Judit – Annyira jó együtt!
Van abban valami abszurd, hogy Zsombor elvisz a szüleihez. Nemcsak abszurd, félelmetes is. Hogyan lehet ezt úgy kezelni, hogy ne legyen közhelyes vagy fura? Sehogyan. Adva vagyok én, aki nem illek a képbe. Ki a fene akar a fiának egy idősebb nőt, aki talán unokával sem tudja megajándékozni. És ha igen, akkor sem szeretné már. Gáz minden velem való pillanat és a jövendő tervek sem fényesek. Mégis mit mondhatnék neki, hisz lelkes és tényleg kedves velem.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Ülök a sötét szobában, a falon a fák árnyai félelmetes képeket vetítenek. A bútorok és a könyveim közt ülni most nem megnyugtató, mint máskor. És persze nem tudom kiverni a fejemből Réka szavait. Zsombor, a hazug, Zsombor a figyelmes… Én már nem tudom, mit higgyek.
Amikor felhív és megbeszéljük a mát, nem akarok undok lenni. Semmi másra nem akarok gondolni, csak arra, hogy jó együtt. Ha valaki azt meri mondani, hogy nem fontos a külvilág véleménye, orrba nyomom. Jaj, dehogynem! Hányan tudják megtenni, hogy szabadon vállalják a döntéseiket? Kevesen, a többiek szájjal teszik csak.
Zsombor egy háromemeletes ház második emeltén lakik. A ház modern, minimalista, alig két éves. Nem az én világom, nekem túl egyszerű. Már a felhajtó is olyan, mint egy sci-fi filmben. A lámpák követik az autót és váltakozó erősséggel gyúlnak ki, mutatják az utat a garázsba, amely úgy záródik, mint egy széf. Van benne valami ijesztő. Nem is állok be hozzá, inkább az utcán hagyom aprócska kocsim. Kiszállok és összehúzom magamon a ballonom. Még jó, hogy nadrágot vettem fel, mert a szél belekap a kabátom aljába és alám fúj. Látom, hogy egy másik kocsi épp akkor érkezik meg, amikor kiszállok. Leparkol mögém, de a benne ülő nő nem száll ki. Nem képzelődöm, engem néz. Figyel. Aztán gyorsan leveszi a tekintetét és lefelé néz, valószínűleg a telefonját nyomogatja. Az jár a fejemben, miért nem száll ki? Talán tényleg engem les? Vajon mi oka lenne rá? Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki érdeklődne utánam, és ha igen, akkor az egy kirívóan csinos, barna nő lenne, aki a harmincas évei elején van?
Még nincs kulcsom Zsomborhoz, hogy is lenne, ezért felcsengetek hozzá. Azonnal beenged én meg könnyedén felfutok a lépcsőn és úgy vetem a karjaiba magam, mint, aki még sose volt szerelmes az életében.
– Azt hiszem, valaki figyel téged vagy engem! – közlöm, miután hosszasan csókolóztunk. A szája olyan puha és mohó, hogy a lábam beleremeg a vágyakozásba. Férfit így még nem kívántam soha. Karja derekamat fogja és ujjaival cirógat.
– Képzelődsz! – mondja mosolyogva. – Ugyan, ki tenne ilyet?
– Lehet – egyezem bele nem túl meggyőzően.
Kibújok a kabátomból és beleszagolok a levegőbe. Isteni illat terjeng, a konyhában valami finom szósz készül, mégiscsak tészta lesz, de nem bánom. Majd kisebb adagot eszem. Van abban valami csodálatos, hogy főznek nekem és el akarnak kápráztatni. Ez egyszerűen csodás jele Zsombor érzéseinek. Ránézek, és elolvadok. Világoskék ingét feltűrve bámul, a farmerja pontosan annyira feszül a fenekén, amennyire kell. Eszméletlenül édesen ölel és csókolja a nyakamat.
– Hú – kiált fel. – Odaég a szósz, ha ezt nem hagyod abba – mondja nekem.
– Mit? – kérdezem nevetve. – Hisz nem csináltam a semmit.
– Dehogynem! Megpróbálsz elbűvölni…
Felnevetek, mekkora dumás, gondolom. Vajon más nőkkel is így viselkedik? Azzal is, akivel moziban volt?
Odarohan a tűzhelyhez, megkavarja a szószt, és egy adag tésztát szór a forró vízbe.
– Pár perc és ehetünk! Ugye, éhes vagy? – kérdi. Ahogy rám kacsint, tudom, hogy egyetlen gesztusa sem hazugság.
– Nagyon, és alig várom, hogy szép gömbölyűre hizlalj! – mondom neki. – Megterítsek?
– Igen, az jó lenne! – Közben kavarja a tésztát.
– Melyik? A gömbölyű és vagy a terítés?
Rám néz, közelebb lép és megölel.
– Hagyd ezt abba, mert nem fogunk enni, hanem azonnal a magamévá teszlek a konyhában!
Szétnézek, és elgondolom, hogy a forró vízben viccesen úszna szét a tészta, miközben mi valahol a pulton szeretkeznénk. Ez filmekben romantikusabbnak tűnik.
– Anyád, mit tud rólam? – kérdem váratlanul.
– Egyelőre nem sokat, de holnap meg fog ismerni és biztos lehetsz benne, hogy kedvelni fog!
– Jaj, Zsombor, te olyan naiv vagy! – kiáltok fel. – Az anyák 90 százaléka nem kedveli a fia barátnőjét, a többi meg erőt vesz csak magán. Na, ezek után képzeld el a mi helyzetünket!
Az én kék ingesem megrántja a vállát, de nem lesz rosszabb a kedve. Megkeveri a tésztát, belekóstol, és már önti is a szűrőbe.
– Mindegy mit akar anyám, az sem érdekel, hogy a világon hányan mondták, hogy a mi kapcsolatunk rosszul végződik. Az se izgat, ha százan kárognak körülötted! Én téged akarlak, a többi nem fontos.
Azzal közelebb lép, felkap és a hálóba visz. Letesz az ágyra és lassan fejti le rólam az övet, bújtat ki a blúzomból. Úgy érint meg a szájával, hogy libabőrös leszek. A testem minden porcikája az övé lesz egy perc alatt, és mást sem akarok, mint hogy ez a pillanat a végtelenségig tartson. Combjaimmal körül ölelem és hagyom, hogy izgató férfiassága örömöt okozzon. Minden érintésem nyomán tűz gyűl benne és tudom, hogy annyira vágyik rám, mint én rá. A világ meg maradjon csak csendben és irigyelje az én boldogságom, ami talán nem végtelen, de hogy pillanatnyilag az egekben van, az biztos.
A tészta persze kihűl, de nem bánjuk. Nem mesélem el neki, hogy a barátnőm állítólag őt látta, és nem kezdek ostoba játszmákba. Eszünk és közben egymás tekintetébe fonódva apró, lényegtelen dolgokról beszélgetünk, de minden apróság azért nyer értelmet, mert együtt vagyunk és együtt is akarunk kilépni a világ elé.
Ekkor megvillan a telefonja, ami a konyhapulton árválkodott eddig.
– Eléred? – kérdi.
Érte nyúlok, és még látom, hogy az üzenet első sorában ennyi áll: meddig bírod a vén ribanccal? Elsápadok, és szótlanul átnyújtom neki. Arca haragos lesz, és csak annyit mond, egy pillanat, majd tárcsázni kezd. Hallom a csörgést, de senki nem veszi fel. Látom, hogy ideges, arca megrándul. Vajon ki lehet az, akinek ennyire szúrom a szemét? Talán a kinti nő?
Folytatás kedden
Előző rész
fotó: Pinterest
