Vége van annak az időnek, amikor az újságosnál vásárolt nyomtatott sajtó, a könyvesboltban vett könyv és a TV előfizetésért kapott csatornák és az azokon lévő műsorok voltak a content. Természetesen ezek a médiumok ugyanúgy nem szűntek- és nagy valószínűséggel még hosszú ideig nem is szűnnek meg, csupán átalakultak a fogyasztási szokásaink, és ezzel párhuzamosan a médiumaink is.
Míg az internet kora előtt az lehetett író, aki legalább valamilyen bölcsész végzettséggel, vagy azzal egyenértékű tehetséggel rendelkezett és egy magazin alkalmazta, addig ma bárki számára adott a lehetőség, hogy véleményét, gondolatait valamilyen formában a nagyérdemű elé tárja.
De nem különb a helyzet a mozgókép vagy akár az audio műfajokkal sem, habár az utóbbi, azaz a podcast egy kis lemaradásban van Magyarországon, de azt hiszem annak elterjedése is csak idő kérdése.
A tartalomgyártás, tehát teljesen nyitott terep lett, alkotó vénáját bárki megmutathatja. Nem kevesen pedig ezt teljes odaadással és rengeteg belefektetett munkával professzionális módon űzik. A jó minőség ennek ellenére sem garantált, de óvatosan bánnék ezzel is, mert ami nekem nem tetszik, az attól még lehet jó.
Annyira széles már a választék, hogy szinte bárki találhat magának közönséget.
Ez az újfajta fogyasztás természetesen a szponzorok és marketingesek szokásait is megváltoztatta. A cégek mindigis arra törekedtek, hogy az általuk vásárlói potenciálnak vélt csoportot minél inkább elérjék. Anno ezt a tv, rádió hirdetésekkel tudták elérni, ma pedig már Youtube csatornák és az egyéb közösségi médiák az, ahol célcsoportjukat keresik.
Szerintem ez egy teljesen egészséges és érthető folyamat. Ahol a figyelem van, ott szeretne lenni a márka is. Ugyanakkor mégis találkozom videójukban magyarázkodó influencerekkel, akik amiatt érzik kellemetlenül magukat, mert felületeiken megjelenik a rettegett #hirdetés. Olvasom a kommenteket, hogy ”na ez is eladta magát” és egyszerűen nem értem, hogy a kedves kommentelőnek, vajon mi az elképzelése a tartalomgyártásról. Gondolja, hogy a kedvenc videósa dolgozik heti 40 órát, hogy megéljen, napi 3 órát azon, hogy hogyan csináljon minőségi tartalmat, néhány óra alatt leforgatja, majd megvágja, közzéteszi, aztán gondoskodik róla, hogy az minél több emberhez elérjen, válaszol a hozzá érkező kérdésekre, és egyáltalán semmi más nincs az életében ezen kívül?
Vagy szerinte ki fizeti meg azt a rengeteg energiát, a hozzá szükséges technikát és tudást? Nyilván vannak olyan influencerek, akiknek már szinte tartalmuk sincs, mert minden megjelenésük egy reklám, de amikor a friss kismama videós kért elnézést azért, amiért az instagramján bejelölte azokat a cégeket, akiktől teljesen érthető módon kapott rengeteg babaholmit, akkor minden fogyasztó nevében elszégyelltem magam. Ennél organikusabban elhelyezett hirdetést, ami senkit és semmit nem befolyásol, már nem lehet csinálni.
Közönségként el kell fogadnunk, hogy hirdetés nélkül nincs minőségi tartalom, ugyanakkor a tartalomgyártóknak is kutya kötelessége odafigyelni rá, hogy a reklámnak sem szabad torzítania a tartalmat, illetve felelősséget kell vállalni a követőkért is, hiszen sokak példaképpé válnak, akarva akaratlanul.
Itt is, mint mindenben a világon, csak a megfelelő egyensúlyt kell megtalálni, és persze ügyelni arra, hogy a hitelesség ne vesszen él, és a content továbbra is az önkifejezés egy módja legyen, ne pedig reklámfelület. De a hirdetést akkor is el kell fogadni.
