Kilenc betű 34. rész – Iván szenved

"Tagadhatatlan, hogy élvezte a nyüzsgést, a lányok rajongását, ki ne tette volna a helyében? Szerette a szép dolgokat, és még jobban szeretett jól öltözködni, márkás órákat viselni."

A szakítás jobban megviselte Ivánt, mint ahogy mutatta. Különben se arra nevelték, hogy egy nő miatt keseregjen, ezért igyekezett minden érzelmet letörölni az arcáról, és még azt is nehezen tűrte, hogy öccse Zsuzsóval heccelje. Épp elég baj volt az, hogy Romániában változások kezdődtek, és ezek egyelőre azoknak kedveztek, akik gátlástalanul ki akarták sajátítani a földeket és a magánvállalkozásokat.

Iván szülei nem voltak gazdagok, de szegények sem. Mindig volt mit a tejbe aprítaniuk, de ezzel nem hivalkodtak, főleg a faluban nem. Legtöbb bevételük a földekből származott, de amióta valami ismeretlen eredetű betegség támadta meg Iván apját, azóta a földek parlagon hevertek, vagy nem teremtek jól.

Hazamenni nem akart sem ő, sem az öccse, még akkor se, ha ez nagy fájdalmat jelentett az anyjuknak. Már elengedni se akarta őket, ám arra nem számított, hogy a két fiú ennyire eltávolodik tőle. Ha nagy ritkán haza is mentek, egyik sem volt túl beszédes. Kerülték a témát, a bár, mint olyan, szóba se került, mert valószínűleg nagy vitát és sok ellenérzést váltott volna ki a szülőkből.

Itt, Mezőszéken viszont egyre többször fordult elő, hogy ismeretlenek keresték meg a testvérpárt. Volt, aki új üzleti ajánlattal hozakodott elő, akadt azonban fenyegetés is köztük, de kábítószert is próbáltak eladni nekik. A fiú józan paraszti ésszel mindig tiltakozott ellene, habár tudta, hogy hatalmas üzletet hárít el, de abban nem volt biztos, hogy fivére a háta mögött nem alkuszik meg. Ismerte őt, a pénz volt a mindene, családja nem volt, nem is akart. Csak azt hajtogatta, hogy egyszer kimegy Amerikába, és nem jön vissza soha, mert ott mindenki boldog és gazdag.

 
 

Iván tudta, hogy végtelenül naiv, pedig az üzleti életben igen dörzsöltnek mutatta magát. Ő azonban nem akarta elhagyni az országot, már egyszer hazát váltott. Itt akart élni, méghozzá azzal, akit szeret. Tagadhatatlan, hogy élvezte a nyüzsgést, a lányok rajongását, ki ne tette volna a helyében? Szerette a szép dolgokat, és még jobban szeretett jól öltözködni, márkás órákat viselni. Ehhez azonban pénzre, sok pénzre volt szüksége. Ezzel együtt azonban veszített, méghozzá Zsuzsót, akit szeretett. Minden pillanatban szerette, még akkor is, amikor azt mondta neki, hogy szakítsanak, mert jobb lesz ez mindkettőjüknek.

Már másfél hónapja nem látta, nem kereste. Persze, tudta, hogy Olaszországba küldték a szülei, csakhogy távol legyen, nehogy újra kibéküljenek. Tisztában volt vele, hogy a  szülőknek bizonyos formában igaza van, de arról senki nem akart tudni, hogy az ő szívével mi van. Esténként, ha feküdt az ágyában, éjjel háromkor is még a plafont bámulta, és nem tudott másra gondolni, mint a lány nevetésére, kellemes hangjára, arra, hogy vele mindig önmaga tudott lenni. Zsuzsó mellett ő egy egyszerű srác lehetett, aki rántottát készít reggelire, aki ha kell, lemossa az ablakot, vagy vasal is, nem pedig a kemény üzletember, akit megkörnyékeznek, és minduntalan bele akarnak vonni valami hatalmas bizniszbe.

A legutóbb azzal jött egy ipse, hogy csempésszenek cigit jó pénzért a klubnak. Nemet mondott.

– Nem mentél bele?  – rontott be Áron. – Te meg vagy veszve? Mi a francot képzelsz?

– Álljunk csak le! Neked mi bajod van? – kérdezte higgadtan, miután a klub apró íróasztala mögött a papírokat rendezte.

– Te ne állítgassál már le engem, bátyó! Nem vagy tisztában a helyzettel. Úgy jársz-kelsz itt, mint valami agyalágyult, közben meg nem veszed észre, hogy miféle számláink vannak. Mit képzeltél, tán az ablakon hullik be nekünk a pénz? Kell a csempészett cigaretta és kész.

– Tudom – sóhajtott Iván. –De nem akarok belebukni.

– Nem fogunk, eddig is ment minden simán! – válaszolta a másik.

– Mi az, hogy eddig? – kapta fel a fejét? – Valamit nem mondtál el? Ki vele, mert agyoncsaplak!

Áron elvigyorodott. Eszébe jutott, amikor kiskorukban mindig ő volt az erősebb, de Iván az okosabb. Mégse jutott vele előbbre. Hányszor meg hányszor ugrottak egymásnak, hogy birkózzanak egy nagyot, de a vége verekedés lett. Nem bírtak a vérükkel, ahogy az anyjuk mondta. Ezért mindketten büntetésbe kerültek, két napig áshatták a kertet oda-vissza, hogy megfelelően fel legyen ásva. Ásni az ásott földet kifejezetten kellemetlen volt, de nem mondhattak nemet, tudták, hogy apjuk cifrábbat is ki tudna találni nekik. Jobb volt befogni a szájukat.

–Igen, jött már pár szállítmány, de te el voltál foglalva, én meg hagytam, hogy szerelemes legyél.

– Elmész te a búsba! Miféle szállítmány? Ez a sunyi képű Bara hozta? Tudtam, éreztem, hogy nem véletlenül jár mostanában Mezőszékre.

– Igen, ő, de nagyon jó üzletet csináltunk vele. Pontosan szállít, mindenki elégedett vele, no meg olcsó is.

Áron nem nézett a bátyjára. Már nem merte hozzátenni, hogy a cigaretta mellett pia is érkezik, meg némi arany. Nem muszáj mindent tudnia, gondolta. Jobb a békesség, és különben is megbízik benne. Különben már rég nem működne a Pink Cats, mert a lányok és a pia nem jövedelmezett úgy, ahogy kezdetben.

– Ha lebukunk, a sitten rohadunk, ugye tudod? Még állampolgárságot se kaptunk, de nem is fogunk, ha ez így marad.

– Jaj, ne jajgassál már annyira, bátyóka! Tudom én, hogy mi a te bajod! Hiányzik neked egy jó kis numera. Bemutassam neked a lengyel lányt? Elhiheted, tudja, amit tudnia kell.

– Nem kell, ha nőt akarok, elhiheted, hogy nem szorulok a segítségedre.

Iván mérges lett. Érezte, hogy öccse hazudik neki, vagy nem teljesen őszinte. Azt se értette, mit akar azzal a lánnyal, elvégre ezerszer megegyeztek abban, hogy a rúdtáncosok tabuk a számukra, kapnak náluk különbeket.

– Nem kell a duma, tudom, hogy azért a szende szűzlányért vagy oda – vetette oda az öccse, és már fordult is meg, hogy faképnél hagyja a bátyját, aki szerinte elpuhult az utóbbi időben, amikor ő elkapta a karját.

– Ide figyelj, Áron! Eddig nem ütöttelek meg, de ha még egyszer szádra veszed Zsuzsa nevét főleg ilyen becsmérlő módon, elintézem, hogy a fogorvos lásson. Megértetted?

Áron szeme kikerekedett. Nézte Ivánt, akire az utóbbi időben már nem tudott csodálattal tekinteni, mint régebben, mert már nem volt olyan tökös és bevállaló. Látta szemében a haragot, és tudta, hogy ha így néz rá, biztosan képes lesz megütni őt, és abban nem lesz köszönet. Viszont rajta kívül nem volt senkije, nem akart vele rosszban lenni, mindig is jó testvérek voltak. Évek óta csak egymásra számíthattak. Meghunyászkodva szemébe nézett, és csak ennyit mondott:

– Jól van! Ki gondolta, hogy neked egy nő fontosabb, mint a családod?!

– Fogd be! És tudd, hogy hol a helyed! Hogy nekem ki és mi a fontos, én azt pontosan tudom. Értve?

Áron megrántotta a vállát és kisétált.

Ilyen az, ha valaki szerelmes, gondolta. Azonnal nem normálissá válik. Ez azonban a kisebb baj, a nagyobb az, hogy sebezhető lesz. Iván az lett, és ez cseppet se tetszett neki. Az a lány miatt, aki tény, hogy szép volt, de hát szép lánnyal Dunát lehet rekeszteni. Mit tud, amivel elvarázsolta az ő bátyját, aki eddig soha nem állt ki senki mellett? Milyen lány lehet, hogy ennyire fontos lett? És ha az, akkor hol van most, mert az biztos, hogy jó ideje nem látta a városban.

Már majdnem eltöprengett ezen, amikor hallotta, hogy megérkezett a legújabb rönkfa szállítmány. Mindjárt jobb kedve lett. Megjött a cigi és pia, gondolta elégedetten, amit platón rejtettek el. Remekül működött a dolog, eddig senki nem gyanakodott a határon. Kinek szúrna szemet egy román teherautó tele fával?

Iván nagyot sóhajtott, amikor öccse eltűnt az irodából. Megváltozott az idők során, állapította meg. A pénz és a szex teljesen megbabonázta. Ez fájt neki.

Az viszont még jobban fájt, hogy Zsuzsa címét se tudta, sőt a várost sem, ahová elküldték. Volt, aki Veronát emlegette, akadt, aki Rómát vagy Milánót. Ki kell derítenie, mert beledöglik, ha nem látja mihamarabb. Akár messziről, mondta magának megnyugtatásul.

 

Kilenc betű 35. rész – Pillangókisasszony életre kel

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here