Amikor Réka bemutatta régi osztálytársát, Ágica nem gondolt semmire. Nem sejtette, hogy ez egy jól kigondolt terv része. Mindig is gyűlölte az emberek egymásra tukmálását, és nem is volt szüksége arra, hogy mások irányítsák az életét. Nagyon korán férjhez ment, alig volt húsz, és húsz évvel később megint egyedül volt.
Belefáradtak a házasságba, mert huszonkét év óta ismerték egymást, és egymáson kívül senki mást. Legalábbis ő nem. Mindig mellette volt a férje, egy ideig együtt is dolgoztak, de szerencsére csak fél évig, mert nem lehetett volna bírni sokáig a folytonos együttlétet. Egy szem fiuk tizenkilenc múlt, egyetemre járt. Már semmi nem tartotta össze őket, mégis nagyon meglepődött azon, mennyire rossz egyedül.
Nem találta helyét az apró lakásban, amit a ház árából vettek neki. Nem tudta, mit kezdjen a szabadidejével, ezért sok túlmunkát vállalt, beiratkozott egy nyelvtanfolyamra, de utálta azt is. Bárhová ment, mindenhol nők voltak többségben. Mintha a férfitársadalom kihalófélben lett volna. Minden ügyét egyedül kellett intéznie, és amikor elromlott a kocsi, teljesen kétségbeesett.
Az első tankolásnál, amikor a benzinkutas nem jött segíteni, majdnem sírva fakadt. Rádöbbent, hogy az elmúlt húsz év amputálta az önállóságát. Hagyta, hogy helyette oldják meg a helyzeteket és fel sem tűnt neki, milyen egyszerű volt az élete bizonyos szempontból. Most viszont kétségbeesetten látta, hogy tulajdonképpen alig boldogul. Nem akart ő párkapcsolatot, mert az mindig bonyodalmakkal jár. Ereje sem volt eljátszani, hogy érdeklődik valaki iránt, mert egyszerűen nem ez volt az igazság.
Mégis, ahogy múltak a hónapok, nem javult a hangulata. Elromlott a konyhai csap, utána hűtő és legvégül a radiátor is hangosan kopogott, amitől nem tudott aludni éjjel. Valaha ilyen dolgok miatt nem aggódott, mert a férje megszerelte ezeket kisebb-nagyobb nógatás után. Most meg folyton szerelőt kellett hívnia, várnia kellett rá és kávét főzve bájcsevegnie, pedig sem ereje, sem kedve nem volt hozzá.
Rékán túl, Klári is azt sorolta neki, hogy egy nő nem élhet egyedül. Szüksége van valakire, aki segít neki, aki mellett nőnek érzi magát, nem beszélve az üres éjszakákról. Hallgatta a sok sületlenséget, mert minden szót annak érzett. A segítséget csak-csak elhitte, de nőnek nő volt ő este is és reggel is. Az éjszakákat meg remekül viselte, legalább nem horkolt mellette senki aktív gőzgépként.
És mégis volt valami, ami nyugtalanította. A folytonos jótanács-cunami. Az a hidd el, mi jót akarunk neked, mennyivel jobb, ha van kivel kirándulnod, moziba menned vagy van kire főznöd. És csak jöttek a minden ellenállást legyőzni akaró rábeszélések.
Amikor házas volt, akkor se nagyon kirándultak, mert férje autót szerelt szabadidejében, a mozit ki nem állhatta, mert ott a tévé, és ahhoz fel sem kellett öltözni, a főzést meg ő utálta, így nem hiányzott neki.
Aztán Réka taktikát váltott. Elhívta magához és ott bemutatta neki Istit, aki szintén elvált volt és alig idősebb két évvel. Isti átlagos volt, átlagos frizurával és hajmennyiséggel, átlagosan csálé fogsorral és enyhén görbülő gerinccel. Nem sokat szólt, de ha megtette, akkor sem mondott semmi olyat, amivel felkeltette volna az érdeklődését. Kicsit sem volt vicces, de morcos sem. Nem lehetett felmérni, van-e benne szenvedély, mert nem volt hobbija, nem rajongott semmiért különösebben, és még olvasni sem szeretett.
Isti nem is férfi, hanem egy átlagos döglött hal, mondta rá Klári, de miután Réka csúnya pillantást vetett rá, abbahagyta a férfi becsmérlését.
Isti a találkozás után elhívta egy randira. Nem akart igent mondani, esze ágában sem volt, de valahogy magára rángatta a pozitív válasz köpenyét és a telefonba belebólintott. Később jutott csak eszébe, hogy Isti nem látja, így kinyögte, hogy rendben, de ne étterembe menjenek, mert ahhoz nincs kedve.
A férfi sétát javasolt, amely akár lehetett is volna érdekes, ha nem a városka szélén akart volna találkozni, ahol a tarlók közt csodálhatták a lemenő napot. Hogy miért kellett a földeken mászkálni, nem értette, de hagyta. Isti beszélt neki a génmódosított terményekről, aztán a zsebéből egy golflabda nagyságú paradicsomot húzott elő. Ágica majdnem elnevette magát, mert soha nem találkozott senkivel, aki egy randira paradicsommal jött volna. De a férfi komoly előadás keretében szemléltette, hogy az a paradicsom hamis, nem lenne szabad megenni, mert gumiból van.
Miután meghallgatta, még helyeselni is tudott. De mi a jó égért érdekelte volna őt a paradicsom? És ki akart volna erről beszélgetni?!
Sokáig hallgattak, már-már kínosan sokáig, amikor neki eszébe jutott, hogy ehetnének egy fagyit, mert lassan visszatévedtek a városba. Isti nem tiltakozott, de amikor a cukrászda elé értek, kijelentette, hogy a fagylalt nem más, mint víz és cukor és ő most nem inna cukros vizet. Ettől neki is elment a kedve a fagyizástól. Mentek tovább az út szélén, és nem szóltak egymáshoz. Az járt az eszében, hogy amióta nem randizott, kissé megváltozott a világ, mert régen a fiúk, megpróbálták volna elkápráztatni valamivel a lányokat, de ez a férfi gyakorlatilag az unalmával fogja őt legyűrni. Isti hazakísérte, adott két puszit az arcára, és elgyalogolt a lenyugvó nap fényében.
Az isten verje meg az egészet, gondolta Ágica magában. Hát mi a fenének kellene neki valaki, aki mellett állva is tudna aludni?! Réka csak óvatosan puhatolózott nála, és mivel nem akarta megbántani, annyit mondott neki, nem volt rossz. Erre persze vérszemet kapott, és Istinek már úgy mondta tovább, hogy a barátnője nagyon jól érezte magát vele. Isti átlagos tekintete a hamis bók hallatán felragyogott. Azt válaszolta, hogy neki tetszett Ágica, és nagyon boldog volt, amiért lemondott a fagylaltról, hiszen az tényleg nem más, mint cukros víz. Így mindkét fél elégedett volt, csak Ágica nem, aki nem tudta, milyen pozitív érzelmeket váltott ki Istiből.
Otthon, a tükör előtt megszemlélte testét és megállapította, hogy még nem szottyad a melle, egészen gömbölyű a csípője, talán lesz valaki, aki ezt észreveszi. Mielőtt azonban belemerült volna önmaga vizsgálatába, üzenete érkezett. Isti megkérdezte tőle, volna-e kedve a közeli homokbányába látogatni másnap. Mivel azt sem tudta, hogy van a közelben egy, belement. El nem tudta képzelni, mit lehet ott csinálni, de látott már elég mozit, hogy abban reménykedjen, hogy a férfi kitalált valamit. Egy biztos, paradicsomtermesztésre nem jó hely, szóval arról nem fog értekezni újra. És ez már egy jelentős lépés.
Ágica önmagát nem sokra tartva, másnap délután kisétált a ház elé, ahová megérkezett a férfi egy teherautóval. Még szerencse, hogy nem öltözött ki, sejtve, hogy a homokbányához nem kell csinos ruha. Fellépett a magas lépcsőn és a férfi úgy rántotta be, mint egy kiesni készülő liszteszsákot.
Negyedóra robogás után, amikor is teherautó olyan hangokat adott ki, mint egy kivénhedt kutya félmaraton után, megérkeztek a homokbányához, amely igen különleges hely volt. Úgy nézett ki, mint egy valódi sivatag a hatalmas dombjaival. A domb tetején, szemlélve az újabb naplementét, már-már romantikusnak tűnt. Ágica végre-valahára elmosolyodott. Isti nem szórakoztatta túlságosan, alig négy-öt mondatot szólt hozzá útközben, de arra gondolt, biztosan a bányában várja a meglepetés.
Amikor megálltak, a férfi leugrott, őt már nem segítette ki. Ezért nem tudta, kiszálljon-e vagy sem, így várt. Aztán pár másodperc múlva úgy döntött, mégiscsak kiszáll, legalább jobban látja a naplementét, ami a teherautó előtt terült el pár száz méterrel.
A férfira nézett, és várta, vajon mi következik, hátha ebben a randiban több lesz, mint az előzőben. Mivel paradicsomot még nem vett elő, reménykedni kezdett. De ez a remény azonnal szertefoszlott, amikor megjelent egy munkás, akivel Isti komoly tárgyalásba kezdett. Ágica nézte a bágyadt fényeket és nem is hallotta, miről beszélgetnek. Ha hallotta volna, nagyot csalódott volna, de már ez sem volt biztos. A homokról egyezkedtek meg köbméterekről és árakról. Aztán kezet fogtak és vigyorogtak.
– Na, ez összejött – jelentette ki elégedetten Isti.
– Mi? – nézett rá értetlenül Ágica.
– Hát a homok. Olcsón adta – válaszolta a férfi.
– Ezért jöttünk ide? – húzta fel a szemöldökét a nő.
– Ezért hát? Miért, mit gondoltál? – Isti hangjából kicsurrant a méltatlankodás. – A homokbányába homokért jön az ember – tette hozzá ingerülten.
– Világos – válaszolta Ágica. Egyik nap homok, a másik nap paradicsom? És ezzel az emberrel kellene neki új életet kezdenie, mert nem jó egyedül?
Rékát megöli, gondolta kesernyés szájízzel, miután felpakolták a homokot és Isti intett neki, hogy szálljon már vissza, indulnának. Ágica visszamászott, majd kibámult az ablakon. Elindultak. A cukrászda előtt elgurulva megkérte a férfit, hogy ugyan álljon már meg, mert beugrana egy cukros vízre, amíg a férfi eldöcög két faluval távolabbra, hogy felhúzza a kerítése mellé építendő válaszfalat. Jó lesz az elméletben közéjük is.
Isti csalódottan fékezett, megállt és arra gondolt, a jóisten se érti a nőket. Hát nem olyan rég még nem akart fagylaltot enni, mert meggyőzte. Akkor biztosan képes gumiparadicsomot is reggelizni. Legyintett és a gázra lépett.
Ágica nagyot sóhajtott. Maradjak csak egyedül, mondta félhangosan, mire a csinos felszolgáló kuncogni kezdett.
fotó: Pinterest
