Hiába hisszük, hogy mindennapos dolog születni, szülni, nem az. Kérdezzük meg a terhes nőket, asszonyokat, vajon tényleg olyan egyszerű, mint ahogyan sokan sugallják? Kipottyan és jól van, állítják egyesek. Pedig megszületni sem könnyű, tudjuk, pedig rég elfelejtettük az érzést. Nehéz elhinni, hogy a terhesség, a szülés, és a születés lelki és testi változásairól milyen keveset beszélünk még mindig. Nem az internetre gondolok, vagy a szüléselőkészítő tanfolyamokra, hanem az egyszerű, hétköznapi felkészítésre, mert bármilyen hihetetlen, a fiatal nők még ma is ugyanolyan keveset tudnak, mint régen. Nagyon fontos lenne abszolút hétköznapi módon is megközelíteni a témát. Fel kellene készíteni a lányokat a test teljes megváltozására, arra, hogy terhesség alatt, közben és utána milyen lelki átalakulás megy végbe a nőben. Könyvek százai, videók és minden a rendelkezésünkre áll, és mégsincs benne a köztudatban. Mintha azt hinnénk, hogy ez amolyan női dolog, és majd elmondja az egyik nő a másiknak. Nem így van, ezek nem vicces katonasztorik régről, amelynek mindig van csattanója.
Bár egy csomó közösségi oldalon megoszthatják élményeiket, tapasztalataikat a nők, valami mégis hiányzik. Talán az, hogy valaki szemtől szembe megmondja nekik, hogy szabad kétségbeesniük, szabad félniük, és ha a szülés fájdalmas, hangot kell adniuk neki. Annak is, ha nem bánnak szépen a szülő nővel. Visszatérve egy gondolat erejéig: az anyák gyakran nem tudnak, nem akarnak vagy nem képesek beszélni saját élményeikről. Nem mindenkinek vannak erre jó szavai, ki sem tudja fejezni magát.
Egy borsodi kisfaluban, messze a várostól, hiába van internet, a világ nem változott akkorát, mint a főváros közelében. Nagyon fontos lenne, hogy a terhes nő tisztában legyen azzal, hogy az érzései, aggodalmai természetesek. Mindez vonatkozik az összes vizsgálatra is, amelyeket, tisztelet a kivételnek, az orvosok rutinból megcsinálnak, de legtöbb esetben nem közölnek semmit a kismamával. El se tudják képzelni, milyen rettegéssel tölti el őket a hallgatás. Sokszor gondolom, hogy bár csodálatos orvosok is vannak, mégiscsak a nők értik, érzik át a szülést. Nem egyszer hallottam már, hogy az orvos rárivallt a vajúdó nőre, mert az nem hagyta magát kézzel tágítani a fájások közepette. Azt is számtalanszor mesélték nők, hogy kijelentette a férfiorvos, hogy nem fájhat annyira, amennyire kiáltozik valaki. Érdemes lenne némi szimulációs játékban felkészíteni azokat, akik hitetlenkednek.
Sok nőnél előfordul a rossz berögződések miatt, hogy kevesebbnek érzi magát, ha császározzák. Mintha nem lenne mindegy, de egyesek szerint a természetes szülés az igazi. Ez ostobaság. Úgy az igazi, ahogy a legmegfelelőbb abban a helyzetben.
Ha az utcán meglátunk egy embert, vajon megkérdezzük tőle, hogyan született? Érdemes lenne levetkőzni már a buta sztereotípiákat, és nem versenyezni még ebben is. Érdeklődjünk már egy olyan nőnél, akinek császármetszéssel vették ki a babáját, könnyebb volt-e neki utána? Tudott-e hajolni, emelni, és mikorra értette meg, hogy a hasa sose lesz a régi? Kivéve a szerencsés celebeket, akik táncolva mennek a műtőbe, mert programozott császárral szülnek a számmisztika miatt. Ugyanezek állítják később, hogy a gyerekük egy héten belül átalussza az éjszakát, és nekik persze minden csodálatos. Az a baj, hogy a médián keresztül a mai lányok az ilyesmit látják, elhiszik és önmagukat ehhez mérik. Ha kiderül, hogy náluk mégse klappol minden, akkor magukba zuhannak, hibáztatják a világot, de legfőképp bántják önmagukat.
Jó lenne, ha a jövendő apákat is sokkal hatásosabban belevonnánk a várandósság folyamatába, pláne a lelki folyamtokba, de a feleségek testi átalakulásába is. Arról is kellene tudniuk, mit érez a feleségük, de az sem utolsó dolog, hogy ők hogyan viselik az egészet. Nem, nem mindig lazák és csak a tejfakasztón jár az eszük. Sok kapcsolat romlik meg a terhesség alatt, de főleg a szülés után. Ez azért történik meg, mert nincsenek tisztában azzal, hogy megváltoztak a viszonyok, a nő anya lett, még ha nem is azonnal, de a teste biztosan. A lelki fejlődés késhet. Viszont a nő egy ideig szinte megszűnik, mert a kialvatlanság, a folyamatos stressz, aggodalom nem abban erősíti, hogy neki házastársi feladatokat kell teljesítenie mihamarabb. A fájdalmat nem is említem, mert aki szült, az tudja, hogy egy ideig a nő teste már akkor is fájni kezd, ha valaki csak ránéz.
Az első gyerek születése megváltoztatja az addig házaspárként remekül működő pár életét. Hiába tudják, hogy ez lesz, nem hiszik el. A szabadság illúziója észrevétlenül megszűnik, de ez nem jelenti, hogy elveszik a nő és a férfi és már csak apa és anya létezik. Nem szabad ennek történnie.
A születés a maga előre nemlátható bonyodalmaival, következményeivel is gyönyörű. A szülés is lehet az, de mind tudjuk, ha megéltük, hogy nem talpig sminkben megyünk be a kórházba és jövünk ki onnan. Az nem a valóság, és nem is arra vágyunk. Maradjon az csak meg a hercegi pároknak, színésznőknek, és mindenki másnak, aki képes kilenc hónapos terhesen tűsarkúban totyogni, vagy elhitetni a világgal, hogy a műkörme mindennél fontosabb. Legyen! Más földi halandóknak megmarad a küzdelem, az öröm, a fáradtság és a baba mosolya, ami minden másnál többet ér.
Kép forrása:Pinterest
