Családi játszmák? Fordítsd át a megszokott lemezt!

Gyermekként még úgy tűnik, az, hogy ki milyen időpontban érkezik a családba, és, hogy a szülők hogyan kezelik és nevelik a gyerekeket, megváltoztathatatlan szerepekbe kényszerítheti a családtagokat. Ebből a csapdából azonban van kiút, azaz, felnőttként már nem kell elfogadni azt a skatulyát, amelybe a szülők, vagy a testvérek belekényszerítettek.

A felnőtté válással új szabályokat írhatsz, új mintákat alakíthatsz ki a családi kapcsolataidban.

 
 

Ne feledd, már felnőtt vagy, és egy felnőtt szabadon hozhat döntéseket arról, hogy kinek és meddig engedi meg a cukkolást vagy a bántást. A gyerekkori sértések, ugratások már nem üthetnek rajtad sebet: kikérheted magadnak, fellázadhatsz ellenük.

Felnőttként már jó rálátásod lehet a játszmákra, forgatókönyvekre, azokra az ellened alkalmazott taktikákra, amelyeket gyerekként esetleg még nem értettél. Ez azt is jelenti, hogy kidolgozhatod a saját forgatókönyvedet egy-egy vitára vagy előre látható játszmára.

Egyeseknek, például az idős szülőknek már könnyebb a régi minták alapján viselkedni vagy kommunikálni, mint új fordulatokat tanulni. Ezért számíthatsz rá, hogy ők valószínűleg nem fognak változni. Ergo csakis te tudod megváltoztatni a hozzáállásodat – a másik fél csak tovább pörgeti a megszokott lemezt. Ne légy meglepve. Fogadd el!

Ha a családi vacsorák során inkább érzed magad egy ketrecben, mint egy jó társaságban, találd fel magad: keress egy jó tévéműsort, kapd fel a tesód gyerekét és játssz vele, menj el egy rövid sétára a háztömb körül… vagy egyszerűen csak köszönj el és menj haza! Ne hagyd magad azzal zsarolni, hogy több időt kellene a családoddal tölteni, mert ez nem igaz. Nem kell, ha nem okoz örömet.

A te lakásodban te hozod a szabályokat – tehát, ha tilos dohányozni, akkor mindenkinek tilos, ha nálad nem lehet mértéktelenül piálni, akkor az azt jelenti, hogy te határozod meg a buli végét… még akkor is, ha a szüleid vagy a tesóid akarják megszegni az adott szabályokat.

Ha nem sikerül egy életre szóló, jó testvéri kapcsolatot kialakítanod, még mindig törekedhetsz arra, hogy egyfajta barátságot alakítsatok ki a viszály helyett. Megéri belefektetni az időt és az energiát, mert a sírig tartó gyűlölködés nem jó egyik félnek sem.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here