A kérdés az, hogy a ma embere tud-e mit kezdeni azokkal, akik nem tudnak vagy nem akarnak haladni a korral? Sokan vannak, akik akarattal vagy anélkül nem képesek telefont vagy bankkártyát használni. Úgy érzik, távol áll tőlük a kütyük által létrehozott világ, nem tudnak már otthonosan mozogni benne, mert nehezen tudják feldolgozni az adatokat, bizalmatlanok, és nem értik a kérdéseket, amelyeket kapnak bizonyos ügyek elintézése közben.
Ha mégis beleegyeznek, akkor feszülten hallgatják a pergőszavú ügyintézőt, aki nem mindig kedves és türelmes, így hamar feladják. Ők egy olyan világból érkeztek, ahol az emberek nem voltak rabjai a tárgyaknak, sokkal többre értékelték a szavakat, a kétkezi munkát vagy a csevegést, ami kikapcsolta őket. Ez utóbbit nevezzük bátran pletykának. Azok a régimódi emberek még szavukat adták egy-egy üzletre, sokszor elegendő volt ennyi is, mert a becsületük mindennél többet ért. Tudták, hogy a kimondott szónak ereje van, nem dobálóztak vele.
Titkaikat, problémáikat, betegségeiket nem akarták világgá kürtölni, mert személyesnek gondolták, és tisztában voltak az egyszerű ténnyel, hogy segíteni alig tud valaki, különben se érdekel senkit más nyomora. Ez ma sincs másképp, csak a közösségi oldalak kommentelői elhitetik, hogy az unalmukban odavetett kommentek, lájkok számítanak, figyelnek másokra. Évtizedekkel ezelőtt nem volt érdem, ha sajnáltak, szántak bennünket, ma erőnek erejével ki akarjuk csikarni az egyre hidegebb-ridegebb szívű emberekből, akik nem is mernek bennünket.
Természetesen a változások sok előnyt is hoztak, de azért egykor GPS nélkül is eljutottunk A-ból B-be, maximum kicsit kalandosabban. A hagyományokkal teli világból jövő nem érti, miért nem akarnak már sokan levelet írni, netán verset, vagy fényképet papírra nyomtatni, mert számára az a kézzelfogható valóság. Viszont az idő nem forog visszafelé, és bár akadnak olyanok, akik szeretik a könyvek illatát (hála az égnek, még sokan!), egyre többen olvasnak E-bookot, hallgatnak hangos könyvet (ennek hasznát időskorban pláne élvezhetjük, ha romlik a szemünk), mégis egyre többen merülnek el egy új, nemlétező virtuális képrengetegben, amelyről már nem tudja az egyszeri ember, hogy valóságos-e vagy mesterséges intelligencia gyártotta.
Még sokan élnek közöttünk, akik itt ragadtak a két világ határán, és attól szenvednek, hogy emlékeik, mondandójuk nem fontos. A tapasztalatokat felülírja az idő, és ha azt hisszük, gyerekinket, érdeklik a régi mesék, akkor csalódni fogunk. Kivétel persze akad. A ma világában az információ akkor értékes, ha friss és azonnali. A tegnap hírei már a süllyesztőben vannak, és senkit nem foglalkoztatnak a múlt hét eseményei.
Felmerül a kérdés, hogy mit kezdjenek magukkal azok, akik szeretnek újságot lapozni, akik még bíznak a hírek erejében, mert arra nevelték őket, hogy a tévé nem hazudik, vagy csak ritkán, ahogy az újságok sem, amikbe csak megalapozott dolgok kerülhetnek, mert hát, ami le van írva, annak valódinak kell lenni. Nekik igen nehéz elmagyarázni, hogy szokjanak hozzá a bírálathoz és a kétkedéshez, mert már a hazugság, az elferdítés és a befeketítés mindennapos. Ezek az emberek szenvednek a legjobban, mert nehezen lavíroznak az új körülmények között.
Mégis itt vannak és lesznek köztünk sokáig, és ha figyelünk rájuk, olyasmiket osztanak meg velünk, amikről már csak a régi filmekből értesülünkpl. nagy és kitartó szerelmek, esténkénti bandázások a szomszédokkal, törődés más gyerekeivel, tiszteletadás a mindennapi hősöknek, a szép és kulturált beszéd, a köszönés fontossága és sorolhatnánk. Mielőtt leírnánk a régi generációkat, jusson eszünkbe, hogy ők tették lehetővé a ma kényelmét és ellustulását. Sajnos, nem biztos, hogy ez a hasznunkra válik.
Mégis jó érzés látni olyanokat, akiknek fontos, hogy elegánsan felöltözzenek egy színházi előadáshoz, akik tudják, hogy nem kell mindig enni, ha moziban vagyunk, akik iskolába nem jól érezni küldik a gyerekeiket, hanem tanulni. Mondhatnánk erre, hogy változnak az értékek, átalakul a fontossági sorrend, ami csak azért baj, mert vannak, amik kikopnak, pedig azok adják meg emberi mivoltunk alapját. Ezek pedig a tartás, az empátia, a figyelem, a segítés, becsület és a tisztesség.
Szerencsére még léteznek csodabogarak, akik nem akarnak nagyon mai emberek lenni, törtetni és másokat letarolni céljaik érdekében. Legyenek ők fiatalok vagy idősek, nagyon becsüljük meg a társaságukat, mert amit tőlük láthatunk vagy tanulhatunk, azt egyetlen virtuális világ se tudja megadni. Az ember akkor tud csak ember maradni, ha érzelmeit, mondandóját nem egy dobozzal akarja helyettesíteni. Akkor marad valóságos, ha nem a smile-k nevetnek helyette, nem a kommentek sírnak és szitkozódnak, hanem azok, akik körülötte élnek, és hozzájuk lehet fordulni örömben, bánatban.
Talán eljön még az az időszak, amikor ráébredünk, hogy igazán fontos érezni, beszélgetni és türelemmel viselni mások nyomorúságát. Még fontosabb jól lenni és nem magunkat helyezni a világ tetejére, ahol túl nagy a tolongás manapság.
Kép forrása: Pinterest
