A nő elmélázva ült az ágy szélén. Kibámult az ablakon, majd lassan vissza a betegre. Ott feküdt a férfi, aki szinte egész életének részese volt. Tizenhattól egészen mostanáig. Már csak valószínűleg napokig. Remélte, hogy a születésnapján még köszöntheti. Csak 52 éves lesz. És nem sokára halott.
Nem lett sokkal soványabb az elmúlt három hónap alatt. Gyors lefolyású tüdőrák. Senki nem hitte el az orvosnak, amikor ezt mondta. Még tél volt, nyirkos hideg. Most meg tavasz, épp a legszebb májusi virágzás. Olyan melegen és kellemesen sütött a nap, hogy semmi más nem hiányzott a nyugalomhoz, mint egy kellemes nyugágy meg az idő. Ez utóbbiról megszokhatta, hogy nincs, és ha van is, türelmetlen. Mégis azt várta, hátha a fentiek még egy keveset csepegtetnek belőle. Ott fenn kellemesen eljátszadoznak a földi sakkfigurákkal. Hullik a sok gyalog, kevés a király és a bástya kevésbé véd, mint a kőből készült.
Nézte a diófa lágyan rezgő leveleit és eszébe jutott, hogy a kertjükben is állt egy, de az öregebb és terebélyesebb volt. Ez itt, a nyaraló ablakával szemben még pimaszul felfelé kapaszkodott és kevés árnyékot adott. Levelei fényesek voltak. Mintha valaki egyesével lelakkozta volna őket. Még nem csípte meg a dér, nem szárította ki őket a túl erős napfény.
Félix felsóhajtott álmában. Gréta nézte az arcát, melynek sápadtsága előkelőséget kölcsönzött a vonásainak. Még alig őszült. Sármos volt, és elfogadhatatlan módon haldoklott. Tél óta nem volt egyetlen nap sem, hogy ne jött volna el hozzá. Hol a kórházban kereste, hol otthon, most meg a nyaralóban, ebben az omladozó kúriában. Ide akar jönni, közölte határozottan. Utolsó napjait Leányfalun akarta tölteni. A Duna ölelésében. Néha a lányok is jöttek. A kisebbik feltűnően akkor, amikor az anyja nem volt jelen. Bellát elveszítette 12 éve. Volt pár anya-lánya próbálkozásuk, de mind veszekedésbe torkollt. Katica pedig nem törődött velük. Csak a saját családjában volt otthon. Alig lépte át a felnőttkort, amikor kitépte magát a családjukból és nem érdekelte más csak István meg a jövendő élete. A húgán keresztül nézett.
Felállt és kávét készített magának. A konyhaszekrény még 40-es évekből maradt itt. Masszív darab volt, tölgyfa. Faragásaiban benne volt egy régi lélek lenyomata. Túlélte a háborút és az elkövetkező korok divathóbortjait. Soha senki nem akart megválni tőle. A konyhához tartozott, mint a nő a férfihoz, aki kávéfőzéssel igyekszik elfedni az idő múlását.
»«
1967 nyara
Julival strandolni mentünk. A Palán, mint mindig, ezer ember izzadt egymás hegyén-hátán. Valami isteni szerencsével találtunk helyet egy fa alatt. Azonnal megláttalak, ahogy elhelyezkedtem a gyékényen. Olyan kék volt a szemed, amilyet még sose láttam. Belül sötétebb, kívül egészen világos. Valamilyen kis dalt dúdoltál, amikor elmentem melletted. Később mesélted, hogy messziről kiszemeltél, és ha lehet valakit bűvölni, akkor te mindent megtettél, hogy a közeletekben telepedjünk le. Hívogattál a gondolataiddal.
A mama varrt nekem egy fehér bikinit, amiben szédítően dögösnek láttam magam. Anya nagyon haragudott érte, mert túl kihívónak találta. No meg fehér sem való egy 16 éves fruskának, mondogatta. Nevettünk rajta. Tudtam, hogy nagyon jól illik a bőrömhöz, ami könnyen barnult. Hajamat magasra copfoztam, kicsit meg is tupíroztam. Mariéknál láttam az újságban egy francia színésznőt, neki volt ilyen frizurája. Valami Bardot. Bardónak kell mondani. Gyorsan megtanultam, hogy ne tűnjek műveletlennek. Mari apja sokat jár külföldre és mindig hoz neki divatújságokat. Gyönyörű ruhákat viselnek arrafelé. Mama mindegyiket meg tudja varrni, ezért egy cseppet sem érzem kevésbé csinosnak magam.
Annak a délutánnak minden pillanata belém vésődött. Csak azért ettem kétszer is fagyit, hogy előtted sétálhassak el. A fagyiárus emlékezett is ránk. Meg is jegyezte, hogy az ilyen csinos lányoknak nem kell vigyázniuk a vonalaikra. Bántam is én. Csak az járt az eszemben, vajon a kártya mögül kinéztél-e. Három haveroddal poénkodtad át a délutánt, miközben én folyamatosan lestelek. Csak jóval később mesélted el, hogy te is engem, viszont azt hitted, hogy a melletted ülő Gábort nézem.
Juli időközben felfedezte, hogy megérkeztek az unokatesójáék, és elment üdvözölni őket. Elővettem Gergely Márta Szöszi c. könyvét, amit már vagy fél tucatszor olvastam, és úgy tettem, mint, aki komolyan belemerül. Mindig olyan akartam lenni, mint a címben szereplő. Vagány, belevaló, csak kicsit okosabb. Egyszer elcsíptem a tekinteted, de gyorsan elfordítottam a fejem, nehogy már azt hidd, tetszel. Végtelenül hosszú idő után feltápászkodtál. A fiúk hangosan röhögtek valamin. Felém néztél. Szemed csillogott. Fürdőgatyád madzagja viccesen foszladozott. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor megindultál felém. De jött Juli. Méghozzá nem egyedül, hanem egy sráccal. Odaviharzott, és közölte, hogy Laci a másod unokatestvére Svájcból. Mire kezet fogtunk, te már vissza is fordultál.
Laci elképesztően helyes volt. Gesztenyebarna hullámos haj, mogyorószín szem, szálkásan izmos test. A 22 évesek minden önbizalmával felvértezve nyomult rám. Kicsit meg is riadtam. Nem voltam hozzászokva a fiúk ilyen támadásához. Felétek néztem, de te már megint kártyáztál. Egy idő múlva el is tűntetek. Nem mondom, hogy nem élveztem az új fiú társaságát, de pontosan tudtam, hogy nincs esélye nálam. Párszor megráztam a copfom, hogy látványosan szálljon dús hajam. Ettől teljesen odavolt. Elmentünk lángost enni, majd még egy kukoricát is betoltam. Még szerencse, hogy nem látszódott meg rajtam a nagy zabálás.
Otthon anya haragudott, mert közöltem, hogy nem kérek vacsorát.
Napokig nem tudtalak kiverni a fejemből. A nagykörúton sétálva is rád gondoltam, amikor megpillantottam egy hozzád hasonló srácot. Csak a háta hasonlított, mégis melegem lett.
Juli szinte tukmálta rám a rokonát. Még telefonon is felhívott, hogy elmesélje, Laci teljesen odavan értem, mert úgy nézek ki, mint BB. Na, már megint az a francia nő.
Azóta láttam róla még egy képet. Be kell vallanom, hogy nagyon csinos. Könyörögtem Marinak, hogy adja kölcsön a divatmagazint, hogy mama megnézhesse a ruhákat benne. Azt felelte, hogy az anyja megölné, ha megtenné. Értékesebbek számára, mint a Biblia. Így nem maradt más hátra, minthogy kimásoljam a fazonokat. Nem sikerült valami tökéletesre, de mama biztosan meg tudja varrni. Szülinapomra majd ruhaanyagot kérek, sárgát és eszméletlenül szép ruhát varratok.
Egy hét múlva mentünk újra strandra. Július eleje volt, pokoli hőség. Megint a fehér bikinit vettem fel a ruhám alá. Lali bácsitól, a szomszédtól kaptam egy szalmakalapot, mert anyu múltkor segített neki a könyvelésben. Nagykarimájú, széles szalaggal dísztett kalap volt. Viccesen nagyasszonyos lettem tőle. Juli szerint színésznős. Ahogy megvettük a belépőt, már a múltkori helyünk felé pislogtam, de szombat lévén többen voltak, mint hétköznap. A helyünket természetesen birtokba vette más. Azonnal lekonyultam. Már nem reméltem, hogy megtalállak.
És kiderült, hogy vannak csodák. Amikor elhaladtunk a sült halas mellett, ahol a világon a legjobban készítik a hekket, megláttam a hátad. Ezer közül is megismertem volna, ami azért furcsa, mert eddig csak párszor láttam. De a szemem rögzítette egy örök papírlapra. Legszívesebben megérintettelek volna, de nem tehettem. Még egy szót sem váltottunk. Mit gondoltál volna? Később, amikor ezt elmeséltem neked, folyt a könnyed a nevetéstől. Azt mondtad, biztosan libabőrös lettél volna finom ujjaimtól.
Juli látta, hogy elpirulok, de nem értette. Még nem tudott rólad.
– Jó pasi a láthatáron! – súgta oda és felnevetett. Felkaptad a fejed és tekinteted ekkor találkozott az enyémmel.
Azt hittem, görcs állt a nyakamba, annyira nem bírtam levenni a szemem rólad. Ettől a perctől kezdve tudtam, hogy a feleséged akarok lenni.
Gréta arcán átfutott egy mosoly. Az évek leolvadtak. Az elegáns nő megint szertelen lány lett.
»«
A kávé kihűlt és keserű volt, mert napok óta elfelejtett cukrot venni.
Félix még mindig aludt. Hallgatta csendes légzését és tudta, már nem sokáig őrizheti. Az orvos napokat mondott. Talán egy hetet. A férfi viszont két hete hárította a halállal való találkozást. A májusi napfény beragyogott a szobába és végiglépdelt a könyvespolcon. A régi könyvek pora útra kelt a levegőben. Behallatszódott egy kutya csaholása. Félelmetes volt a csend. Nem akart a halálra gondolni. Nem merte Félixet megkérdezni, van-e valamilyen kívánsága a temetéssel kapcsolatban. Belenyugodott az elvesztésébe. Többször megélte, hogy nélküle folyik a homok élete órájában. De most utoljára peregtek a szemek és senki nem fordíthatta meg, hogy minden kezdődjön elölről. Most nem lehetett nevetve nekifutni újra és csalárd módon bízni a jobb folytatásban.
»«
1967 nyara még mindig
Július 7-e volt. Fél 4. Azt a pillanatot nem lehet elfelejteni. Főtt kukoricáért álltam sorba. Tudtam, hogy majd tele lesz a fogam a visszamaradt szemekkel, de nem bántam. Mindig úgy rágtam végig, hogy egy kiéhezett egér megirigyelte volna. Ezt is te mondtad később. Csak nevettem rajtad. Épp kérni akartam, mert már az árus türelmetlenül méregetett, amikor megszólaltál:
– Legyen kedves a hölgynek adni, amennyit kér, de fizetni én fogom!
A férfi nem mosolygott, elege lehetett már a napból, csak rám nézett kérdőn.
– Négyet – suttogtam zavartan.
Becsomagolta. Megvártam, amíg fizetsz és idegesen megköszöntem.
– Te mindig ilyen gavallér vagy? – kérdeztem undokul.
– Mindig, ha szőke nő áll előttem – mondtad lazán.
Megköszöntem és már menni is akartam, azaz csak a zavarom vitt volna odébb, de te megfogtad a karom.
– A neved azért megmondhatnád, ha nem titok.
– Varga Gréta.
Így, az egész nevemet kimondva mutatkoztam be. Hosszan néztél és vártál. Nem tudom mire. A kukorica már kihűlt a kezemben.
– Varga Gréta, eljössz velem moziba? – kérdezted végtelen másodpercek múlva.
– Még a neved se tudom!
– Félix.
Bólintottam. Fura név.
Nem kérettem magam. Felesleges volt. Veled akartam lenni.
– Van telefonotok? – faggattál tovább. – Este felhívlak! Mi a számotok?
Megmondtam. Fel se írtad. Csak elmorogtad magadnak. Biztos voltam benne, hogy azonmód elfelejtetted.
– Most mennem kell… A kukorica… – hebegtem
– Elnevetted magad. Barna szemed melege megsimogatta a szívem.
– Jó. Ne feledd, este…Nyolc után. A vonalban lesz Félix, a kukoricás!
Majdnem fél kilenc volt, amikor csörgött a telefon. Anyu csúnyán nézett rám, amikor úgy ugrottam fel a fotelból, mintha tűzriadó lenne.
Rövid beszélgetés volt. Másnap fél ötkor a Jégbüfénél. Kiszámoltam, hogy addig pontosan 20 órát kell várnom. Nem is tudtam semmit rólad a neveden kívül, de már ábrándoztam a szerelemről.
A filmre alig emlékszem. Az Egy magyar nábob lehetett? Romantikus szál volt benne, ezt tudom.
Azzal az első filmmel indult a közös életünk. A Jégbüfé előtt vártál, ahol mindig hosszú sor volt. Pláne így nyáron. Azt javasoltad, ne fagyit egyek, inkább somlóit, mert ott mindig friss és világhíres. Ezen akkor nevettem. A világhíres somlói galuska.
Az a nyár pontosan úgy telt, ahogy azt egy 16 éves elképzeli álmaiban – gondolta Gréta. A gondtalanság, a szabadság és a szerelem, mintha ezer fokon izzította volna a perceket. Enni alig tudott, gondolkodni is. Csak Félix és a vele töltött idő számított. Félkómában várta, hogy találkozzanak, hogy karjaiba fusson. Pontosan úgy, mint bármelyik romantikus filmben.
A kettejük kapcsolata akkor megért volna egy ponyvaregényt.
Még az kavart be nagyon, hogy Laci nem tudta elfogadni, hogy nem őt választotta, Kitartóan igyekezett. Minden nap megjelent lakótelepi lakásunk játszóterén és várta, hátha meglátja őt. Már a szomszéd Gizus néninek is feltűnt a jóképű fiú, csak azt nem tudta kideríteni, kire vár. Gréta biztos volt benne, hogy leskelődött is. Egyszer megállította a hagymaszagú folyosón tarka otthonkájában és faggatni kezdte. Ő csak megrántotta a vállát és hazudott egy hatalmasat. Ha elmondja neki, hogy a fiú utána koslat, olyan mesét kerekít a történethez, hogy a filmesek is megkeresik az ötletért. Bántotta, hogy a fiú ennyire kitartó és lelkes. Ha csak tehette, krémest hozott, egyszer virágot is. Pedig nem áltatta. Néma szemlélője volt a lány kedves mosolyának és szárnyalásának. Gréta valóban röpködött.
Következő rész
fotó: Pinterest
