Mirella lassan éledezni kezdett a koszos matracon, amelyre úgy hajították be, mint a szemetet. Érezte, ahogy a göröngyös úton egészen lelassul a jármű és tudta, megérkeztek, bár sejtelme sem volt, hová és miért. Nem volt ellensége, pláne ebben az országban és nem volt senki, aki szívesen kiiktatta volna az életéből. Ezért el sem tudta képzelni, vajon mi célja lehet a két idegennek.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Nagyon félt, de nem akarta elhagyni magát, inkább lehunyta a szemét és várta, hogy feltáruljon az ajtó. Pár pillanattal később egy két férfi hangja szűrődött be kintről.
Aztán kinyílt a kocsi ajtaja, és egy fekete maszkos és meg egy másik, akin nem maszk, hanem műanyag álarc volt, nézett befelé. Nem értette, mit beszélnek, így azonnal rájött, hogy csak helyiek lehetnek. Vajon miért őt szemelték ki a rengeteg turista közül, ez volt az első gondolata.
– Jöjjön! – mondta a magasabbik. Mintha tudta volna, hogy már magánál van. – Mozduljon már, nincs időnk totojázni! – kiáltott rá angolul, de ez a fura angol valahonnan ismerős volt a lánynak.
Feltápászkodott, és nem akaródzott neki megmozdulni. Lába sajgott és hirtelen belé vágott a gondolat, hogy talán soha senki nem tudja meg, hová tűnt.
– Mit akarnak tőlem? – kérdezte bátorságot erőltetve magára.
– Ne aggódjon, nem fogjuk bántani, feltéve, ha fizetnek magáért! – nyerített fel az álarcos.
– Apám fizetni fog, ebben biztosak lehetnek! – mondta gyorsan, ahogy megpróbált felállni.
– Emiatt nem aggódtunk eddig sem! A kislánya fontos neki.
Azzal a főnöknek látszó magasabbik erőteljesen elkapta Mirella csuklóját és kirántotta kocsiból. A lány feljajdult, de nem szólt semmit. Gyorsan szétnézett és látta, hogy közel-távol egy ház sincs, mélyen benn vannak az erdőben. Magasan voltak és a ház, amely előtt megálltak, igen elhagyatottnak látszott. Farönkökből készült, de már nem tegnap, és senki nem gondozhatta.
– Befelé! – mordult rá az, aki nem volt kíméletes hozzá. Benn a házban csak gyenge fény derengett, az is a hold fényének maradéka volt. Nem gyújtották fel a villanyt, csak egy mécses került elő valahonnan.
Mirella gyorsan végigfuttatta tekintetét, de nem látott mást, mint egy korhadt priccset, egy asztalt két székkel és rengeteg port. Nagyon rég nem járhatott ott senki.
– Adja ide a telefonját! – nyújtotta a kezét az egyik emberrabló. Miután Mirella nem mozdult, ráordított. – Mire vár, nem hallja?
– Nincs nálam – hangzott a felelet.
És ez valóban így volt. Már végigtapogatta a zsebeit nem sokkal ezelőtt, de nem találta. Nem emlékezett rá, mikor és hogyan hagyta el, talán még a szálloda folyosóján esett ki, vagy talán elrablása közben. Az járt a fejében, hogy valaki csak megtalálja és keresni kezdik őt, amíg nem késő. Érdekes módon, kevésbé volt megijedve, mint azt gondolta volna valaha is, mert a két fickó nem tűnt veszedelmesnek. Pénz kellett nekik, és másra nem hajtottak.
Sajnos nem értette, hogy mit beszélnek egymás között, de annyit tudott, hogy valahogy meg kell szöknie, bár fogalma sem volt, hová hozták. Azért Bali nem volt akkora, hogy elveszhetett volna, ha elindul. Viszont nyomtalanul eltűnhetett. Úgy gondolta, jó, ha beszélgetni próbál, hátha az egyik szíve meglágyul.
– Uram! – fordult az egyikhez. – Kaphatnék egy kis vizet?
A két sunyi alak összenézett és a főnök mondott valamit. A másik bólintott. Egy palackos vizet vett elő a hátizsákjából és átnyújtotta a lánynak. Miután Mirella majd a felét megitta, intett a fejével, hogy üljön le az egyik székre. Amikor a lány lehuppant, széles ragasztószalagot vett elő és először a kezét, majd a lábát kötözte meg, aztán a székkel együtt körbetekerte.
Ezután már nem szóltak semmit, csak odakint váltottak pár szót és a lány hallotta, hogy csapódik a kocsi ajtaja, és elindul. Nem lélegzett fel, mert az alacsonyabb fickó, aki maszkban volt, visszatért.
– Ha nem ordít, nem ragasztom le a száját, megértette? Itt ugyan senki nem hallaná meg, de engem zavarna, ha visítani. Megértette?
A lány bólintott. Az járt a fejében, hogy vajon hány óra lehet, és mikor jönnek rá, hogy eltűnt. Apja biztosan csak reggel, mert ha hiába kopog nála, biztosan azt hiszi majd, hogy alszik, és tapintatosan békén hagyja. Most az egyszer abban reménykedett, hogy hátha mégse lesz ennyire jó fej.
Milán meg másnap délutánig biztosan nem fogja észrevenni az eltűnését. Lehunyta a szemét, és a csendben, amely rátelepedett a koszos kunyhóra, a fiúra gondolt. Mi van, ha soha többé nem fogja látni? Az este majdnem tökéletes volt. Mennyit nevetett, aztán mégis porszem került a gépezetbe… A karkötő, most meg itt ül és várja, mi fog történni vele. Észrevétlenül kezdett elúszni a bátorsága és akaratlanul is kibuggyant egy könnycsepp a szeméből.
Milán nyugtalanul aludt. Azt hitte, annyira fáradt, hogy tizenkét órát fog aludni egyhuzamban, ehelyett már hétkor ébren volt. Legszívesebben azonnal visszaindult volna az Il Pomodoroba, de teljesen felesleges volt. Korgott a gyomra, és rájött, hogy az égvilágon semmi nincs a házban, amit ehetett vagy ihatott volna. A ventilátor monoton zümmögéssel jelezte, hogy még mindig kénytelen dolgozni, aztán váratlanul elhallgatott. A légkondi ezen a szigeten ennyi volt. Szerencsére még elviselhető volt a párás meleg. Valamiért mégsem tudott visszaaludni. Elképzelte, hogy Mirellát egyszer elhozza ide, lefejti róla a hófehér ruhát és vékony testét magáévá teszi. Szinte hallotta a nevetését, maga előtt látta szájának izgalmas ívét, és azonnal izgalomba jött.
Lezuhanyozott hideg vízzel és úgy döntött, meglepi. Visz neki reggelit, és majd később megy vissza az étterembe. Az járt a fejében, hogy nem is tudja, a lány mit szeret.
Talán a helyiek kedvence, a sate ízleni fog neki. A sate Indonézia klasszikus étele, szinte mindenhol megtalálható. Mivel Balin sokszínű kultúra érvényesül, ezért minden régiónak megvan a saját ízesítésű változata. Talán a Bali lilit a legfinomabb.
A lilit húsát, amely lehet sertés vagy csirke és hal is, feldarabolják, reszelt kókuszdióval, kókusztejjel és egyéb fűszerekkel áztatják, majd botok köré tekerik és roston sütik.
Már a gondolatától is összefutott a nyál a szájában.
Gyorsan belebújt egy pólóba és egy könnyű vászonnadrágba, majd felkapva hátizsákját, a robogóra pattant. Még szerencse, hogy egy ilyen robogó mindig kéznél van, gondolta elégedetten és alig várta, hogy beérjen Denpasarba, ahol megveheti élete első sate-ját, amit majd együtt fogyaszt el Mirellával. Nem kellett sokat keresgélnie. A város már éledezett köszönve a turistáknak, akik korán keltek, vagy le sem feküdtek.
A finom illat azonnal az orrába kúszott és elfogta valami különös öröm annak gondolatára, hogy újra láthatja a lányt.
A Maya Biru még nem éledt, úgy látszott, a viszonylagos csendben mindenki alszik még.
Lerakta a robogót és besietett a főbejáraton. Ahogy belépett, azonnal meglátta Mr. Biget, aki igencsak meglepődött, amikor észrevette őt.
– Hová hová? – kérdezte feszülten.
– Jó reggelt, uram, még nem dolgozni – nevetett Milán. – De nem sokára igen!
– Mondd, Milán, ismersz te egy barna, csinos magyar lányt a szállodából? – kérdezte a férfi nem díjazva a lelkes köszönést.
– Nem tudom, kire gondol, de egyet igen. Mirella a neve, de még a vezetéknevét se tudom. Ja, de, eszembe jutott: Madarász!
– És mit tudsz róla?
A férfi tekintete fenyegető volt.
Milán meghökkent. Tényleg ennyire fontos ember lánya lenne, hogy még a szálloda tulajdonosát is ráuszítják?
– Én? Ugyan mit tudnék? Szép és kedves!
– Ide figyelj, Milán, ne szórakozz velem. Többen látták, hogy veled ment el.
– Ez igaz, de nem tudtam, hogy erről be kell számolnom!
– Hátrébb az agarakkal! A lány eltűnt. Az apja kétségbe van esve.
– Micsoda? – kiáltott fel a fiú. – Mi az, hogy eltűnt? Éjfél körül hoztam haza, és még láttam, hogy besántikál.
– Ez biztos?
– Igen, uram.
– Akkor ideje, hogy megismerkedj az apjával, de előre szólok, nem lesz jó kedvében.
Azzal intett, hogy Milán kövesse. Az egy pillanatig nem mozdult. Mirella eltűnt? Ez meg hogy lehet? Mit jelent, hogy eltűnt? Nem értette, de gyomra összeugrott az idegességtől. A két sate már egyáltalán nem tűnt jó ötletnek, pláne, hogy elment az étvágya egy szempillantás alatt.
Előző rész
Következő rész:
fotó: Pinterest