. Zsombor – Anya nem repes az örömtől
– Ez mi volt? – kérdi Judit feszülten. Választ vár, de én nem tudok mit mondani.
– Nem tudom – mondom az igazságnak megfelelően. – Ez már a második, de hiába próbáltam meg kinyomozni, ki lehet, nem sikerült.
– Tudja a számod, biztosan ismer – jegyzi meg elgondolkodva.
– Ez azért nem annyira nagy dolog. Sokan ismernek. A számom sem titkos, ettől függetlenül szemét egy alak lehet, aki küldi.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Feláll. Látom, menni készül. Nem örülök neki, hogy így válunk el.
Odalépek hozzá és magamhoz húzom.
– Ugye nem hiszed, hogy közöm van hozzá? Nem tudom, ki az, akinek ez a játék bejön, mert mocsok dolog. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem figyelünk rá. Engem nem érdekel, kinek mi a baja velünk, nem engedem meg, hogy éket verjen közénk.
Judit mereven néz, mintha belém akarna látni. Attól tartok, nem bízik bennem. Az egyetlen dolog, amivel bizonytalanságra adtam okot, az a korom. Mert, ha valaki huszonkilenc az már nem lehet normális? Annak okvetlenül nőket kell hajkurásznia? Kicsit mérges leszek.
– Köszönöm, hogy ezt mondod, de nem esik jól, hogy valaki leribancoz. A másikban is ez volt?
Bólintok.
– Látod, valaki mégiscsak figyel bennünket. Valakinek nem tetszik a kapcsolatunk.
Feladom a kabátját, közben átkarolom. Magamhoz húzom.
– És kit érdekel, hogy kinek tetszik? Nem másokért élünk!
Nem helyesel, csak kibontakozik az ölelésemből.
– Holnap azért eljössz anyáékhoz? Ugye, most nem ezen fogsz rágódni?
Elneveti magát.
– Gyorsan kiismertél! – jegyzi meg. – Elmegyek, és hidd el, nem fogok gyáván megfutamodni, ha te is így akarod.
Büszke vagyok rá, mert nem kis erő kell ahhoz, hogy ezt kimondja.
Az ajtóig kísérem, megcsókolom, és nehezen engedem el. Amint becsukódik az ajtó, az jut eszembe, hogy érdemes lenne megkeresnem az egyik haverom, aki gond nélkül lenyomozza a számot, és ha megvan, akkor elkapom az üzengetőt. Mihelyt gondolatom végére érek, mintha egy apró sikolyt hallanék. Máskor fel se tűnne, de mivel Judit most ment el, érzékenyebben reagálok az ilyesmire. Résnyire nyitom az ajtót, kikukkantok, de csend van.
A lakás üres nélküle. Amíg itt volt, minden izgalmasabb és vidámabb volt. Az illata azonban a levegőben van.
Úgy döntök, felhívom anyát, jobb, ha valahogy felkészítem a holnapra, mert nem biztos, hogy annyira laza, mint gondolom.
Fáradt, álmos hangon szól bele.
– De hát még csak kilenc óra – mondom neki. – Te öregszel? – cukkolom, és már látom is, ahogy a szemöldökét felhúzva elönti a méreg.
– Zsombor, kérlek, ne fárassz! Mi az, ami nem várhatott holnapig?
– Tulajdonképpen várhatott volna, de nem akartam, hogy kellemetlen helyzetet teremtsek, ezért szeretnék valamit elmondani.
– Most miről beszélsz? Az új barátnőd bányarém? Vagy az utcán szedted fel? Vagy mi lehet az, amit ilyen módon vezetsz elő?
– Egyik sem! Judit okos és gyönyörű.
– Édes fiam, ne szórakozz már velem, jó? Mondjad, vagy hagyjál békén!
Utálom, hogy előjön belőle a kioktató anya.
– Csak szeretnélek figyelmeztetni, hogy bánj vele normálisan. Magyarán legyél kedves!
– Köszönöm, de majd én eldöntöm, milyen leszek. Mitől félsz? Nem fogom leharapni a fejét.
– Tudom, anya, de azért ismerlek. Be tudsz szólni úgy, hogy van, aki megáll növésben a szavaidtól.
Felnevet. Hallom, hogy rágyújt, ez azt jelenti nem álmos, nem ideges. Kíváncsi lett.
– Nyögd már ki! – Füstös hangját ezer közül megismerném, annyira jellegzetes. Kicsit mindig emlékeztet Marlene Dietrichre az a fajta kettősség, ami belőle áradt. Mintha abszolút nőiessége mellett férfi lelke lenne.
– Judit idősebb nálam – mondom. – De mielőtt ítélkezel, inkább gondolj arra, hogy én szerelmes vagyok belé.
– No, ez így együtt kicsit sok nekem! Mi az, hogy idősebb? Mennyi? Harmincöt? Harmincnyolc?
– Nem. Több.
Hallom, ahogy torkára megy a füst. Köhög, és csak óvatosan kérdi:
– Ne merd azt mondani, hogy negyven? Egy öregedő nőt tudtál csak felszedni?
– Anya, kérlek, ne légy ízléstelen. Nagyon kedves, letagadhatna a korából bőven, de ha tudni akarod, nem negyven, hanem negyvennégy!
– Negyvennégy! – Ezt úgy mondja, mintha Draculát vinném bemutatni. – Tizenöt évvel idősebb nálad? Az isten szerelmére! Mi a jó ég ütött beléd?
Ismerem őt, most ájuldozik, de aztán lehiggad. Valószínűleg a kanapéra roskadt és a vizsla fejét simogatja, aki teljesen beszokott már a házba, pedig mindenki tiltakozott ellene.
– Ezt nem magyarázom el neked! Nincs mit magyaráznom! Judit különleges és nem a kora a fontos!
– Majd az lesz…
– Nem érdekel a majd. Most jó. És kérlek, ne reagálj közhelyesen, mint a többi ember. Elvégre az anyám vagy! Tőled többet vártam.
– Ez ronda zsarolós szöveg volt! Azért, mert az anyád vagyok, el kell fogadnom a rossz döntéseidet?
– Mást nem tehetsz, habár fogalmad sincs arról, hogy ez valóban rossz döntés-e. Ne ítélkezz!
– Köszönöm a kioktatást drágám, meg az őszinteséged! Mindenesetre kíváncsivá tettél! Remélem, nem tudja, hogy gazdag vagy, mert akkor pláne veszélyes a helyzet.
– Nem tudja, kik a szüleim. Én nem vagyok gazdag! Dolgozom, élek, ahogy élek, ti vagytok gazdagok.
A válasz gúnyos nevetés.
– Rendben. Akkor a témát kimerítettük! Már csak arra vagyok kíváncsi, apád mit szól.
– Apa? Ugyan, ő annyira el van varázsolva, hogy neki fogalma sem lesz róla, hogy kit viszek haza. Lehet, hogy még észre sem veszi, hogy nem Nórát. Pedig annak is már két éve.
– Jól van drágám, szórakozz csak rajta! Holnap négykor várunk benneteket. Majd csinálok valami isteni pudingot, azt biztosan szereti.
– Köszönöm anya! Bízz bennem!
Megint felnevet, majd leteszi. Nem vesz komolyan, mert azt hiszi, még gyerek vagyok. Maholnap harminc leszek és a saját anyámat nem tudom meggyőzni, hogy felnőtt vagyok? Mindegy. Nem fontos. Egyetlen dolog miatt volt csak értelme felhívnom: nem akartam, hogy esetleg Juditot megbántsa egy hirtelen reakcióval. Így majd lesz ideje emészteni a fejleményeket.
Előző rész
Következő rész:
fotó: Pinterest
