A farmig vezető úton néma csend és kellemesen fanyar férfiillat uralta a kocsi utasterét. Selma fáradtnak, piszkosnak, de mindenekelőtt rettenetesen éhesnek érezte magát. A klíma lehűtötte a testét, és ellazulva tapasztotta szemét az ablaküvegre.
Többnyire a tájat kémlelte, azonban néha Lucát mustrálta hátulról, aki szintén némaságba burkolózva vezetett. Fehér, könnyű anyagú inget viselt, az ujját lezser stílusban könyékig felhajtotta. Bőre barnasága kontrasztot alkotott a makulátlan anyaggal, alkarját fedő szőrszálai fekete hajszínével azonosultak. Szeme barnaságát csak kétszer látta megvillanni a visszapillantóban, de kifejezetten vonzó, egyenes orra és borostás, karakteres álla sem kerülte el a nő figyelmét.
Félórás út után áthaladtak egy kisebb városon, majd a sofőr szűk bekötőútra tért le. A keskeny betonsávot ég felé törő, óriási tujasor övezte. Selma azt hitte, ez a jellegzetes látvány csak Toszkánára jellemző, de ezek szerint tévedett.
A körülbelül másfél kilométeres szakasz végén masszív, fekete vaskapu állta útjukat, lassan cammogva nyílt ki, egy vénember mozgására emlékeztette Selmát.
– Úgy tűnik, bár gyorsan beszélnek, minden mást ráérősen csinálnak – gondolta magában a nő.
A fehér terepjáró porfelhőt hagyva maga után egy épületegyütteshez ért, Selmát első pillantásra elvarázsolta a látvány. Az udvar középpontjában kétszintes épület állt, a fal felső részét sárgára festették, alul pedig autentikus terméskő fedte.
Réginek tűnt, ugyanakkor gondos felújításról árulkodott minden része. Két hatalmasra nőtt fa árnyékolta az épület végét záró teraszt, amit ciklámen színű bougainvillea sor szegélyezett, valamint fából készült bútorokkal rendezték be. Selma képzeletében pontosan így nézett ki egy dél-olasz farm.
– Csodaszép ez a hely – motyogta csak úgy magának.
– Isten hozott a Berrettini farmon!
Selma megköszörülte a torkát, az áldásos csend és a környék szépsége úgy elterelte a figyelmét, hogy teljesen megfeledkezett Lucáról.
– Köszönöm!
Hatvan körüli férfi lépett ki az ajtón, és az autó felé tartott. Selma kiszállt a hátsó ülésről, lesimította a pulóverét, és egy visszafogott mosollyal lépett az érkezőhöz.
– Üdvözlöm, Selma Cvirka vagyok. Örülök a találkozásnak, signor Berrettini.
A nő kezet nyújtott, azonban rövid ideig csak a levegőben lógtak az ujjai, mivel a férfi értetlenül nézett rá és Lucára felváltva.
– Én vagyok Ugo – mondta végül rettenetes angol kiejtéssel. – Beviszem bőrönd.
Ugo dühösen gesztikulált a sofőr felé, amitől Selma még inkább összezavarodott. Hátra perdült, és Lucának szegezte a kérdést.
– Nem ő signor Berrettini?
– Nem. – Luca szája sarka enyhén megremegett. – Én vagyok az, Luca Berrettini.
Selma szóra nyitotta a száját, de félúton nyitva maradt, és nem formálta a szavakat. Számon akarta kérni, amiért átverte, de tulajdonképpen ő nem hagyta bemutatkozni, ő maga alkotta azt az elképzelést, hogy az a Luca, akinek várnia kellett volna rá a repülőtéren, a farm egyik alkalmazottja.
Ekkor a férfi odanyújtotta a kezét, inkább békejobbnak tűnt, mint felsőbbrendű gesztusnak. Formálisan is megtörtént a bemutatkozás, de ez még nem enyhítette a Selmában támadt zavart és feszültséget. A férfi inkább tűnt az életet felelőtlenül hajszoló gigolónak, mint sikeres bivalyfarm- és sajtgyártulajdonosnak.
– Gyere be, megmutatom a szobádat és a házat – invitálta Luca. – Ha kipihented magad, elkísérlek a birtok többi részére is.
Selma megköszönte a gesztust és próbálta tiszta lappal indítani ezt a zavaros és bosszantó megismerkedést. Belátta, nyűgös és házsártos mostanában, nem találja a helyét sem a magánéletében, sem a munkában. Ezért is látogatta meg az apját Berlinben, hátha a környezetváltozás helyrebillenti, de nem érte el a kívánt eredményt.
A ház belülről is lenyűgözte, noha nem talált benne semmi hivalkodót vagy luxust. A fehér falak fűszeres, mediterrán és otthonillatot árasztottak magukból, rusztikus, többnyire sötétbarna bútorokkal rendezték be, kivéve a konyhát, amit egy nagy boltív választott el a tágas közös tértől. Ott vidám mentazöld szekrénysor állt nagy főzőlappal és a főzéshez használt számos eszközzel.
– Gondolom, éhes lehetsz, én sem ebédeltem ma, szóval készítek valami hideget, míg lepakolsz.
Selma ismételten megköszönte a dolgot, magában hálát adott az égnek, hogy a pasas is éhes, és nem kell megvárnia az olasz szokás szerint elég későn elérkező vacsoraidőt.
Luca a folyosón álló négy ajtó egyikére mutatott.
– Az lesz a te szobád, a mellette lévő ajtó a fürdőszoba.
Selma nem pakolt ki semmit, csak egy rövidujjú pólót vett ki a bőrönjéből, és lecserélte a meleg pulóverét. Utána átment a fürdőbe, hideg vízzel felfrissítette magát, és egy alapos kézmosás után készen állt arra, hogy végre egyen valamit.
Folytatjuk…
Írta: Huszár Zsuzsa
Kép forrása: a Szerző sajátja
