Patkány Joe
Szép kis este, mondhatom. Miss Tanner Greg-gel sakkozott. Messziről hallani lehetett a kacagását. Nekem nem tűnt fel eddig, hogy a sakk ennyire vicces játék lenne. Vajon, mit találjak ki, mert azt valahogy meg kellett magyaráznom, miért voltam ilyen sokáig távol?Amikor beléptem a szobámba, idilli helyzetben találtam őket. Amélia nevetgélt, Greg pedig úgy bámulta, mintha fel akarná falni. A bábuk állásából nyilvánvalóvá vált, hogy nem sokat játszottak.
– Kapitány! – nézett rám hosszú pillái alól a hölgy. – Már azt hittük, elfeledkezett rólunk.
– Soha nem tennék ilyesmit kisasszony! – hajoltam meg előtte. – De látom, azért nem unatkoztak.
Greg megérezte a hangomban a gúnyt, haragos arccal meredt rám.
– Mi történt? – kérdezte.
– Á, csak egy potyautasra bukkantunk. – És még nem is hazudtam, azt persze, hogy nem most, már nem kötöttem az orrukra.
Amélia legcsábosabb mosolyát küldte felém. Mit akar ez a nő? Eddig még rám nézni is alig akart, most meg flörtöl?
– Mi lesz a sorsa szegénynek? – kérdezte megjátszott aggodalommal. Ahogy ezt mondta, a kezével az enyémhez ért mintegy véletlenül.
– A tengerben végzi.
Láttam, hogy Lowell mereven nézi a hölgy kacérkodását. Gondoltam, addig üssük a vasat, amíg meleg.
– Tölthetek még egy kis bort, kedves Amélia?
A nő bólintott, én meg hosszan nézve mély dekoltázsát, egészen közel hajoltam és töltöttem neki.
– Hát akkor folytassák a játékot! Én majd szorítok a hölgynek!
Erre kezet csókoltam neki kicsit hosszabb ideig tartva a kezét a kezemben a kelleténél.
Greg agya már forrt. Elfelejtette, hogy ismerem. Vagy ennyire nem tudta leplezni a féltékenységét?
– Mit kap a nyertes? – kérdezte Miss Tanner kissé becsípve a bortól.
– Legyen ez még titok! Rajta Greg, ne hagyd magad! Azt hiszem, veszélyes játékost találtál!
Hangomba jó adag cinizmus vegyült.
Amélia
Nem is gondoltam, hogy ilyen szórakoztató estének nézünk elébe. Egy csepp kedvem se volt a kapitányhoz. Már a tekintetétől is irtózom. Olyan furcsa nézése van, mintha belém akarna látni…Sokszor észrevettem, hogy elmerengve figyel. Ilyenkor azon tűnődtem, vajon meddig akar fogva tartani, vajon tényleg a válságdíj miatt vagyok-e itt, vagy egyéb céljai vannak velem. Biztos vagyok abban, hogy szépségem nem hagyja hidegen. Még nem volt férfi, akit ne tudtam volna az ujjam köré csavarni. A férfiak nagyon egyszerű teremtmények. A szemüknek hisznek és keveset gondolkodnak. Egy mosoly, egy kacér tekintet, és máris a tenyeremből esznek. Joe kapitány sármos volt, magas, vékony, de izmos. Mosolyával, figyelmességével valószínűleg minden más nőt meg tudott szédíteni, de engem nem. Én, Amélia Tanner, kemény vagyok és elszánt. Nem kispályás kalózokra fáj a fogam. Olyan férfit keresek, aki az első pillanattól uralkodni tud felettem, akit nem tudok megtéveszteni a ridegségemmel, és akit nem irányíthatok. Greg Lowell sem az volt.
Amikor belépett a kapitány szobájába, tudtam, hogy ő a meglepetés. Bár igyekeztem palástolni meglepődésem, azt hiszem, ez nem sikerült teljes mértékben. Évek óta nem láttam. Ugyanolyan vonzó, mint egykor, talán egy-két mélyebb ránc ült a szeme sarkában, de a tekintete sugárzott. Én mégis tudtam, hogy gyenge. Nem kellett harcolnom a figyelméért. A legjobban az zavart, hogy mennyire el van bűvölve tőlem. Már-már kínos volt a nézése. Nem tudtam, hogy ismeri Patkány Joe-t, de azt sejtettem, hogy nem kedveli. Ez villámgyorsan kiderült számomra. Valami mély titok lappangott a felszín alatt, amelyről mindketten gondosan hallgattak.
És az a nevetséges ötlet, hogy sakkozzunk… Aztán meg az a furcsa fiú, aki bejött a borral. Nagyon ismerős volt. És vajon mi történhetett a hajón? Természetesen mindnyájan tudtuk, hogy a potyautas története hazugság. Patkány Joe átlátszóan csinálta. Ahogy kisietett, rögtön sejtettem, hogy valami komoly dolog húzódik a háttérben. Mr. Lowell azonnal odaugrott hozzám és megcsókolta a kezem. Éreztem, hogy tovább is menne, de ridegen félretoltam.
– Elhozta Greg? – kérdeztem.
– Igen. Habár nem sejtettem, hogy Ön itt lesz – válaszolta nem is palástolva érzésit. Szinte hallottam a szíve dobogását.
– Önnél van? – lepődtem meg. – Ezt nem mondhatja komolyan! Azt hittem, csak elvitte a búvóhelyéről, és holnap keresi meg apámat. Hogy lehet ennyire elővigyázatlan?
– Nem tehettem mást. Már nem volt időm elrejteni. Holnap hajnalban már az apjánál lesz a papiros és a medál.
– Nem, adja ide most! – parancsoltam rá.
– Nem lehet, Ön fogoly. Jó helyen van nálam. Pirkadatkor visszajövök és megszöktetem.
– Csodás! Ahogy felkel a nap, a fedélzeten leszek.
– Ismeri a füttyjelünket?
– Természetesen igen – válaszoltam.
– Akkor, ha meghallja, jelezzen vissza, és fellopózom valahogyan Önért. Nem maradhat tovább Montgomery foglya. – Hangja ingerült és haragos színt öltött. Ennyire odavan értem? – Bántotta Önt? Nyúlt akár egy ujjal is Önhöz? Mert, ha igen, akkor elvágom a torkát, mihelyt visszaér.
– Nyugodjon meg, Greg, nem tett semmi illetlent azon kívül, hogy bezárt.
Erre a mondatomra szemlátomást megkönnyebbült.
– De játsszunk, mert rögtön visszatér. Nem tudhatja meg, hogy ismerjük egymást. Legyen velem kimértebb! – mondtam neki. – Aztán együtt megyünk apámhoz, és megbeszéljük a továbbiakat. Vigyázzon a medálra! Azon múlik minden!
Ekkor léptek hallatszottak, és mi úgy tettünk, mintha a játékba merülnénk.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
