Egy film jár az eszemben, amiben kiutalt percek alapján telik az élet, és jól meg kell gondolni, hogy mire, mennyit használunk fel. Tulajdonképpen a valóság is ilyen, csak nem hisszük el, hogy annyira élesben megy, mint a vásznon. Egy nap eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha Pin-kóddal lehetne a szívemhez férni.
Először is korlátozott lenne a lehetőségek száma. Három után letiltana, ami nem is lenne olyan vészes, mert a legtöbb esetben, ha rontunk, nem kapunk ennyi lehetőséget. Olykor viszont sokkal többet, mégse tanulunk belőle. Vagy bekövetkezne, hogy elfelejtenénk és új jelszóval kapnánk másikat. Ekkor a szép szavak vagy a kedvesség lehetne, ami feloldja a tilalmat,
Ha PIN-kód lenne a szívemhez, lehetne egyszerű a belépés, és ugyanilyen egyszerű a kilépés is. A kapcsolat vagy a szerelem végeztével, (hogy ne legyünk teljesen prózaiak), megkérdezné a rendszer, hogy biztosan ki akar lépni, vagy folytatni kívánja, és ekkor még lenne alkalom döntést hozni. Mindig tudni kellene, mit akarunk, mit tervezünk, mert ha nem megfelelő módon tennénk, nem engedne be. Tehát, ha kódolt szerelem lennék, nem lehetne csak úgy jönni-menni felelőtlenül szívem kanyargós utcáin.
Természetesen csak az kapna kódot, akinek bizalommal és hittel megadhatnám. Lenne egy apróbetűs szerződés, amit, aki jönne, biztosan nem olvasna el, mert türelmet igényelne, ezért bármi is állna a sorokban, rábólintana. Később viszont nem lenne joga reklamálni, mert csak elé tolnám a papírt és ráböknék. Ha azt felelné, nem tudta, nem figyelt oda, megrántanám a vállam, és közölném, hogy a nemtudás nem menti fel a szabályok betartása alól.
Ezt a kódot is, mint bármelyiket, meg lehetne változtatni és én, mint tulajdonos meg is tehetném, ha nem félnék attól, hogy elfelejtem, és később majd nem jut eszembe, és csak a régivel próbálkoznék, miközben a rendszer figyelmeztetne, hogy három próbálkozás után engem is stoppol. Volna időm észbe kapni, és PUK-kód után nézni, ami természetesen senkinél nincs meg, így maradna a gondolkodás és mérlegelés.
Vajon mi lenne akkor, ha valakinél nem lenne biztonságban a kódom és megadná másnak? Lenne, aki megpróbálkozna betörni, és elrabolni, ami benne van szívszéfemben? Rájönne-e a „rendszer”, hogy nem ugyanaz dézsmálja az érzelmeimet, mint addig? Vagy egyszerűen kiadná, amit kér? Kaphatna más is figyelmet, kedvességet és szenvedélyt büntetlenül, átmenetileg vagy lenne belül egy piros villogó, ami megszólalna, és kitiltaná a „rablót”?
Persze lehetne a kód bonyolult is, olyan, hogy ne jusson eszébe azonnal az embernek. Nem dátum, nem a beteljesületlen szerelmek száma a négyzeten, és nem is ócska számsor, hanem olyan, amihez többlépcsős feladatmegoldás a kulcs. Merthogy kéthetente új feladvány lenne. Ha kialakulna a bizalom és a kötődés, csak havonta változna. Akadna-e olyan jelölt, aki nem adná fel az elején, hanem élvezné a játékot? Alig hiszem, mert ma már ritkán játszanak az emberek és még ritkábban akarnak igazi kihívást. Ha az első két szám Ady halálának a négyzete lenne, vajon tudná-e valaki, vagy elküldene melegebb éghajlatra, mert az egy, kettő, három és négy mennyivel gyorsabb és könnyebb?
Joggal kérdezhetné valaki ezek után, hogy mi lenne a romantikával és a spontaneitással? Borúlátóan azt felelhetném, hogy már most se létezik. Derűlátóan pedig megsúgnám, hogy akiben maradt vagy volt szikrányi, az nem felejtené el és megtalálná a labirintus bejáratát.
Egyelőre azonban nincs PIN-kód. Van, de máshogy működik…
Jó volna, ha az összes szív még most ki tudna nyílni, mielőtt egy nagy cég fantáziát látna benne. Ne feledjük, a repülésről is azt mondták, hogy lehetetlen, hát mág a holdraszállás! Nehogy meglepődjön a földi halandó pár röpke év múlva…
Kép forrása: Pinterest
