Takarj be szavakkal

Amióta ismerte az öt szeretetnyelv teóriáját, magabiztosan tudta, hogy az övé az ajándékok és a dicsérő szavak. Ez a kettő így együtt. Sőt kombinálva: szerette ugyanis ajándékba adni a szavakat. A “megvilágosodás” után már tudatosan is építette ezt magában: pedagógusként volt is erre lehetősége bőven. 

Ő aztán nem sajnálta a dicséretet: megírta az orvosának, ha hálás volt, megköszönte a pincérnek, ha udvariasan bánt vele, és a kolléganő leadott kilóit sem hagyta elismerés nélkül. Ha lett volna, a gyerekét is biztosan az egekig emelte volna bátorításával, magyarázataival.

 
 

Karácsony táján a szokásos jótékonysági köröket – játékot a gyerekkórházba, ruhákat a hajléktalanszállóra – megtoldotta néhány levéllel és verssel is, melyet idősek otthonába juttatott el lakóknak és gondozóknak. 

A felesége utálta ezt az új “hobbyt”. Is. Egy ideje már amúgy is úgy érezte, hogy az asszony a falra mászik tőle. Kritizálta a ruháját – mondjuk volt is miért: a tanári fizetésből csak erre a ballonkabátra futotta, és akkor mi van? -, azt, ahogyan idegesen köhint egyet, vagy, hogy papucsban van, de néha azt is, ha nem veszi fel… A nő sem vetette meg a szavakat. Csak azok éppenséggel nem a dicsérő, hanem a lesajnáló jelzők voltak. De még az sms-ei is olyan kurtán villogtak a kijelzőn: “Hoznál domestost, mert elfogyott” – se köszönés, se írásjelek. Egy ideje már szinte fájt a kommunikáció – ha csak így megy, akkor minek. 

Észrevétlenül kopott el közöttük a beszéd, majd a levelezés, és végül a közös időtöltések is. A válás gondolatát végül a nő fogalmazta meg, és együtt valósították meg késő ősszel.

A férfi teljesen egyedül maradt a kis panelben. Pontosabban ott voltak, körüldongták és át meg átjárták a lélekemelő szavak. Hogy hogy tudott ebben a magányban mégis olyan derülátó maradni? Sose jött rá senki, de az biztos, hogy ez a fura figura, akiről mindenki azt hitte, hogy költő vagy magyartanár – miközben számítástechnikát oktatott a városi gimiben – azon az ünnepen végre megtalálta a helyét… Bátorító sorokat írt az idősek otthona számára, verseket posztolt saját videócsatornáján, és ügyeletet vállalt a lelkisegély vonalnál. Szavakat ajándékozott: azt adta, amiben igazán jó volt, amivel telve volt a szíve. Tudta, hogy olyan korban él, amikor az embereknek ugyanakkora szüksége van az empatikus mondatokra, mint a puha kenyérbélre.

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here