Egyre több helyen lehet lehet olvasni, hogy a liberális nevelés megbukott. Lehet, de ettől a ténytől nem áll meg a Föld a forgásában, és a szülők nem kapnak a szívükhöz, hogy jaj, most aztán mi lesz. A liberális nevelés,...
Megcsalt feleség lettem. Ahogy naponta ezrek. Sose értettem az embereket, mert el lehet válni, külön lehet költözni, miért kell belegyalogolni páros lábbal egy másik ember lelkébe? Most azonban ráéreztem valamire. Az emberek nem feltétlenül azért csalnak meg valakit, mert...
Azonnal megismerte a srácot. Pontosan olyan volt, mint a képeken. Az unokája apja, gondolta elégedetten. Igen megnyerő volt az arca, még akkor is, ha az orra egy kicsit karakteresebb volt a kelleténél. Erik, mondta félhangosan. Igen, minden bizonnyal ő...
Egészen zavarba ejtő, hogy a 21. században, amikor néhány kattintással szinte bárminek utánanézhetünk, milyen könnyen válhat a gondosan felépített látszat igazsággá. Elég néhány látványos fénykép, egy titokzatos történet, pár tucat lelkes értékelés, és máris megszülethet egy olyan siker, amely...
A Halloween gyökerei több, mint kétezer évre nyúlnak vissza, a kelta Samhain ünnepéig. Ez az az éjszaka, amikor a hiedelem szerint a halottak lelkei visszatérnek, és világok közti határok elvékonynak. A tűz, a maszkok és a felvonulások mind azt...
A kórház a maga szörnyű szagával, a riadt tekintetű emberekkel, akik isteneket láttak a fáradt orvosokban, olyan hely volt, ahová Móric soha többé nem szándékozott önként belépni Flóra keserves hónapjai után. Miután a mentővel megérkezett, a csodával határos módon,...
Szombaton délután azonban megtörtént a tragédia. Tamara apja jött aznap meglátogatni a kislányát, és elújságolta, hogy másnap hazaviheti. Ennek persze mindenki örült, csak Minka nem. Mi lesz most vele, esett kétségbe este, és megint sírt egy sort. Őróla senki...
Anya
Menni akarnak és menni fognak, mondja a lányom. Megértem, elfogadom és támogatom. Nem azért, mert nem tehetek mást, hanem mert látom, így lesz nekik jobb. Nekem nem. Mert messze lesznek, más kultúrában, amely lehet, hogy csak pár órányira van...
"Aki eszik, az szerelmet vall az életnek. Nem közönyös művelet. Az sem közönyös, hogy mit eszünk. Végre vele építjük sejtjeinket, vele folytatjuk önmagunkat, mert az étvágy, a vak ösztön világosan látja, mi alkalmas arra, ami kiegészíti névjegyünkön jelzett sejt-csoportot,...
Eszter hiába hívta az anyját. Haragosan morgott valamit a bajusza alatt, végül üzenetet hagyott neki. Hihetetlen, hogy még visszahívni se képes, pedig el akart menni vele bóklászni a városban. Az jutott eszébe, hogy mindenképpen látni szeretné Sofija munkáit, mielőtt...
































































