– Szia! – szólalt meg Zsolt mellett valaki. Nem a kinti lány természetesen, mert az varázslattal kerülhetett volna csak be a kávázóba.
– Szia! – nézett rá zavartan. Hirtelen melege lett. Nem is értette, mitől. Talán azért, mert zavarba jött attól, hogy leplezetlenül bámult kifelé.
– Kovács Tünde vagyok. Tudod, az írogatós! – mosolyodott el a lány.
Nem volt különösebben szép. Épp, ahogy állította. Átlagos, kicsit nagyobb orral a kelleténél.
– Zsolt, a másik! – hebegte. – Gyere, foglalj helyet! Szemben jó lesz?
Amaz zavartan morzsolgatta táskája fülét, majd letette az üres székre, és leült mellé.
– Összetévesztettél a kinti lánnyal? – kérdezte.
Zsolt elnevette magát.
– Igen, tényleg azt hittem, ő te vagy, mert láttam, hogy vár valakit. Örülök, hogy itt vagy.
– Megleptelek?
– Persze, hogy meg, de csak azért, mert nem figyeltem eléggé.
Ahogy ezt kimondta, megjelent mellettük a pincér.
– Mit kérsz? – kérdezte Tünde. – Kávét? Cappuccinót? Én egy lattét szeretnék.
Zsolt nem mondta, hogy teában egyeztek meg, nem akarta, hogy a lány még nagyobb zavarba jöjjön. Érezte, hogy végtelenül merev és feszült.
– Legyen egy presszó! Dupla tejszínnel. És egy vizet is kérnék. Menteset.
A pincér bólintott.
Zsolt hosszan nézte a szemben ülő, ideges ismeretlent, és egyre jobban restellte magát, amiért keményen bánt vele. Érezte, hogy jóvá kell tennie, és különben is tartozott neki egy bocsánatkéréssel.
– Nagyon megbántottalak a leveleimmel? – kérdezte kedvesen. – Hidd el, nem szándékosan.
– Jaj, ne is mondd! Nem haragszom. Talán kellett már nekem, hogy valaki egy kicsit fejbe kólintson.
– És most hogy vagy? Továbbra se történt semmi?
– Nem, de már feladtam. Hogy értetted, amikor Pinokkiónak szólítottál? Hazudósnak neveztél?
Zsolt elkomorodott. Legszívesebben hagyta volna a fenébe az egész találkozót. Valami nem tetszett neki, de nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan mi. Ez a lány nem olyan volt, amilyennek gondolta. Nem úgy beszélt, nem úgy reagált. Ez természetesen abból is fakadhatott, hogy az írás sokszor nem fedi a valóságot. Mégse erre számított. Azt hitte, nevetnek egy jót, majd Tünde csacsogni fog, és egy kellemes teázás után hazamegy pihenni. Esze ágában sem volt magyarázgatni a szavait. A csajok mindent túlagyalnak, ahhoz meg kinek van kedve, energiája?
– Igen, de csak viccesen. Hiszen nagyot lódítottál, nem?
– Ez igaz, de nem volt kellemes.
– Bocsánat! Valahogy azt éreztem, nem okoz gondot a stílusom, mert előtte jól vetted az akadályokat.
– Nem esett jól.
– Még egyszer bocsánat! Nem akarlak tovább faggatni, de azért, mint öreg randiguru, meg kell kérdeznem, hogy letettél az ismerkedésről?
Tünde nagy levegőt vett. Megérkezett a latte meg a presszó, gyorsan lecsapott rá. Finoman, alig észrevehetően a telefonjára pislantott, mert üzenete érkezett.
– Nem tudom, mi mást tehetnék…Az a vonat elment.
– Igazad lehet, bár ezt nem tudhatjuk sosem. Szerintem, keress valaki mást. Ha egy nem jön be, majd jön valaki más.
– Ez nem ilyen egyszerű…Látod, hiába vettem azt a kék ruhát is. Most nincs hová felvennem.
Az egész helyzet kezdett kényszeredetté válni. A srác csalódottan bámult kifelé az ablakon. Mit keres itt? Mit akar ettől a lánytól? Kár volt eljönnie, kár volt abban reménykednie, hogy része lesz egy vidám beszélgetésben. Ez a lány maga volt a szerencsétlenség. Sajnos, nem mondhatta neki, hogy a pasik ilyenekre vágynak. Nézte vékony szálú, barna haját, ijedt szemét, és látta, hogy a kezében remeg a kávéscsésze. Folyton a telefonja felé les, de nem meri felvenni.
– Semmi baj. Lesz még alkalom. Nézd csak meg az üzeneted, látom érdekel. Viszont nekem lassan mennem kell. Kérlek, hadd, fizessek én! Tudom, hogy nem ezt beszéltük meg.
– Köszönöm, aranyos vagy! – Azzal Tünde felkapta a telóját. Érezhetően megkönnyebbült. Elmosolyodott. Zsolt intett a pincérnek, fizetett és szedelőzködni kezdett. Bosszantotta a csalódás. De hát a valóság az nem egy amerikai romkom, ő különben sem volt egy romantikus típus. Inkább mosolyt erőltetett az arcára, és végig nézte, ahogy Tünde feláll, felveszi a kabátját. Pillanatokon belül elköszöntek egymástól. Egy illúzióval szegényebben és egy fura tapasztalattal gazdagabban.
Milyen fura az élet, mondta magának, ahogy hazafelé gyalogolt. Nem volt kedve villamosra szállni, inkább kiszellőztette fejéből ezt a nyögvenyelős találkozót. Otthon már nem gondolt tovább Tündére. Csinált magának egy zacskós levest, leült a gép elé, hogy még egy kicsit dolgozzon. Este tízkor, mielőtt kikapcsolta volna, a mailjeire pillantott, és határozottan meglepődött, amikor meglátta az újabb levelet. Ki hitte volna, hogy még írni fog? Kimondottan szenvedett a találkozó alatt, csak nem játssza el, hogy jól érezte magát? Várt egy keveset, majd megnyitotta.
Kép forrása: Pinterest
