„Vittorio kérdőn nézett Kiarára, mert a mondat félbe maradt, és a lány keze megállt a levegőben.
A férfi követte a tekintetét. Ekkor vette észre a csókolózó párt. Megcsóválta a fejét, de ő sem szólt egy szót sem.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
– Azt hiszem, ideje visszatérnünk az asztalhoz – törte meg a csendet Vittorio.
– Köszönöm a kedves bemutatót – mondta Kiara és úgy mosolygott, mintha az előbb nem történt volna semmi. És tulajdonképpen nem is történt. Látott valamit, amit nem kellett volna látnia. És érzett valamit, aminek nem kellett volna a szívében lennie.
De hát egyikről sem tehetett, így megpróbálta összerendezni a gondolatait. Semmiképp nem akart ostobának vagy naivnak tűnni, viszont Marcot nem ilyennek ismerte meg. Természetesen tévedhetett, hisz nem az első és az utolsó lenne a világmindenségben, aki mást hisz, mint, ami a valóság.
A vendégség kellős közepén azonban nem kesereghetett. Amúgy sem olyan fából faragták, mint aki könnyen sírógörcs szélére kerül. Eszébe jutott apja, aki sokszor oktatta türelemre. Jobb megvárni a dolgok magyarázatát, mondta ezerszer is.
Monica asszony sápadt arccal fogadta őket. Vittorio odahajolt hozzá, kérdezett valamit, de az asszony nemet intett a fejével.
– Nos, kedves Kiara, mit szól távoli rokonaink alkotásaihoz? – kérdezte kisvártatva.
A lány kihúzta a székét, leült és elgondolkodva ennyit mondott:
– Lenyűgöző volt mind! Órákig tudnék bámészkodni egy ilyen tárgyakkal teli múzeumban!
– Akkor Orvieto önre vár! Higgye el, nem fog csalódni. De vajon hol vannak már a fiatalok? Lehet, hogy az egész hordót idegörgetik? – tette hozzá méltatlankodva.
– Itt is vagyunk! Elnézést! – szólalt meg Marco és két kancsó bort tette le az asztalra. Az egyik rose volt. Érezhető feszültség rejlett a hangjában, amire Monica asszony azonnal felfigyelt.
– Persze, csak kicsit elcsevegtük az időt – kacagott Clara.
Így is lehet mondani, gondolta Kiara, és igyekezett Marco tekintetét elkerülni. Félt, hogy ha a szemébe néz, elárulja magát. Arra gondolt, fontos lépés lenne az őszinteség útján, ha a férfi elmesélné, mi is történt. Persze, ha nem mond semmit, az sem biztos, hogy a hallgatása hazug. Mielőtt azonban találgatásba merült volna, Vittorio mindenki megtöltötte a poharát. Monica asszony a lányára nézett és nem tűnt túl boldognak.
– Kedves Kiara, igyunk a te egészségedre! Isten hozott Luccában! A világ egyik leghíresebb borával koccintsunk az egészségedre!
– Reméljük, hogy ezt a világhíres bort lassan valóban megismerik a világban, mert egyelőre csak Lucca és környéke a világ! – jegyezte meg somolyogva Vittorio édesanyja.
– Köszönöm! Mindnyájunkra! – emelte poharát Kiara és egy hajtásra megitta a bort.
– Hoppá, hoppá! – kiáltott a házigazda. – Talán elsőre óvatosabbnak kellett volna lenned…
– Ha a fejedbe száll, nem leszel boldog – tette hozzá Clara. – Ízlelgesd máskor! Egy igazi szakértő úgy csinálja!
– Sajnos, én messze nem vagyok igazi szakértő, de ettől függetlenül nagyon ízlik.
Marco hosszasan szemlélte a lány kipirult arcát és érezte, hogy valami nincs rendben. A feszültség, ami Kiara szemében ült, nem tetszett neki. Látta, hogy a mozdulatai is kimértek lettek.
– Tölthetek még? – kérdezte Vittorio.
– Igen, köszönöm! – felelte túl gyorsan a vendég.
Másodszorra azonban óvatosan kortyolt bele. A társalgás, amely lassan az estébe nyúlt a borról, az olívaültetvényről, és toszkán élet könnyedségéről folyt. Clara elmesélte, hogy nem szerette Rómát, ezért is jött haza. A sok turista az agyára ment, pedig valaha a vidék nyugalmáról mondta ugyanezt. Kiara csendben hallgatta őt, néha Marcora nézett, és nem tudta nem észrevenni, hogy beszéd közben Clara gyakran a férfira néz és meg is érinti játékos könnyedséggel. Nem hiába voltak régi barátok. Minden szaván érződött, hogy ezt a köteléket szeretné felerősíteni.
Azért fellélegzett, amikor befejezték a későre nyúló étkezést és látogatást. Szíve szerint megölelte volna a házigazdát és az édesanyját, mert végig érezte a feléje áradó kedvességet. Ennek ellenkezőjét viszont minden pillanatban tapasztalta Clara részéről.
A testvérpár kikísérte őket a kocsiig. Megölelték és mosolyogva integettek miután elindult a sötétzöld Alfa Romeo.
Marcot majd szétvetette a türelmetlenség.
– Valamit el kell mondanom – kezdte. – Nem lesz kellemes, de egész este a robbanás szélén voltam…
– Mi történt?
– Nem is tudom, honnan kezdjem. Szeretném, ha megértenéd, és nem bántódnál meg.
– Essünk túl rajta! – Kiara egy pillanatra kinézett az ablakon, hogy tekintetével ne árulja el, hogy mit látott, vagy mit tud.
– Clarat régóta ismerem. Szeszélyes, kissé erőszakos nő lett belőle. Évek ezelőtt is igyekezett közelebb kerülni hozzám, de elutasítottam. Ma megint nem bírt leállni. Ahogy jöttünk vissza a kertből, egyszerűen megcsókolt. Nem tudtam ellene tenni semmit.
– Nem esett jól?
Marco felszisszent.
– Ezt nem kérdezheted komolyan! Egy cseppet sem! Én nem akarok tőle semmit. Nem akarom megbántani, mert a barátom húga, de ez minden.
– Láttalak benneteket – vallotta be Kiara.
– Valahogy éreztem, hogy ez történt. Más lett a viselkedésed.
– Nincs jogom számon kérni, kivel csókolózol.
Marco olyat fékezett, hogy ha nem lettek volna bekötve, kirepültek volna. Félreállt és mély levegőt vett.
– Kiara! Nem csókolóztam vele! Sose tenném, csak ő csókolt meg engem. Ennyi történt. Én csak egyetlen lányra tudok gondolni napok óta. És az a lány te vagy. Szeretném, ha elhinnéd nekem!
– Marco, nem ismerlek téged. Pár napja azt sem tudtam, hogy a világon vagy, és most azt várod tőlem, hogy mindent elhiggyek neked, amit mondasz?
Kiara hangja elvékonyodott. Igyekezett erősnek mutatkozni, de nehezen ment neki.
– Igen, szeretném, ha hinnél nekem.
– Miért?
– Ezért – mondta a férfi és szenvedélyesen magához húzta a lányt. Olyan tűzzel csókolta meg, amilyet Kiara még nem érzett eddig. Az olasz férfiak minden szenvedélye benne volt. Az olyan olaszoké, akik magyarok, de már ereikben toszkán mámor folyik.Keze végigbarangolt a lány hátán, majd nyakán és a vállát olyan pillekönnyű csókokkal borította el, hogy a lány elhitte neki, hogy valóban csak rá gondol.
– Megpróbálsz hinni nekem? – kérdezte a hosszú csók után. – Nem beszélek a levegőbe. Nem szoktam üres mondatokkal nőket kábítani.
– Megpróbálok.
A férfi felnevetett. Tekintete megnyugodott.
– Ajánlom is, mert nem szeretnék egy ilyen nőt elveszíteni, mint te. Nagyon fontos vagy nekem, ezt jól jegyezd meg!
A lány szívét édes borzongás járt át. Ki ne örült volna ilyen szavaknak? Ki ne akarta volna hallani a bimbózó szerelem első megnyilvánulásait?
A fene egye meg, hogy nem lehet elkerülni a szerelmet, gondolta, pedig ha lehetett volna, futva menekül előle, mert a fájdalom, ami vele jár, nem mindig éri meg, legyen az a szerelem bármekkora is.
– Hazavigyelek, vagy még sétáljunk egyet? – kérdezte Marco.
– Sokat ittam, inkább sétáljunk, mielőtt lefekszem – válaszolta a lány csillogó szemekkel.
– Jól áll neked a sok bor!
– Dehogy áll jó, csak te nem veszed észre, hogy szédülök!
A férfi kedvesen megsimította az arcát.
Ekkor megszólalt Marco telefonja. Veronica asszony volt az
– Édesem, nem akarlak zavarni – kezdte, – de ahogy ismerlek, biztos tudom, hogy elfelejtesz szólni Kiarának az estélyről.
– Mama, te mindig mindent tudsz! – nevetett Marco. – Tényleg kiment a fejemből.
– Akkor kérlek, mondd meg neki, mert a nők szeretnek mindent előre tudni. És küldök neki egy ölelést!
– Rendben. Nem fogom elfelejteni.
Amint letette, elmosolyodott, mert Kiara olyan kíváncsi tekintettel nézett rá, mint egy kislány.
– Nagy ünnepség lesz nálunk! Olyan estély féle. Apám hetven éves lesz. Anya téged is szeretne ott látni. Kérte, hogy szóljak neked. Küld egy ölelést is!
– Egy családi összejövetelen? – csodálkozott meglepetten a lány. Idegesen babrálta a haját, és közben arra gondolt, mennyire jó lenne Marco karjaiban lenni, érezni az ölelését, megérinteni nyakszirtjén a bőrét.
– Ez nem épp családi lesz. Ott lesz a fél város. Jó, ez túlzás, de az biztos, hogy kétszáz ember ünnepelni fogja.
– Ez fantasztikus. Mikor lesz?
– Három nap múlva, és még rengeteg munka van vele. De én legjobban egy gyönyörű lány társaságára vágyom. Egyszóval, ott kell lenned!
– Ki nem hagynám!
Marco szeme megtelt melegséggel. Megfogta a lány kezét, magához húzta és újra megcsókolta. Kiara nem tudta nem érezni a férfiban feltámadó vágyat. Kívánta őt. És ő kívánta Marcot minden porcikájával.
– Még Magyarországról is jönnek vendégek! – jegyezte meg Marco, közben a lány hajával játszadozott, és keze bejárta Kiara testét maga után ezer villámot hagyva.
Istenem – gondolta a lány- senki mást nem akarok, csak őt! És ebben nem volt egy szemernyi hazugság sem. Több volt ez, mint puszta vágy. Benne volt a lélek és a szív ki nem mondott szerelemmé olvadása.
fotó: Pinterest
