„Az adakozásra tett kísérleteink sikertelenek maradnak, ha az ajándék átadásakor visszatartjuk szeretetünk egy részét. Mindegy, milyen formát ölt az ajándék, mert a valódi ajándék mindenképpen a szeretet mozzanata a szívünkben. Első, néma adakozási kísérleteink csekélynek tűnhetnek ahhoz képest, ami adható még marad bennünk, de ezek is elegendőnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy megérezzük, milyen határtalan az a kincs, amelyből adakozunk. És még egy tényre fölfigyelhetünk: minél többet adunk át békességünk, szeretetünk tárházából, annál bőségesebben termelődik újra.”
(Gerald G. Jampolsky)
Ahogy december lesz, az emberek egy része hirtelen ráébred arra, hogy jönnek az ünnepek, és milyen jó lenne segíteni azoknak, akik nem képesek ajándékot venni a gyerekeiknek. Mert ajándékozni muszáj. Természtesen nincs azzal semmi gond, és voltaképpen szép gesztus, hogy ismeretlen gyerekeknek ajándékokat csomagolunk, hiszen, örömet okozunk, a gond csak azzal van, hogy kizárólag decemberben.
Valljuk be, szeretünk a JÓ szerepében tetszelegni, megnyugtatni magunkat, hogy mi nem vagyunk önzők és rosszindulatúak, mint mások, akiknek soha nem jut eszébe támogatni a rászorulókat. Ez a téma is igen megosztó, dobjuk csak be egy társaságba, azonnal megtudjuk, hogy támogatni azért nem szeretnek, mert nem éreznek részvétet, hiszen, mindenki a maga sorsának kovácsa, dolgozzon meg a pénzért, hogy legyen neki. Vagy azért tiltakoznak, mert a felajánlott dolgok nem mindig jutnak célba és kézen-közön át eltűnnek mielőtt megkaphatná az, aki tényleg számítana.
Megint mások azzal érvelnének, hogy nekik sincs, miért gondoskodnának másokról, és akad olyan is, aki büszkén vállalja, hogy ő bizony készít pár cipősdobozt, amit becsomagol és eljuttat egy gyűjtőpontra. Hogy kinek van igaza és miféle igaza lehet, az már vita és vérmérséklet kérdése. Maradjunk azonban a címben említetteknél, mert tényleg sokan jótékonykodnak karácsonykor, és ez szép dolog, csak vajmi kevés. Minden ajándékozó, aki úgy érzi, hogy tett valamit embertársáért, valóban tesz is, csak az a legnagyobb baj, hogy másokra nemcsak decemberben kell figyelni. Akinek nincs fedél a feje felett, akinek penészes a lakása, beázik házának a teteje, annak januárban se lesz jobb, de a legtöbb ember jótékonykodása arra már nem terjed ki.
Tudom, szentségtörés azt mondani, hogy pár csomag csepp a tengerben, de valljuk be, az. Mossuk kezeinket, és karácsony elmúltával nemigen akarunk azzal foglalkozni, hogy mi van másokkal márciusban, júniusban, mert akkor már nem lengi be mindennapjainkat az ünnep szelleme, és nyáron amúgy sem kell fűteni. De enni kell, az eső is esik, és ruhára és tisztálkodási szerekre, játékokra akkor is szükség lehet.
Ezzel az ajándékozással és díszcsomagolással kapcsolatban az a baj, hogy nem teljesen őszinte. Legfőképp rólunk szól, hiszen így bizonyíthatjuk, hogy mi aztán kedvesek és önzetlenek vagyunk, miközben szó sincs semmiféle lemondásról, inkább csak kipipálandó cselekvésről.
Valójában sok ember csak a saját lelkét nyugtatja decemberben, miközben az év tizenegy hónapja úgy megy el mellette, hogy észre sem veszi. Ha valóban fontos nekünk, hogy segíthessünk, akkor ne csak év végére hagyjuk ezt. Adjunk akkor is, amikor nem jár arra a Jézuska meg a Mikulás. Adjunk úgy, hogy a nevünk maradjon takarásban, és ha tudunk segíteni, akkor tegyük októberben, augusztusban és bármikor, de azért, mert fontosnak gondoljuk.
Adni, ajándékozni valóban jó. És akik kapják, sokszor gondolnak hálával azokra, akik segítenek. Ezért, aki úgy érzi, hogy többet akar tenni az emberekért, mint egy decemberi kávés adományozás, amit majdan megkap egy hajléktalan, az segítsen olyan szervezeteknek, akik a gyermekvédelemben dolgoznak, olyanoknak, akik küzdenek a méltó öregség megéléséért, akik szegény és elhanyagolt gyerekeket és időseket istápolnak, demenseket ápolnak és gondoznak, vagy a halálra készülőknek nyújtanak vigaszt. Ezer hely van, ahová pénzt, ruhát, játékokat, élelmiszert lehet adni, és ha akarunk, akkor tegyük, de ne az év utolsó hónapjában, csak azért, mert jön a Jézuska. A Jézuska máskor is jönne, ha mi besegítenénk.
A világ mindig is megosztott volt, egyelőség és egyforma bőség nem lesz soha. Mindig lesznek árvák, elhagyottak, szegények és elesettek, mindig lesznek olyanok, akik éheznek, fáznak, és pokolian szenvednek, mert nincs pénzük gyógyulásra. Ha jók akarunk lenni, ha van rá módunk, akkor keressük meg őket, vagy azokat a szervezeteket, akik valóban a szívügyüknek érzik a támogatásukat. Higgyük el, megéri, és talán még örömük is nagyobb lesz, hiszen az ember nemcsak karácsonykor magányos, éhes vagy fázik. Nem lehet előre tele enni magunkat, felvenni több tonna meleg ruhát, nem lehet elkerülni a fájdalmat se, hogy december tájékán, ha arra járj valaki, majd a csillogó kirakatok mellől hirtelen adakozni akarjon.
Legyünk jók, jobbak az év más időszakában is!
Kép forrása: Pinterest
