A törött szemüveg

Panna a szemüvege nélkül mozdulni sem tudott. Ebben azért volt némi túlzás, de ő szerette ezt hangoztatni, mert szemüvegben védve érezte magát. Kamasz korában anyja többször mondta neki, hogy hordja rendesen, mert akkor nem látszik, hogy görbe az orra. Tény, hogy ebben volt igazság, de egy bántás is. Aztán az évek folyamán ez a bántás az élete szerves része lett, ahogy a szemüveg is.

Az irodában egy percre sem tette le, csak otthon, ha a sminket mosta le az arcáról. Persze már nem a régi vastag keretes borzadályt hordta, hanem évről évre jobbat, divatosabbat választott. Semmire nem költött annyit, mint a keretekre. Összes baját azért nem foghatta anyjára, mert a szemüveg történetéhez az is hozzájátszott, hogy tizenhat évesen egy buli után, amelyben szörnyen érezte magát, hazakísérte egy fiú. Ő mondta neki először, hogy szép. Panna tiltakozott, meg szemtelenül odavágta, hogy görbe az orra, de a fiú csak mosolygott és rázta a fejét. Aztán még egyszer elmondta neki, hogy szépnek látja. Amikor mindenféle búcsúcsók nélkül befutott a zöld vaskapujukon, azonnal a fürdőszobába ment. Levette a szemüvegét, nézte az enyhén görbülő orrát, barna szemét, és vékony száját, de semmi szépet nem tudott magán felfedezni.

 
 

– Minden fiú csak azt akarja – mondta másnap Era, amikor elmesélte neki. – Biztosan azért nyomta a sódert.

Ha ez így is volt, sose tudta meg, mert a fiút nem látta többé, állítólag vendégségben volt csak a házigazdánál, és őt is csak azért tudta hazakísérni, mert a szomszéd utcában lakott, így nem tévedt el.

Érdekes módon soha nem felejtette el őt, mert az az első dicséret, amit kapott, nem törlődött ki az emlékezetéből. Természetesen dicsérték már előtte is néhányan, de nem olyan szívből jövően és hatásosan, ahogy az a srác. Semmit nem tudott róla, csak a keresztnevét: Gábor. Úgy ízlelgette a nevét hosszú éveken át, mint egy finom cukorkát, de óvakodott attól, hogy valaha is elkoptassa. Az emlékezetébe azonban bevésődött.

Húsz év múlt el azóta, és Panna túl volt két rövidebb kapcsolaton és egy váláson is. Kislánya másfél éves volt, amikor a férje megelégelte a ritkuló együttléteket, a törődés hiányát és egy cseppet sem szép napon lelépett. Csak annyit mondott, egyszer élünk. Igaz, hogy mások is, de őt ez nem érdekelte. És ebbe az egyszer élünkbe hirtelen belépett az egyik munkatársa, aki csak pár éve dolgozott a cégnél. A “Használd ki az időt!” meg az “Élj meg minden percet!” szlogen életre kelt, és a férfi mindent megtett azért, hogy ne unatkozzon.

Panna nem igazán lepődött meg, mert van az úgy, hogy az ember megérzi, hogy nem amellett az ember mellett fog megöregedni, akihez hozzáment. Már a házasságkötő teremben eldőlt a házasság sorsa, mondta Era, hiszen a vőlegény elejtette a gyűrűt és fél násznép azt kereste. Persze volt abban valami vicces is, Panna nem gondolt tragédiával az eseményre. A vőlegény izgatott volt és kész. De a barátnője, aki egyben a tanúja is volt, jelentőségteljesen hümmögött, aztán jobbnak látta nem ragozni túl a helyzetet.

Babácska bölcsibe került, Panna meg újra munkába állt. Már a harmadik napon bekövetkezett a tragédia: a mosdóban a szeme sarkában összegyűlő festéket törölgette, amikor egy váratlan mozdulattal lelökte a szemüveget. A kolléganője pedig abban a pillanatban rálépett. A vékony keret eldeformálódott, az egyik lencse pedig kiesett. Panna úgy érezte, minta valaki kinyomta volna a szemét. Aznap tartalék szemüveget sem hozott, így maradt a semmi és a remény, hogy haza tud menni villamossal, mert vezetni nem lát, az ezer százalék.

Másnap reggel első útja az optikába vezetett. Kellemes bizsergéssel gondolt a vásárlásra, mert az új keret olyan volt számára, mint egy ki nem mondott dicséret. És az viszont nagyon kellett a lelkének.

A belváros kellős közepén nyílt pár hónapja egy szalon, amelynek kirakatát sokszor megcsodálta, mert az új tulajdonos úgy rendezte be, mintha egy ruhabolt kirakata lett volna. Egy csodás francia lány ült egy széken és a laptopjára bámult, amelyen Párizs képe virított. A lány fején piros sapka volt és a lábán piros magas sarkú. A baba tökéletesen élethű volt.

A szalonban sokkal többen voltak, mint egy ilyen helyen általában. Talán azért, mert semmi nem volt megszokott még a berendezésében sem. Áradt belőle a finomság és valami kellemes vaníliaillat járta át a levegőt.

A pult mögött egy elegáns pasi mosolygott, és mindenkihez volt egy-két jó szava. Panna kivételesen nem bánta a várakozást, mert jól szórakozott. Bámulta a csodás kereteket, az ízlésesen díszített falat. Mindez a kellemes állapot addig tartott, amíg tekintete össze nem találkozott az eladóéval.
A férfi hosszan bámulta, de nem azzal a vetkőztetős tekintettel, ahogy egyesek, inkább elgondolkodva. Aztán a következő vevő felé fordult és átirányította egy másik eladóhoz. Majd megint Pannára nézett és mintha kacsintott volna. Ez a fajta bizalmaskodás azonban cseppet sem volt a nő ínyére. Azonmód elment a kedve a nézelődéstől. De az is lehet, hogy képzelődött. Ezért igyekezett nem nézni a férfira, habár volt benne valami, ami vonzotta.

– Jó napot! – mondta, amikor sorra került.
– Üdvözlöm. Új szemüvegre vágyik? – kérdezte a férfi.
– Igen, a másikat baleset érte.
– Egy finom kékre gondolt-e már?

Panna meglepődött. Régóta szeretett volna kék keretet, ami sűrű barna hajához kiválóan illett volna.

– Igen, régi vágyam, csak eddig nem került rá sor.
– Pedig nagyon is illene az arcához meg a hajához. Mutatok néhányat.

Azzal a nő elé tett három darabot.
Mind a három gyönyörű volt, de a középső alakja passzolt legjobban macskaszeméhez.

Felemelte és az orrára helyezte.
A férfi nézte és nem bírta tovább.

– Nagyon szép vagy, Panna. Pontosan olyan szép, mint régen.

A nő zavarba jött. Ezt a hangot ismerte valahonnan. Pontosan ezekkel a szavakkal tarkítva hallotta valaha.

– Gábor? – kérdezte tétován.
– Igen – nevetett a férfi. – Nem hittem volna, hogy emlékszel a nevemre.
– Nagyon jól emlékszem arra az estére.
– Fiatalok voltunk, de az a szép lány mindig megmaradt bennem.
– Talán ha egy órát beszélgettünk…
– Volt az több is, csak már elfelejtetted…
– Nem. Viszont te voltál az első az életemben, aki szépnek nevezett. Mindig jelentéktelen voltam, még anyámnak is.
– Tévedsz. Sose voltál az, csak nem hitted el, hogy mások másnak látnak.
– Ne haragudj, de azt hiszem, feltartom a sort – mondta zavartan Panna. Nagyon furcsán érezte magát ebben az esetlen helyzetben.

– Nem tartod fel, látod – mutatott a nő mögé. Üresen kongott az üzlet. Mintha pillanatok alatt köddé vált volna mindenki.
– Azt hiszem, választottam is – hebegte gyorsan. – Legyen ez! – Mutatott a középsőre.
– Rendben. De azért próbáld fel! Bemérem a tied és három napon belül meglesz.

Panna felsóhajtott. Három nap. Addig nem fog látni, a másik is igen karcos volt már.
Gábor elvette a töröttet és hátra ment vele.

Egy ember a régi Panna-korszakból, gondolta a nő. Egy helyes srác, aki, ha maradt volna, talán mássá lesz az élete.

– Tudod mit, megcsinálom délutánra. Ötkor érte jöhetsz – adta vissza a férfi a szemüveget pillanatok múlva.
– Miért?
– Ez miféle kérdés? Mert szükséged van rá. És mert akkor újra eljössz.

Panna elpirult.

– Itt leszek – mondta halkan. – És köszönöm.
– Örömmel.
– Nem, én a régi Gábort köszönöm. A kedveset, aki bókolt.
– Nincs régi és új. Csak én vagyok. És délután ötkor várni foglak.

Ez úgy hangzott, mint egy randevú. A nő bólintott és kimenekült az optikából.

Az aznapi horoszkópja új kezdetet jósolt neki. Nevetséges volt, hogy most az egyszer mintha reménye lett volna rá. Aztán megrázta a fejét és elindult a késő őszi napsütésben.

– Szép vagyok! – mondta félhangosan önmagának és rámosolygott a szembe jövő idős hölgyre.

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here