Judit – Valaki tényleg nem kedvel!
Ahogy kilépek a házból, azonnal meglátom, hogy végigkarcolták a kocsim oldalát. Hosszú, mély csíkot húzott valaki a vezető felőli oldalra és belevéste nagy betűkkel azt a két szót, hogy kopj le. Első pillanatban kiszaladt a számon egy apró sikoltás. Tehát nem képzelődtem.
A sorozat többi részét itt olvashatod
A kocsim nem új, tizenkét éves, mégse hiányzott rá efféle díszítés. Mivel az én esetemben nem sokan tudnak Zsomborról, sejtem, hogy az ő ismerősei közül kerül ki a „kedves” üzenet küldője. Persze az a nő már sehol, aki figyelt az érkezésemkor. Valószínűleg ő csinálta, és már az is biztos, hogy engem figyelt.
El sem tudom képzelni, miért gondolja, hogy ez leállít engem. Talán, ha szakítok Zsomborral, akkor neki jó lesz? Nem hinném, hogy én vagyok az egyetlen nő, akivel találkozgatott az utóbbi időben. Valószínűleg az exe lehet, vagy valamelyik exe. Vagy tényleg létezik az a nő, akivel Réka látta? Azonnal megfészkel az agyamban a gondolat. Majdnem a telefonom után nyúlok, hogy elmondjam neki, de aztán leteszek róla. Sok már a mai napra ez a rongálás, az üzenet, inkább beszállok, és elindulok haza.
Meglepve látom, hogy ég a villany az előszobában.
A lakás, amit a válás után venni tudtam, egyszerű, de otthonos. Van egy nappalija, egy háló, amit dolgozószobának is használok, és Anita szobája. Az előszoba meg a konyha szinte csak gondolatnyi. De mi szeretjük. Én fehérre festettem a falakat, de Anita kérte, hogy az övé világosszürke legyen, a bútorokat is hozzá igazítottuk, egyedül a függönye és a lámpa lila. Elvileg most nem kellene otthon lennie, mert az apjánál dekkol, mégis benn ül a kanapén és tévét néz. Óvatosan teszem le a kabátom, és érzem, hogy a feszültséget tapintani lehet a levegőben.
– Édesem, te hogyhogy itthon vagy? – kérdem, miután felém se néz. Kibújok a cipőmből és várok, de egy kiskamasszal nem könnyű. Majd válaszol, ha épp akar, nem lehet erőltetni.
Most nem akar. Valami sorozatot néz, és mivel nem fordul felém, nem látom, hogy sír. Csinálok magamnak egy teát és úgy döntök, odakuporodom mellé, hátha elmondja, miért van otthon, hiszen máskor vasárnap este előtt nem hozza vissza az apja.
Lehuppanok a bézs, textilbőr kanapéra, és hallom, hogy az eső veri az ablakot. Felhúzom a lábam, és megpróbálok játékosan odabújni hozzá. Egy pillanatra még felvillan bennem a kocsi, Zsombor, az egész kiszámíthatatlan helyzet, de nem akarom a figyelmem megosztani.
– Mi történt? – kérdem halkan, mire végre rám néz.
– Engem nem szeret senki – mondja síró hangos.
Ekkor veszem csak észre, hogy valóban ki van borulva, a szeme piros, és zaklatott a hangja.
– Tudod, hogy ez nem igaz! Nagyon sokan szeretnek, ezt te is tudod. Legjobban apa meg én.
Gúnyosan elmosolyodik.
– Azt nem hinném – jegyzi meg és csatornát vált, mert nem bírja egy csókolózó pár látványát. Már biztos vagyok benne, hogy az apjánál történt valami.
– Apának új gyereke lesz – böki ki nagy nehezen.
Szemöldököm felszalad és nem is tudom, mit mondjak. Az tény, hogy nem követem a volt férjem szerelmi életét, így azt sem tudtam, hogy van valakije és azzal ilyen terveik vannak.
– Ezt ő mondta? – kérdem az arcát fürkészve.
– Igen. Mónika terhes.
– Mónika? – nézek tétován. Renire emlékeztem. Vagy keverem a neveket?
– Igen. Apa mondta, hogy kisbabájuk lesz, és fiú.
Hallgatok. Most mondjam a sablon szöveget, hogy jaj, biztos jó lesz az, ha te is dajkálhatod, meg, fel fog nézni rád, mert te vagy az idősebb… Anita nem hülye, nem lehet ilyesmivel megnyugtatni.
– Kicsim, apa akkor is szeretni fog, ha lesz egy tesód. Hidd el! – mondom végül erőtlenül.
– Féltesóm – javít ki azonnal. – És nem biztos, mert mindenki a kicsit szereti, meg neki most más családja lesz.
Elmagyarázom neki, hogy a szeretet nem zárja ki egyik másik ember szeressünk. Attól ő még első lesz az apja szívében. Nem hazudok, ezt valóban így is gondolom.
Már nem sír, de nem hisz nekem. Szemében kétely és bizonytalanság.
– És ezért jöttél haza? – teszem fel a kérdést a legvégén.
– Igen. Nem akarok apához menni többet.
– Szerintem erről beszéljünk még! Majd később eldöntöd, jó? – ölelem meg.
Ekkor a telefonom üzenetet jelez.
„Remélem, tetszett a kocsid és megértetted a célzást!” Ennyi van benne.
Valaki most már az én számomat is tudja, és egy biztos, nagyon utálhat engem. Kimegyek a konyhába, felhívom Zsombort és elmesélek neki mindent. Ideges lesz, és azt mondja, ezt nem hagyhatjuk annyiban. Tud embert, aki utánajár majd az üzeneteknek. Próbál nyugtatni és közben annyira simogató és a kedves a hangja, hogy újra meg újra nagyon szeretem őt. Amikor elköszön, rájövök, hogy beszélnem kell a volt férjemmel és ennek cseppet sem örülök. Anita dolgát meg kell vitatnunk, mert nem akarom, hogy szomorkodjon. Tudom, hogy nem könnyű neki, de majd előbb-utóbb elfogadja ezt a helyzetet.
Anita ezalatt visszakapcsolódik a tévézésbe és én abban bízom, hátha nem rágódik tovább azon, hogy szeretik-e őt vagy sem. Nagyon nehéz azt elfogadni, hogy valaki második helyre csúszik, pedig addig első volt. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ez bekövetkezik, de egy érzékeny léleknek ezt hogyan magyarázzam meg?
Valahogy minden megváltozik körülöttünk a napokban. Ez a zaklatásos-ügy, aztán Zsombor minden porcikámban, majd a kislányom szomorúsága egy kicsit sok mára. És még előttem van a holnap nap, amikor találkoznom kell a kedvesem anyjával. Esküszöm, ez rosszabb, mint a kocsimon a rongálás… Már most összeugrik a gyomrom, ha rágondolok.
Előző rész
Következő rész:
fotó: Pinterest
