 25 éves korára már színészi karrierje csúcsán állt – így aztán gondolt egyet, és Hollywood felé vette az irányt. Ekkor debütált a Terítéken a nő című filmjével, amiben egy sikeres lányt alakított – bizonyára nem kellett nagyon megjátszania magát. A filmet a kritikusok jól fogadták, innentől kezdve pedig nemzetközi karrierjének semmi sem szabhatott határt.

Penélope egyébként pont az a belevaló nő, akinek gondolnád. Életében két alkalommal is kettéfűrészelték (természetesen bűvészek, nem favágók), az egyik szerencsés David Copperfield volt. 2000-ben a Vad lovak forgatásán végleg lemondott a húsról, és vegetáriánus lett. 1998-ban két hónapig önkénteskedett Ugandában. Az ottani szörnyű körülményeken elborzadva a következő évben a Hi-Lo country című filmért kapott teljes fizetését a kalkuttai Terézanya gyermekmentő szolgálatnak adományozta.

fotó: Internet

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here