Ma az emberek nehezen viselik a kritikát. Még nehezebben tudják feldolgozni a frusztrációjukat. Ha bajuk van a világgal, másokkal, a munkahelyükkel, akkor ritkán keresik önmagukban a hibát, inkább támadnak. Ezzel nem mondunk újat, hiszen szinte mindenki tapasztalja, hogy milyen hevesen, agresszíven vagy ordenáré módon képesek kivetkőzni önmagukból, ha nem az van, amit ők akarnak. Ha sérül az egójuk…Ha a társadalom nem viseli el őket oly mértékben, ahogy szeretnék. Ez a megtörtént eset is jó példája annak, hogy mennyivel egyszerűbb kiabálni, megtámadni másokat, mint elgondolkodni azon, hogy vajon mi lehet a baj odahaza.
Adva van egy család, amelyben úgy élik meg a mindennapokat, hogy a felnőttek hibátlanok, mindent jól csinálnak, és az ő gyerekük csak igazat mond, nem csinál rosszat, sose kamuzik, viszont őt támadják, bántják mások. Persze akárhol vannak, ott rosszak az edzők, az osztálytársak, azok szülei és természetesen minden pedagógus ellenség. Elég nehéz ebből a körből kilépni, de egy idő után a szülő nem is akar, hiszen kiderülhetne, hogy baj van otthon és a tökéletesnek hitt gyerek hazudik, történeteket talál ki, és olyan ártatlan arccal állít valótlanságot, hogy színészképzőben is elboldogulna. Egy ismerős pedagógus mesélte el mindezt, amit most megosztok.
Egy valóban kicsi, két perces csetepaté után egy héttel, amelyben negyedikes fiúk kakaskodtak egymással, bementek a szülők az igazgatóhoz, lemondták mindennek az osztálytársakat és az osztályfőnököt is. Persze csak rosszakat mondtak, mert az eszükbe se jutott, hogy az ő gyerekük nem tökéletes.
Amikor az igazgató behívatta a tanítónőt, az egyik szülő már habzó szájjal ordításra készen állt. Azt kiabálta, hogy az ofő egy két évvel azelőtti kiránduláson a csónakban hátra ültette a gyerekét, rászólt, hogy ne törölgesse az izzadó homlokát, és az a galád nő nem vette észre, hogy elszakították a gyerek 30 ezres táskáját szintén két éve. És hogy az osztályfőnök az egyébként remek osztályában az ő fiát kipécézte, aki mindig igazat mond, aki nem bánt másokat, és soha nem csinál semmi rosszat.
Ezzel ellentétben az igazság az volt, hogy a gyerek rendre bántotta a többieket, gúnyolta a beszédhibásokat vagy kövérebb kislányokat. Nem szívesen barátkoztak vele a többiek, mert egyik pillanatban kedves volt, a másikban pedig bántó. Az osztályban tanító azonban nem szaladt minden kis dologért intőt adni. Ám eljött a pillanat, amikor a szülő úgy érezte, valamit tennie kell, mert mégiscsak kiderül a végén, hogy az ő gyereke nem tökéletes, ezért alpári módon üvöltözni kezdett, és azt állította, hogy a tanár miatt nem tanul a gyereke, és még öngyilkos gondolatai is vannak. Mindez úgy, hogy a jó képességű gyerekek között az adott fiú közepesnél erősebb volt, ám negyedikben nem tetszett neki a növekvő tananyag. Ám nem voltak rossz jegyei, beírása sem, pedig ő fenyegetőzött és kamuzott folyamatosan odahaza.
A szülők, akik csakis neki hittek, nem akartak mást, csak annyit, hogy az osztályfőnököt sárba döngöljék, megalázzák, pedig egyetlen egy dologgal sem tudták igazolni, hogy valaki bántotta volna a gyereküket. Azt se hitték el, hogy minden, ami történt, szimpla kitaláció. Az öngyilkos gondolatok pedig csak a figyelemfelkeltés részei, és tényleg csak azért hangoztak el, mert a gyerek tudta, hogy arra ugranak a felnőttek. A szülők még azért is az iskolát hibáztatták, hogy a tízéves fiú az iskolaudvaron összepiszkolta a ruháját… A pedagógus pedig lefagyott, miközben kiszáradt torokkal válaszolni próbált a vádakra. (Hogyan lehet azt megmagyarázni, ha az ember nem tett semmit, ha nem pécézett ki senkit, ha nem fenyegetőzött és nem miatta voltak esetleg öngyilkosságra utaló gondolatai egy negyedikesnek? Mit lehet ilyenkor mondani? Hogy valóban nincs gond, csak a gyerek kitalálta? Ki hiszi el?)
Azt kérdezhetnénk, hogyan végződött ez az eset, amelyben tulajdonképpen nem történt semmi, és a kétperces verekedést is az adott fiú kezdte? A pedagógus azon az éjjelen nem aludt, pánikrohamot kapott, a gyerek maradt az osztályban, mondván jó a közösség, és nem akarják máshová vinni. Aztán fél évvel később, amikor már ötödikes lett, megváltozott osztályának összetétele is, de az új osztályfőnök hasonló gondokat tapasztalt. Most ő lett az aktuális szörnyeteg, no meg a többi tanár, diák, akik csakis ezt a fiút maceráljak. Meg kell azt is jegyezni, hogy az új évben is ez a fiú lökdösi, bántja a lányokat az osztályában, ám odahaza a történet sosem így hangzik el…
Hogy mi ebből a levonandó tanulság: csak annyi, hogy a sérült lélek mindig másokat ostoroz. Azok, akik nincsenek kibékülve önmagukkal, sosem lesznek kibékülve másokkal. Így lesz rossz minden edző, tanár és bárki, aki az utakon közlekedik vagy a bármiféle szolgáltatásban dolgozik.
Sajnos, az ilyen sérülés nem gyógyítható ragtapasszal.
Fotó: cottonbro studio: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/ferfi-fajdalom-fejfajas-7243777/
