Kiderülhet-e valaha, mi történt Madeleine McCann-nal?

“ Adva van egy jómódú angol házaspár, orvosok mindketten, akik úgy döntenek, hogy elutaznak a portugáliai Praia La Luz-ba, hogy ott töltsék a tavaszi szünetet, és magukkal viszik hároméves lányukat és kétéves ikreiket is. Eddig a történet akár elfogadható is lenne, de az semmiképpen nem az, hogy este, amikor lefektetik őket, magukra hagyják a gyerekeket. Józan paraszti ésszel egyszerűen felfoghatatlan, hogy hogyan tudnak így gondolkodni, hiszen a kicsik 2-3 évesek, a szoba ajtaja nyitva van és a közeli tapasbárból, ahová vacsorázni mennek, nem lehet rálátni a szobájukra. Lehet ítélkezni, de mondjuk ki bátran, mekkora felelőtlenség és szívtelenség kell ahhoz, hogy ilyen kisgyerekeket otthagyjanak felügyelet nélkül, hiszen, ha nem történik semmi, ha nincs közelben pedofil vagy gyerekrabló, egy kisgyerek akkor is felriadhat és iszonyatosan megijedhet, ha nem találja a szüleit. Vajon mi játszódhatott le bennük, hogy ezt jó ötletnek tartották? Hogy létezhet, hogy a baráti körben nem volt egyetlen olyan ember se, aki szólt volna nekik, hogy azzal, hogy nagyjából félóránként rájuk néznek, nem tudják megnyugtatni a lelkiismeretüket? Képzeljük csak el egy álmából felriadó gyerek rettegését, aki idegen helyen van, és nincs senki körülötte, hogy megnyugtassa. A szóbeszédben az is elterjedt az időtájt, altatót adtak a gyerekeknek, de ezt nem bizonyították. Ugyan ki képes nyugodtan vacsorázni, iszogatni és beszélgetni úgy, hogy három kisgyereke légvonalban ötven méterre állítólag alszik az ágyában?”

Bizonyára az olvasók közül sokan emlékeznek a hároméves Madeleine McCann rejtélyes eltűnésére 2007-ben. Azóta többszáz teória látott napvilágot, egy rakás közelben tartózkodó pedofil került a rendőrség látókörébe, meggyanúsították a szülőket is, de az ügy nem lépett előre. Ennek igen sok oka volt. Ugorjunk vissza  a kezdetekhez, és bár nem rendelkezünk nyomozói tapasztalatokkal, így közelítsük meg egészen más úton a dolgokat.

Adva van egy jómódú angol házaspár, orvosok mindketten, akik úgy döntenek, hogy elutaznak a portugáliai Praia La Luz-ba, hogy ott töltsék a tavaszi szünetet, és magukkal viszik hároméves lányukat és kétéves ikreiket is. Eddig a történet akár elfogadható is lenne, de az semmiképpen nem az, hogy este, amikor lefektetik őket, magukra hagyják a gyerekeket. Józan paraszti ésszel egyszerűen felfoghatatlan, hogy hogyan tudnak így gondolkodni, hiszen a kicsik 2-3 évesek, a szoba ajtaja nyitva van és a közeli tapasbárból, ahová vacsorázni mennek, nem lehet rálátni a szobájukra. Lehet ítélkezni, de mondjuk ki bátran, mekkora felelőtlenség és szívtelenség kell ahhoz, hogy ilyen kisgyerekeket otthagyjanak felügyelet nélkül, hiszen, ha nem történik semmi, ha nincs közelben pedofil vagy gyerekrabló, egy kisgyerek akkor is felriadhat és iszonyatosan megijedhet, ha nem találja a szüleit. Vajon mi játszódhatott le bennük, hogy ezt jó ötletnek tartották? Hogy létezhet, hogy a baráti körben nem volt egyetlen olyan ember se, aki szólt volna nekik, hogy azzal, hogy nagyjából félóránként rájuk néznek, nem tudják megnyugtatni a lelkiismeretüket? Képzeljük csak el egy álmából felriadó gyerek rettegését, aki idegen helyen van, és nincs senki körülötte, hogy megnyugtassa. A szóbeszédben az is elterjedt az időtájt, altatót adtak a gyerekeknek, de ezt nem bizonyították. Ugyan ki képes nyugodtan vacsorázni, iszogatni és beszélgetni úgy, hogy három kisgyereke légvonalban ötven méterre állítólag alszik az ágyában?

 
 

Miután a baráti körben felosztották a félóránkénti ellenőrzés feladatát, elsőként az apa látta el, aki bár észrevette, hogy a résnyire hagyott ajtó tárva-nyitva van, nem hökkent meg. A fél 10-es ellenőrzés az anyáé lett volna, aki egyszerűen hagyta, hogy az egyik barát menjen helyette, ami bár nem elítélendő, mégse vall nagy odafigyelésre. Ő se hallott semmi szokatlant, és nyitott ajtó neki se volt gyanús. Tény, hogy az ember nem gondol azonnal a legrosszabbra, de akkor is furcsa, hogy másodjára se érdekelt senkit ez a tény. Tíz órakor végül az anya ment, aki, miután felfedezte a kislány üres ágyát, és átnézte az ingatlant, nem telefonált a férjének, hanem hátrahagyva az ikreket rohant vissza sikoltozva, hogy valaki elvitte a kislányt. Érdekes módon nem azt kiáltotta, hogy eltűnt, elkóborolt. Ha azt hinnénk, ez lényegtelen, szakemberek azonnal azt mondanák, nagyon fontos, hogy egyes eseményekre, történésekre milyen szavakkal reagálunk, hiszen a szavaink árulkodók lehetnek.

Azt a leírhatatlan káoszt, ami ekkor keletkezett, ecsetelni se tudnánk. A gyerekek szobájában minden lehető nyomot tönkretettek a ki-be járkáló emberek, és a portugál rendőrség tagjai se voltak a helyzet magaslatán, mert az utakat is csak másnap zárták le, nem vizsgálták át a környékbeli házakat egyesével, még ujjlenyomatot is kesztyű használata nélkül vettek. A keresőkutyák se tudtak később szagot fogni, szóval adva volt egy totális katasztrófa, amely nem segítette a kislány megtalálását.

Az elkövetkező hónapokban, években sokan a család segítségére siettek, miközben az általuk fogadott drága magánnyomozók elmarasztalták őket felelőtlenségük miatt, ami tagadhatatlanul igaz volt. A Scotland Yard és portugál hatóságok is minden irányban nyomoztak, de végül egyik nyom se vezetett célra. Időnként előkerül egy-egy teória miszerint, emberrablók állhatnak a háttérben, de az anya felelősségét se zárták ki sokáig, mert a vért és hullaszagot felismerő kutyák jeleztek a hálószobájuk szekrényénél, és annál a kocsinál is, amit a család bérelt.

Nehéz elhinni, még nehezebb felfogni, hogy egy szülő részese lehet(ne) ilyesminek. Persze, idővel ezt a vonalat is elengedték és újabbnál újabb pedofilok kerültek elő, majd persze olyanok is, akik magukat Madeleinek hitték, mert médiafigyelemre vágytak.

Hogy baleset történt-e és annak következményeit akarták-e eltusolni, vagy valóban emberrablás történt, és a kislány él valahol a nagyvilágban, csak nem tudja, ki ő valójában, talán sose derül ki. Bizonyára vannak és élnek olyanok, akik hallgatnak és nem mondják ki, amit régóta tudnak. Mi, akik úgy hisszük, ilyesmi velünk nem fordulhat elő, maradjunk is meg ebben a tudatban, és legalább annyit tegyünk meg, hogy nyaralás és jókedv ide vagy oda, soha nem hagyjuk magukra a gyerekeinket, pláne, ha ilyen kicsik, de ha nagyobbacskák, akkor se. Hogy ennek tudatával és következményeivel hogyan birkózik meg a McCann család, nem tudhatjuk, hiszen ott maradt nekik egy ikerpár, akiket, szerencsére senki nem bántott azon a végzetes éjszakán.

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here