„A kultúra fogalmának az értelmező kéziszótár három jelentést tulajdonít. Az első jelentés szerint a kultúra az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége, a művelődésnek valamely területe, illetve valamely népnél, valamely korszakban való megnyilvánulása. A civilizációval szembeállítva pedig, amely a technikai fejlettséget jelenti, a szellemi javak és a műveltség tartozik ide. A második jelentésben a kultúra egy személy művelt mivoltára vonatkozik. A harmadik jelentésben a kultúra valaminek a termesztését, illetve biológiai értelemben tenyészetet jelent.”
Manapság egyre inkább hiányt szenvedünk benne. A mindennapi életünk része, a közlekedéskultúra, amit talán nem kell részletesen bemutatnunk, hiszen nincs, aki ne tapasztalná. Érdekes módon, ha külföldön járunk, meglepődve vehetjük észre, hogy sokkal türelmesebbek az emberek, nem akarnak elgázolni ha gyalogosként járunk-kelünk, megvárják, hogy átérjünk a zebrán, és az utakon se érzik a folytonos erőfitogtatás kényszerét. Bizonyára akadnak kivételek, de ritkábban. Az autósok nem szidják a gyalogos anyját, ha az pl. átfut az úton, még akkor se, ha nem a zebrán teszi. Alapvetően nyugodtabban vezetnek, előznek és jóval kevesebbet káromkodnak. Mondhatnánk, ez is a mi országunk sajátja, de nem feltétlenül büszkeség, hogy milyen cifrán tudjuk szidni a másik felmenőit, a szenteket, istent és milyen változatosan emlegetjük a szeretkezésre való buzdítás bizonyos formáit.
A hétköznapi kultúra része a beszéd- és viselkedéskultúra is. Nagyon fontos, hogy milyen módon, milyen szavakkal tudjuk kifejezni magunkat. Az is lényeges, hogy mennyire van igényünk a míves beszédre, a színvonalas társalgásra. Amíg a fiataloknál egy, írd és mondd egy jelző van, amely lehet alany, állítmány, addig nem kell csodálkoznunk az utca színvonalán. Ugyanez vonatkozik az idősebbekre is, hiszen ők se kivételek. Ha nem tudnak higgadtan reagálni, ha nem képesek udvariasan viselkedni, nem várhatják el másoktól, hogy ők úgy tegyenek. Amikor a kamaszokat hallgatjuk és megy a g…jó, ge..szép, akkor ne higgyük, hogy ez rosszabb, mint a b@ssza meg, vagy a rohadjon meg, netán a kurvára.
Mivel egyre ritkábban mutatunk jó példát, vagy használunk kulturált kifejezéseket, nem szabad csodálkoznunk a változásokon. Amikor az iskolába, óvodába érkező szülő a seggedre vágokról nem érti, mi a baj vele, vagy a gyerek a rossz szinonimájaként csak a szart hallja, akkor nagyon nehéz megtanítani kis – és nagyobb korban is, hogy van tisztelet, és nem ördöngősség élni vele.
Persze, hivatkozhatunk arra, hogy minden változik, a kultúra is, de miért nem jó irányban? Miért érezzük, hogy viselkedésünk, öltözködésünk, beszédünk az idő múlásával csak romolhat? A technikai fejlődés elvileg eredményezhetne magasabb szintű fejlődést is minden téren, hiszen rendelkezésre állnak a feltételek, hogy éljünk velük.
Hogyan magyarázhatjuk a tényt, hogy elbutul, eligénytelenedik az ember, főleg szoros környezetünkben? Hála az égnek, kivételek mindig akadnak, de a tapasztalataink bizonyára nem azt mutatják, hogy nagy igény mutatkozna fejlődésre.
A kultúra összefügg a neveltetéssel és az iskolázottsággal is. Ez nem jelenti, hogy a magasan iskolázott ember feltétlenül kulturált. Sőt. Bőven ismerünk ellenpéldát is. Egy ideális társadalomban az emberek felfelé akarnának lépni a lépcsőkön. Ma nemhogy egyhelyben toporgunk, még azokat is lehúzzuk, akiknek ez sikerül.
Gondoljunk csak arra, hogy milyen hirdetések, posztok jelennek meg a közösségi oldalakon. Ebbe a média is beletartozik, amely igénytelen szóhasználatával, hatásvadász cikkeivel még inkább zülleszti a közvéleményt. Ha valaki manapság a helyesírásra mer utalni egy cikk kapcsán, elvétve kap köszönetet érte. Válogatott szitokszavakat viszont bőven.
Vajon mivé lesz a világ, a szűk környezetünk, ha nem akarjuk megmutatni magunkból a legjobbat? Mi lesz, ha nem akarjuk kihozni a bennünk rejlő művészt, embert és tudóst, mert mostanság mindenki ért mindenhez? Vajon képesek leszünk valaha is megérteni, mennyire fontos a tudás, az empátia és műveltség?
Hogy hol a kultúra mostanában? Talán azokban a könyvekben, amelyeket már nem olvasunk, azokban az elmékben, akiket nem akarunk meghallgatni és azokon az előadásokon, amelyeket elkerülünk. A világ maga az emberiség. Amit mi változásnak, mondjuk ki, romlásnak hívunk, az a hétköznapi ember romlása. Hogy ez fájdalmas vagy épp felháborító? Meglehet, de részesei vagyunk. Azáltal, hogy beleállunk, hogy ocsmányul beszélünk, hogy minősíthetetlen módon viselkedünk. Azzal is, hogy nem olvasunk, nem akarjuk táplálni elménket, hogy megelégszünk azzal a szennyel, ami ránk hull.
Felmerül a kérdés, tehetünk-e mást? Igen, mint mindig, mindenkor. Elhatárolódhatunk, olvashatunk, képezhetjük magunkat virtuálisan és a valóságban is. Ha tehetjük, utazhatunk is, mert új kultúrák, új emberek többet segítenek mások elfogadásában, mint ezer meg ezer film vagy videó. Rajtunk áll, mit választunk.
Kép forrása: Pinterest
