Hanna voltam – 1. rész

Hanna voltam, 16 éves és megöltek. Úgy haltam meg, hogy voltaképpen nem is éltem igazán. Eddig apám nem engedett élni, most meg a szerelem nevű átok. Persze én nem hívom ezt szerelemnek, mert még időm sem volt megérezni a szelét, máris viharként rántott magával.

A sorozat többi részét itt olvashatod

Apám mindig azt sorolta, hogy egy lány tegyen féket a nyelvére és a micsodájára is. Az előbbire azért, mert a férfiak keze gyorsan eljár, a másodiknál viszont, ha nem is gyorsan, de tudnak fájdalmat okozni.

A fájdalom meg nekem fáj, nekik a szégyen. Arról soha nem beszélt, hogy nekik valóban a szégyen fájna vagy csak a falu nyelvétől félnek? Megkérdezni persze nem lehetett, mert az ilyen dolgokat könnyen elhallgatja az ember.

 
 

A micsodám, aminek a neve is undorító volt, biztonságban is maradt jó ideig. Nem volt nekem kedvem a fiúkhoz sokáig, bár hallottam dörgölőző hangjukat. Úgy simultak a fülembe, mintha a vásári cukorkaárus csalogatta volna magához a ragacsos kezű ovisokat. Bevetettek mindent. A politikusok annyi ígéretet nem tettek, mint azok a srácok, akik közel akartak férkőzni ahhoz a bizonyoshoz.

Anya rendes lánynak nevelt. Talán túl rendesnek is. Tizennégy múltam, amikor az első puszit megkaptam a suli háta mögött egy jövendő focisztártól. A helyi Ronaldo legalább olyan dögös volt, mint a valódi, mégis csak egy futó leheletig jutott el. Nem hagytam magam. Tudtam, hogy pár héten belül Pestre kerül, én meg nála a süllyesztőbe. Elég könyvet olvastam már a szerelemről, hogy sejtsem, piszkosul megfájdítja az ember szívét.

Én meg inkább nevetni akartam és a lányokkal megváltani a világot. Hárman voltunk, mindegyikünk azt képzelte, hogy csodák várnak rá. Az én csodámat egy július végi napon letarolta a halál. Szemétség azt állítani, hogy a Halál ismeretlen, és fekete köpönyegben, kaszával járkál. Arctalan lénye egyszer csak kiválasztja a következő áldozatot és meglegyinti az éles pengével. A Halálnak igenis van arca, mosolyog, viccelődik, hízeleg, és olykor el tudja hitetni, hogy szeret. A Halállal lehet, hogy már előbb jóban van az ember, mint szeretné. Meg rosszban is.

Hanna voltam, éltem 16 évet, és már nem tudok újat adni a világnak. Vagy mégis. Elmondom, hogyan ismerd meg a Kaszást és hogyan kerüld el. Hátha még idejekorán megérted, senki nem halhatatlan és az üres szavak, amelyekkel nap, mint nap dobálózunk, egyszer nehéz kövekké válnak.

Mondanám, hogy behunyom a szemem és emlékezem, de ez hazugság. Már nincsenek emlékeim és a szemem is örökre csukva marad. Mégis mesélek neked és más ostoba lánynak, hogy majd vigyázzatok. Senki nem lesz mellettetek a legnagyobb rosszban, higgyétek el. A barátnőtök épp hány, mert vodkát vedelt ész nélkül, a bátyátok a haverjaival lóg valahol, a szüleitek meg tévéznek, mint mindig, ha korán esteledik.

Egyedül leszel pontosan úgy, ahogy születtél. Azaz majdnem. Ott lesz valaki, akiről nem tudod igazán, hogy kicsoda, mert úgy hitted, ismered. Láttad már sokszor. Még meg is érintett, vagy azt hazudta neked, szeret és nélküled semmi értelme nyomorult életének. Mind óriási kamu lesz. Csak arról szól, hogy ne vedd észre, mi rejtőzik a lelkében. Ha most megtanulod, amit mondok, megismered majd a fajtáját és menekülni tudsz. Úgy, ahogy nekem is kellett volna, de csak ostobán mosolyogtam és a fenyegetéseit merő féltékenységnek gondoltam.
Ha lehetne, most arcul vágnám magam. Hogy felébredjek. De arcom sincs lassan. Mégis itt vagyok valahol a levegőben, egy porszemben, egy törött ágban, egy sárguló fűszálban. Ugye milyen romantikus? A francokat, cseppet sem az. Élni szeretnék, hangosakat nevetni, ostoba vicceket gyártani vagy mérgelődni a hajamon, mert begöndörödik a reggeli párától.

Hallgass meg és figyelj!

Május 2. szombat

A tegnapi bulin kicsit kiütöttem magam. A végére nem is emlékszem. Bence hozott haza, bár ő sem volt józan. Úgy szálltam be a kocsijába, hogy azt sem tudtam, mit csinálok. Hogy hogyan jutottam el az ágyig, arról még emlékfoszlányom sincs. A testem, mint a jó ló, hazahozott. Állítólag lehánytam a kocsi oldalát kétszer, de ezt csak később mesélte valaki. Biztos voltam benne, hogy csak cukkol.

Amikor kipattant a szemem, első gondolatom az volt, hogy apám agyonüt, ha meglát. A házban csend volt. Piacnap van. Egyszál bugyiban kivánszorogtam a fürdőszobába. Anya leszedte volna a fejem, ha kiszúrja, hogy félpucéron flangálok. A tükörből egy sápadt, vizenyős tekintetű arc nézett vissza rám. A lefolyt szemfestékem öreggé tett. Hosszú gesztenyebarna hajam még kócosan is szép volt.

Érdekes, hogy erős hányinger szélén is van az embernek ereje ezzel törődni. Anyám szerint sekélyes vagyok. Nincs bennem becsvágy és más sem érdekel, csak a külsőm. Sportolni is csak azért járok hét éve, hogy szebb legyen a testem. Márpedig a hiúság a főbűnök között élen szerepel.

Hét éve atletizálok rendszeresen. Futok, magasugrok, bár anya szerint ez csakis külsőség. Utálja a sport minden formáját. Őt aztán nem lehet meggyőzni az egészséges életmód fontosságáról.

Dohányzik, cukrot cukorral eszik és a dinnyét is fehér kenyérrel habzsolja. És semmi baja. Negyvenkét éves. Szeme alatti karikák jelzik, hogy nem fiatal. A dereka körüli háj nem zavarja, szerinte jobban tartja a szoknyát. És isten amúgy is a lelket szereti, nem a testet. Ezt a szlogent legszívesebben felfestené a konyhaajtó fölé arany betűkkel. Talán csak azért nem teszi meg, mert apa gutaütést kapna.

Ittam egy nagy pohár kólát, az úgyis mindenre jó. Kipucolja a gyomrom, ha már az aszfaltról is eltakarítja a vért. Ezt Flóra mesélte, aki amolyan okostóni. Nem kedvelem, pedig ő nagyon igyekszik a barátom lenni.

Megmostam az arcom és alaposan kiöblítettem a szám. Találtam valami egérízű ropit a konyhaszekrény alsó fiókjában, ami segített, hogy a gyomrom ne morgolódjon.

Az járt az eszemben, miért nem pittyeg a telóm. Ez elég szokatlan, hisz állandóan keres valaki, vagy üzenettel bombáz. Én is mindenkit. Túl sok minden van, amiről nem szeretnék lemaradni.

Csak nyolcadikban kaptam rendes telót, addig valami gagyim volt. Hosszú rimánkodásba telt, mire a „Jézuska” megkönyörült rajtam. Most sem a legflancosabb, inkább csak egy fokkal jobb a legrosszabbnál. Kicsit hasonlít rám, mert valahogy én is el vagyok maradva a kortársaimtól.

Kortárs… Ódivatú szó. Ha naplót írok, mindig a régi nagy írók jutnak eszembe és nem szeretek ronda szavakat használni. A papír jajgatna alattuk. Bezzeg, ha nem írok. Olyankor azért röpködnek a számból a kurvaanyádok. Senki nem érti ezt, de nem is kell, mert a napló nem másoknak íródik, hanem egyedül nekem.

Kába fejemmel nehezen vettem észre, hogy a telóm lemerült. Nulla százalékra. Ilyen is ritkán fordul elő. Még éjjelre sem kapcsolom ki, mert ki tudja, kinek leszek annyira fontos, hogy okvetlenül el kell érnie.

Amikor feltettem a töltőre, azonnal vagy húsz üzenet érkezett. Az első pár nem volt érdekes, de volt köztük egy. Alexé. Pár hete kinéztem magamnak, de akkor más lánnyal kavart és nem akart észrevenni. Túlságosan nem erőltettem a dolgot, gondoltam, majd eljön az ideje, hogy dobja. És tegnap már láttam, hogy egyedül jött meg a buliba. Direkt nem figyeltem rá, sőt gondosan kerültem, nehogy már azt higgye, hogy a 22 évével annyira bejön.

A zöld szeme van, ami nagyon tetszik. Nem túlzás, hogy világít.
Pontosan ennyire emlékszem. Megjött, ivott valamit, én Borkáékkal szintén, aztán filmszakadás.

De most ott volt az üzenet: Jó csaj vagy! Kár, hogy eltűntél. Tali?

Vajon én adtam meg neki a számom? És hová tűntem, no meg kivel?

________

Gyerekeinknek akkor is nagy szükségük van a figyelemre és meghallgatásra, amikor már nem kicsik, hanem kamaszok vagy fiatal felnőttek. Kevés tapasztalattal rendelkeznek és olykor bátrabbak a kelleténél. Mi azzal segìthetünk a legtöbbet, ha éreztetjük velük, hogy minden gondjukkal megkereshetnek bennünket. Legyen ez félelem, szorongás, mély vagy alaptalan. Bármilyen!
Hanna története valós eseményeken alapul. A szereplők érzései és tettei mégis kitalàltak.
Imre Hilda

Következő rész

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here