A világ egyik legtehetségesebb és méltán legszebb színésznője égi vizekre evezett. Elment egy olyan ember, akinek még a vérében volt a színjátszás, aki meg tudta bűvölni a kamerát, és aki miatt férfiak ezrei ültek be a moziba.
Az ötvenes években az olasz filmipar a csúcson járt. Tele volt kiváló rendezőkkel, színészekkel és színésznőkkel, akiket Hollywood is csodált, csábított több-kevesebb sikerrel.
Gina Lollobrigida 1927-ben született a gyönyörű Róma melletti településen, Subiacoban. Három lánytestvére közül korán kiemelkedett szépségével, és húszévesen elnyerte a Miss Róma címet. Kiváló adottságait felhasználva korán modellkedésbe kezdett, és amint az lenni szokott, gyorsan rátalált a filmipar. Próbálkozott Hollywoodban is, de hamar megértette, hogy Olaszországban a helye. A kor neves rendezői mellett tanulta meg a szakma csínját-bínját, és ezután talált rá karrierje leghíresebb szerepe, eljátszotta Adeline-t a Királylány a feleségem c. alkotásban a nem kevésbé tehetséges és jóképű Gérard Philipe mellett. Ezután sikert sikerre halmozott, megcsillogtatta komikusi vénáját is, de legfőképp a szépsége dominált a filmvásznon. Időközben férjhez ment egy szlovén orvoshoz, egy fiuk született, majd válással végződött a házasság 1971-ben.
Az isteni Lollo nem volt könnyű természetű nő. Évtizedes viszályt folytatott a másik nagy olasz sztárral, Sophia Lorennel. Hollywood később is megkörnyékezte, együtt játszott Bogarttal, Sean Connery-val, akivel a forgatás végére teljesen elmérgesedett a viszonya, mondván, az egyik filmbeli pofon erősebbre sikeredett a kelleténél.
Az 1970-es évek elején úgy döntött, felhagy a filmezéssel és a fotózásnak szenteli életét. Ettől kezdve inkább a kor jeles szereplőit fényképezte, Nagy visszhangot váltott ki Fidel Castroval készült riportja. Még vissza-vissza kacsingatott a filmvilágba egy-egy sorozat szereplőjeként, de már nem tudott jelentős sikereket elérni. Próbálkozott a politikával is, de ezen kísérlete finoman kudarcba fulladt.
Ő az a színésznő volt, akinek a nevére százak álltak sorba a jegypénztáraknál, mert nem téveszthették össze senkivel csodás alakját és kisugárzását. Abban a korban mert és tudott jelen lenni a filmvásznon, amikor a világ tele volt egyéniségekkel és a színészek, színésznők nem váltak celebekké egy-egy gyenge tévéműsor kapcsán.
A filmtörténet aranykorának kimagasló színésznője távozott közülünk. Emléke nem törlődik ki, elég csak, ha Esmeralda alakja villan elénk A párizsi Notre-Dame-ból, vagy A római lányé, amelyet Alberto Moravia írt.
Elment egy gyönyörű nő, akiért egyaránt rajongtak nők és férfiak, és most valószínűleg égi deszkákon folytatja sikeres pályafutását.
