csütörtök, november 5, 2026
Egy héttel később Böske úgy ébredt, mint a kifacsart citrom. Augusztus közepe volt, de nem volt több húsz foknál napközben sem. Mintha az ősz kicsit előresietett volna. Már harmadik reggel kellett hánynia, és hiába nem akarta tudomásul venni, biztos...
Joli mosolygott. Minden foga ragyogott. Mint egy filmsztárnak. Volt pénze megcsináltatni, ahogy a szép ruhákra is. Ő volt tervének élő reklámja, de egy olyan helyen, ahol nem szeretik a reklámokat, nehéz volt megmutatnia, hogy szándékában sok pozitívum is van....
Egy sírra legtöbbször úgy gondolunk, mint valami véglegesre. Megállunk előtte és elgondolkodunk. Egy név, két évszám, esetleg egy mondat, amelyből nem tudjuk kitalálni, milyen ember lehetett, aki ott nyugszik.  Néha képeket pillantunk meg, és ma már QR kódokat is,...
*Jōhatsu: annyit jelent eltűnni, elpárologni. Megdöbbentő olvasni és hallani olyan férfiakról és nőkről, akik egy napon úgy döntenek, nem akarnak többé azok lenni, akik addig voltak. Nem feltétlenül meghalni akarnak. Egyszerűen kilépnek a saját életükből. Otthagyják munkájukat, lakásukat, ismerőseiket, olykor...
Van egy szabályom, amelyet hosszú évszázadok alatt alakítottam ki, és amelyhez minden körülmények között ragaszkodom: soha ne ítélj meg egy szerelmi ügyet az első öt perc alapján. Ezt a szabályt azért találtam ki, mert az emberek megtévesztőek. Ezt ugye...
Kevés család mondhatja el magáról a történelemben, hogy nemcsak palotákat, vállalatokat vagy bankokat hagyott örökül az utódaira, hanem egy olyan országot, amely még a nevét is róla kapta. Szaúd-Arábia esetében éppen ez történt: a „Saudi” elnevezés az Al Saud,...
Vannak borok, amelyeket nem arra szántak, hogy feldobjanak vele egy finom vacsorát. Nem azért vásárolják meg, hogy kibontsák, és még csak nem is azért, mert valaki kíváncsi az ízükre. Egy bizonyos értékhatár fölött a palack inkább műtárgy, befektetés, történelmi...
Bíz’isten, senki nem fizet nekem azért, hogy népszerűsítsek egy országot, de nézze el nekem a Kedves Olvasó, mert muszáj elragadtatással mesélnem erről a csöppnyi országról. Egy valóban aprócska állam, ahol minden van, ami után egy utazó ácsingózik. Ha nyaralni...
Aztán eljött az az éjszaka. Az a szörnyűséges… Joli belekortyolt a sörbe és csettintett egyet!– Vannak dolgok, amik sehol nem olyan finomak, mint otthon! – mondta. – Mégis jobb ott az élet. Van jövő!Misi végig mérte, és elfintorodott. Hiába lett...
Öt után pár perccel nyílt a kapu, ugatott veszettül a kutya, és belibegett Joli. Átöltözött. Nem bordóban volt, hanem halványsárga virágos szoknyában és fehér blúzban. Fekete haját laza kontyba tekerte. Misinek leesett az álla, ahogy belépett az előszobába. Jól nézett...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb