„Hanna voltam, 16 éves és megöltek. Úgy haltam meg, hogy voltaképpen nem is éltem igazán.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
„De most ott volt az üzenet: Jó csaj vagy! Kár, hogy eltűntél. Tali?
Vajon én adtam meg neki a számom? És hová tűntem, no meg kivel?”
Május 3. vasárnap
Tegnap nem tudtam folytatni az írást, mert anyáék megjöttek a piacról és segítenem kellett a főzésben. Egyszer meséltem a csajoknak, hogy krumplit pucolok meg mosogatok minden nap, erre kiröhögtek és csicskának neveztek. Próbáltam megmagyarázni, hogy ez egyszerűen csak arról szól, hogy gyorsabban szabaduljak otthonról, de már mindegy volt. Kiszaladt a számon és ezért kaptam zrikálást bőven. A zrikálás is elavult, ide mást kellene írnom, de nem fogok. Az én naplóm…
Visszatérve a tegnaphoz. A rossz kezdés után, végül minden jól alakult.
Alex írt még pár üzenetet, de nem akartam ugrani neki. Cukorborsónak hívott, ami ostobán hangzik. Megbeszéltük, hogy este beülünk egy kocsmába. Arra gondoltam, nem nagyon hiányzik nekem sem pálinka, sem vodka. A nyelvem egész nap száraz maradt. A víz nem használt.
Fél tízkor találkoztunk. Anya megjegyezte induláskor, hogy rohadt jó dolgom van. Nem akartam helyeselni, mert képes lett volna lekeverni egyet. Inkább kislisszoltam.
Gyönyörű, langyos este volt. A szívem jobban vert, mint az elvárható lett volna. Nem tudtam, akarok-e valamit ettől a fiútól, vagy csak hagyom, hogy megtörténjen az este.
A zöld szeme mellé rossz híre is párosult. Azt beszélték, néhány környékbeli autólopásban is benne volt. Rosszfiú. Vonzott is, meg taszított is.
Egy pántos topot vettem a bőrdzsekim alá, ami nagyon jól állt, de gyorsan kiderült, hogy piszkosul lehet benne fázni. Hiába volt kellemes a levegő, én borzongtam. Alex a Neon előtt várt. Lazán nekidőlve a falnak cigarettázott. Látszott rajta, eszébe sem jutott, hogy nem megyek el. Igaza volt, valóban nem fordult meg a fejemben.
Magabiztos mosollyal köszönt és előre engedett. A kocsmai etikett… Nem ismerte, de igyekezett. (Már megint a régimódi énem.)
Sokan voltak, menő helynek számított. Próbált egy whiskyt belém erőltetni, de eszem ágában sem volt újra hányni. Végül egy sörben maradtunk. Borkáék semmilyen estének neveznék az együtt töltött időt, de nekem jól esett beszélgetni. Nem rohant le, még a kezemhez sem ért. Sokat mesélt az anyjáról, a nevelőapjáról, akivel nem jön ki.
Nagy terveit ecsetelte. Angliába készült, mert ott mindenki megtalálja a számításait, aki dolgozik. Nem úgy, mint ebben a rohadt országban, mondta haragos arccal. Ijesztő volt a semmiből előtörő dühe.
Csak itthon jöttem rá, hogy rólam alig kérdezett. Szinte megállás nélkül dőlt belőle a szó. Fáradtan feküdtem le. Feltűnt, hogy búcsúzáskor nem akart megcsókolni. Csak odalökött egy sziát és már húzott is el.
Május 10. vasárnap
Annyi minden történt, hogy nem volt időm írni. Kedvem sem. Mintha minden felgyorsult volna. Kivéve a sulit, mert ott állt az idő. Töriből kegyelem-kettesem van, utálom, nem érdekel.
Nem is értem, miért fontos régen halott emberek tetteiről tanulni, amikor már úgysem változtathatják meg a világot. A dátumok meg létfontosságúak. A töritanárok amúgy is külön állatfajt képviselnek, mert úgy érzik, az ő tantárgyukon kívül nincs fontosabb. Valahogy mégis kettesre állok, ami nem valami biztató, de azért nem megyek Dunának. Különben sem tervezek egyetemet. Vagy ki tudja?
Néha elgondolom, hogy híres tudós leszek, bár nem tudom, miben. Máskor meg csak modell lennék, mert megvan hozzá a magasságom és az alakom.
A múlt hét óta háromszor találkoztam Alexszel. Kedves, de unalmas. Többet néztem ki belőle. Folyton magáról dumál.
Nagyon magabiztosnak tetteti magát, közben meg látom, hogy a szavai mögött nincs semmi. Az anyjáékkal lakik, nem csinál semmit naphosszat, csak a haverjaival csavarog. Cseppet sem tűnik olyan bátornak és vagánynak, ahogy hittem. Viszont a mosolya és a szeme…Na aaaz…
Voltunk sétálni, egyszer moziban, meg beültünk egy gyorsétterembe. A kisvárosi verziósba.
Érdekes módon, az utcán nem akarja megfogni a kezem. Csak jön mellettem és kézzel-lábbal magyaráz. Néha oda se figyelek, mert untat a kioktató szövege. Egyelőre még bírom, de nem lesz ez hosszú életű, már érzem. Sokat kamuzik. Akkor is, amikor elmeséli, hogy két haverjával egyszer halálra ijesztettek egy öregembert. Fényes nappal beosontak a teraszajtón át hozzá és elvitték a pénztárcáját. Igaz, hogy nem volt benne csak 2000 forint, de a buli nagyon bejött nekik.
Az ilyesmit nem díjazom. Akár a nagypapa is lehetett volna. Nem akarok a becsület bajnoka lenni, de ettől nem nőtt a szememben.
Egy hülye akciófilmet kellett megnéznünk, mert ragaszkodott hozzá. Azzal érvelt, hogy be fog jönni nekem, mert az egyik főhős egy nő és biztosan élvezni fogom, hogy a csajok milyen bátrak. Nem élveztem. Csak robbantás volt, futás és bugyuta szöveg. Pontosan olyan, amilyet apa szokott nézni otthon. Sajnáltam az elvesztegetett időt. Kevesen voltak, így alig láthatott vele valaki. Nem ölelt át, smárolni se akart. Kifejezetten a filmre koncentrált.
Magam sem tudom, miért nem dobom. Az égadta világon semmi nem nyűgöz le a külsején kívül. Van benne valami furcsa erő, ami belőlem hiányzik. Szerinte a nők gyengék, és a férfiak ezt ki is használják. Valószínűleg ezért nem kezdeményez, ne higgyem róla, hogy le akar rohanni. Azért próbálkozhatna.
Május 22. péntek
Nem hittem, hogy majdnem két hétig a naplóm közelébe se jutok. Zűrös napok vannak mögöttem. Apa elveszítette az állását és ez mindenkit kiborított. Amikor kiderült, hogy a fuvarozó cég a csőd szélén áll, még nem rémültünk meg. Anya mondogatta, hogy egy jó sofőr után kapva kapnak. Aztán mégse kapkodott senki. A cégnél meggyanúsították apát, mert hiányzott a készletből valamennyi. Ezekről csak fél füllel hallottam. Anyának mesélte, aki szörnyülködött és megeskette, hogy tutira nem vett el semmit, mert a lopás bűn. A bűnt meg gyűlöli a jó isten. Apa forgatta a szemét, de tagadta, hogy valami a kezéhez ragadt volna.
Két hete van itthon, és egyre nehezebben bírjuk. Ő is, de őt elviselni még a bizonytalanságnál is rosszabb. Csak morgolódik és szentségel.
A suliban a hajrában vagyunk, ami egyben azt jelenti, hogy nem sokat kell tanulni. Vagyis vannak tantárgyak, amelyekből nem, másokból pedig rohadt sokat. Én a középutat választom. Kevés tanulás, kevés bulizás, de a haverokból semmi nem elég.
Borka is összejött egy sráccal, aki pár hónapja költözött az utcájukba. Nagy ínség lehet arrafelé, mert lúzer kinézete van. Majdnem össze is vesztünk, amikor ezt megmondtam neki. Eddig sose volt gond, ha lefikáztuk egymás pasiját, sőt amolyan íratlan törvény is volt. Most megsértődött, és elküldött a fenébe. Belezúghatott, ha ennyire rosszul esik neki.
Alexről nem túl sokat akarok most írni. Vergődünk egymás mellett. Én vagyok a hülye, hogy hagyom, hogy ne figyeljen rám. Talán, mert nem is érdekel igazán.
Egyik este megvárt edzés után. Csatakos hajjal jöttem ki, nem a legjobb formámban. Grimaszoltam, amikor megláttam. Egy mosolyt kipréseltem valahogy és ennyi.
Ajándékot hozott. Egy karkötőt. Kicsit csicsás volt, de tetszett. Amikor átölelt, túl erősen húzott magához. Rosszul éreztem magam. Mintha erőszakos lett volna a csókja is. Mégis elhitettem magammal, hogy biztosan azért van, mert fiatalabb vagyok nála, ő meg jobban tudja, hogyan kell ezt csinálni. Az első nyilvános csók… Meglepett.
A karkötő mindenesetre a fiókomba került. Azt kérte, egyelőre ne hordjam, mert túl értékes, hogy egy idióta bulin elveszítsem.
– Nem vagyok kisgyerek! – mondtam neki ingerülten. – Akkor mikor vehetem fel?
– Ha majd érettebb leszel – válaszolta flegmán.
Éreztem, hogy nem sok választ el attól, hogy felképeljem. Miféle bunkóság ez?
________
Gyerekeinknek akkor is nagy szükségük van a figyelemre és meghallgatásra, amikor már nem kicsik, hanem kamaszok vagy fiatal felnőttek. Kevés tapasztalattal rendelkeznek és olykor bátrabbak a kelleténél. Mi azzal segìthetünk a legtöbbet, ha éreztetjük velük, hogy minden gondjukkal megkereshetnek bennünket. Legyen ez félelem, szorongás, mély vagy alaptalan. Bármilyen!
Hanna története valós eseményeken alapul. A szereplők érzései és tettei mégis kitalàltak.
Imre Hilda
fotó: Pinterest
