Két héttel később Samu nem sokat haladt az asztallal, amire Rozi leadta a rendelést. Könnyű volt azt mondani, hogy legyen erős meg masszív, és faragás díszítse a lábait, amikor Samunak ötlete sem volt. Nem igazán szerette ezeket a cifra dolgokat. Az asztal, az asztal. Van négy lába és kész. Legyen olyan, hogy elbírja a sok jóféle ételt, de ezen túl mi az ördögnek kell cifrázni. A lábát úgyse figyeli senki. Mivel azonban nem mert Rozi szúrós tekintetével szembeszállni, inkább ült, és maga elé bámulva Frodora meg Gandalfra gondolt. Mindkettő hiányzott neki, mert az élete velük volt teljes, habár elfogadta, hogy hogy nélkülük csavarodik Csavardi Samu útja. Az is zavarta, hogy úgy szállt el mellette tizenöt év, hogy fel sem eszmélt. Fia nem született, ami bántotta, bár Elanor talpraesett és kalandvágyó volt, azért mégsem fiú. Ahogy a múlton révedezett, kivágódott a fészer ajtaja és középső lánya jelent meg kipirult arccal.
– Apusom, jönnöd kell! A szomszédék valamit találtak, de nem tudják, mi lehet az.
– Milyen valamit? – kapta fel a fejét Samu rosszat sejtve. – Állat? Vagy valami gaz?
Csorbóka megvonta a vállát.
Samu felállt, leporolta a nadrágját, és kellemetlen előérzettel indult lánya után. Csorbóka Varangyosékhoz vezette, ahol, a rozzant ház mögött guggolt a nagyfiú és a korban utána következő. Samu nem túlságosan kedvelte egyiküket sem, mert mindig azt az érzést keltették benne, hogy nem jóban sántikálnak. Ezzel ne is lett volna baj, ha a lányait elkerülték volna.
A földön egy nyúl feküdt. Négy lába kicsavarodva, és úgy nézett ki, mintha megfagyott volna. Azonban fagy nem volt már vagy egy hete, ha lett is volna, már rég ki kellett volna olvadnia a nyúltetemnek.
– Apád? – kérdezte a nagyobbik fiút, hogy ne kellejen azonnal válaszolnia.
– Már két napja nem jött haza. Azt mondta, vadászni megy – válaszolta az csendesen.
Vadászni, persze, sóhajtott fel Samu. Biztosan valahogy a kocsma környékén fetreng Morotván, ahogy mindig. De nem volt tiszte az ítélkezés, ezért csak morgott valamit magában, hangosan viszont ennyit kérdett:
– Ez honnan van?
– Itt találtuk reggel – szólalt meg a kisebbik fiú, aki nem mutatott nagy meglepetést a nyúl láttán. Valószínűleg nem is sejtette, mi ez a nagy felhajtás egy döglött állat miatt.
Csorbóka azonban sokkal kíváncsibb volt.
– Apuska, mi lehet ez? Miért ilyen furcsa?
Samu nézte a fagyott állatot, ami nem eresztett ki, pedig már rég ki kellett volna a langyos napfényben, és nem merte kimondani, amit gondol. Jobbnak látta a hazugságot.
– Ezért hívtatok ide? Egy döglött nyúl miatt? – mérgelődött, de a hangja hamisan csengett. – Inkább ássátok el és törődjetek a magatok dolgával.
– De Samu, valami nincs rendben ezzel a nyúllal – ellenkezett Bargó. – Nem is volt hideg az éjjel. Hogy fagyott meg?
Samu megvonta a vállát. Nem volt hideg, mégis megborzongott. Pontosan tudta, hogy bekövetkezik, amiről még gyerekkorában hallott. Ébredeznek a Jegek. Ezek az első jelek, amiket maguk előtt küldenek. Túl régóta volt már csend a Megyében. Túl régóta éltek nyugalomban, és majdnem megfeledkeztek arról, hogy az élet nem virágzó mindennapokból áll. Elkövetkezett a változás ideje. Ha a Jegek felébrednek, akkor nekik menekülniük kell. Azt viszont senki nem tudhatta, hogy ez másnap vagy évek múlva következik csak be. A jeleket azonban nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A nyúl egy lehelet eredménye lehetett. És ha egy lehelet erre képes, mire lesz képes majd egy rakás életre kelt szörnyeteg?
– Ássátok el, és ne törődjetek vele! – mondta majdnem gorombán. – Találjatok ki magatoknak jobb időtöltést. Anyátok épp tegnap mondta, hogy üres a kamra. Elmehetnétek halat fogni.
Azzal megfordult és visszabattyogott a fészerbe. Lerogyott kényelmetlen székére, aminek az egyik lába enyhén inogott, és legszívesebben azonnal csomagolni kezdett volna. Tudta, hogy Elanor boldogtalan lesz, ha közli vele, hogy elmarad a mulatság. Rozi tiltakozni fog, mert nagyon szereti Zsáklakot. A lányok megijednek és reszketni fognak.
Rajtuk kívül még a szomszédoknak is el kell mesélnie azt a keveset, amire emlékszik a régi mesékből. Az is lehet, hogy senki nem fog hinni neki. Annyit azonban bizton tudott, hogy nincs mire várniuk. Végignézett a fészeren, ahol barátságos meleg volt, Zsáklakra gondolt és összeszorult a szíve. Ugyan merre induljon el? Hol lelnek majd biztonságot? Mi lesz Rozi kertjével, a házzal, és mindennel, amit annyira szeretett és unt is kissé pár perccel ezelőttig?
Bargó és Csorbóka egyedül maradt a nyúllal, mert a kisebbik fiú odébb állt. Egymásra néztek, és egyszerre mondták ki:
– Valami nincs rendben.
Egyikük sem mosolygott. A levegő megtelt az ismeretlenség félelmével, és ez most nem tűnt könnyen átlátható vagy leküzdhető félelemnek, hanem olyan volt, mintha az erekbe szivárgott volna, és onnan csepegtette volna a szívbe a szorongást.
Csorbóka felsóhajtott.
– Apuska nem mondott igazat! – közölte. – Valamit tud, amit elhallgatott. Vajon miért?
– Mert apád olyan okostóni, azt hiszi, hogy ő a legbölcsebb a Megyében – mondta Bargó gúnyosan, miközben sejtette, hogy Samu okkal hazudott.
– Mindjárt jól beléd rúgok, ha még egy rossz szót szólsz az apámról – kiáltotta a kislány. – Ha hazudott, jó oka volt rá. Ő a legokosabb ember a világon.
– Persze. Te meg a lánya – undokoskodott tovább a fiú. – Ha mindketten ennyire nagyra vagytok magatokkal, akkor ássátok el ti. Nekem dolgom van.
Azzal ott is hagyta Csorbókát, aki csak állt sírásra görbült szájjal. A merev nyúl, a jéghideg lábaival nem tűnt biztatónak a jövőt illetően. Bargó találta meg, ő fogta meg, ő érintette meg először, neki kellett volna elásnia. Ehelyett otthagyta őt a pácban.
Samu órák hosszat üldögélt egymagában, mire eldöntötte. Nem halogathatja az indulást. Egy hetet ad magának, hogy felszámoljon mindent, szóljon a környékbelieknek, megjavítsa a szekeret és elinduljanak. Talán ennyi idejük még maradt. Ha nem, akkor a jószerencse terelgető karjaira bízzák magukat.
Amikor meghallotta Rozi éles, ebédre hívó hangját, nem akaródzott neki bemenni. De a második szólás után már nem halogathatta. Lassú léptekkel elindult, és áthaladva a picinyke udvaron könny szökött a szemébe, amiért el kell hagyniuk mindent, amit szeretnek. Más lesz most ez az út, mint valaha Frodóval, mert akkor fiatal volt, és nem is kellett a családjával törődnie. Amije meg volt, az elfért a hátán. Most meg ott voltak a lányok, Rozi, Zsáklak, és szíve összes fájdalma. De az élet a legdrágább, ezt már régen megtanulta.
Kép forrása: Pinterest
