Zsizsi mérges volt. Pokolian mérges. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezte. Egy éven át leste Móric minden lépését. Már könyvet tudott volna írni a szokásairól, mindennapjairól, és legfőképpen arról a magába zárkózásról, amit Flóra halála után megélt. Úgy sejtette, hamarabb lecseng benne a gyász, és akkor robban be ő, és elvarázsolja, mert annyira hasonlít rá. Ám terveit egy baleset keresztezte, pedig csak egyszerű esésnek tűnt, aztán kiderült, hogy olyan csúnyán zuhant le a létráról, hogy a csípőcsontja sehogy se akart rendbejönni. Hosszú, nehéz hónapok álltak mögötte, amelyek mindinkább megerősítették abban, hogy jó úton jár, ha el akarja csábítani a férfit.
Fokozatosan jött rá, hogy sokkal, de sokkal gazdagabb, mintsem remélte, és ettől vérszemet kapott. Mire felgyógyult, és képes lett sántikálás nélkül közlekedni, Mór megismerkedett Magdával. Sejtette ő, hogy nem hiába jár be minden héten az üzletbe, női megérzései sose csalták meg, mégse akarta elhinni, hogy azok ketten egymásra találhatnak. Mit képzel az virágboltos nőcske? Hogy hiheti, hogy egy olyan ember, mint Móric figyelmet szentel neki? Márpedig ez történt, és neki közbe kellett avatkoznia, és fel kellett fednie a kilétét, mert ha nem, akkor a párocska között még szerelem szövődik. Őt nem érdekelte a szerelem, fürödni akart a jólétben és ehhez egy gazdag férfi kellett. Teljesen véletlenül szemelte ki őt. Méghozzá azért, mert Flóra nővére mesélt neki a húgáról, és arról a döbbenetes hasonlóságról, amely megismertette őket egymással. Nem, Zsizsi sose volt testvére annak a Flóra nevezetűnek, de már mindent tudott róla. Egyszerű beteggondozó volt, és Flóra testvére azért fizetett neki, hogy ápolja őt, meg hogy mellette legyen, mert akkor nem érezte, milyen pokolian egyedül maradt a világban. Hosszú heteken át hallgatta, hogy milyen csodálatos nő volt a másik, és hogy milyen szép házasságban élt, közben meg csendben leste, hogyan épül le a valódi Zsizsi. Olyan gyorsan alakult ki nála az ALS, amely az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség, hogy az orvosok is csak a fejüket csóválták. Nem értette pontosan a betegség mibenlétét, laikus lévén csak azt látta, hogy Zsizsi egyre kisebb lesz az ágyon, és egyre nehezebben beszél.
Az öccse eszelte ki az egészet, amikor elújságolta neki, hogy miként találkozott Zsizsivel, milyen az új munkája, és azt is, hogy létezik egy másik világ, egy fenemód gazdag, amibe nekik sose lesz bejárásuk. Úgy nőttek fel, hogy szoba-konyhás lakásban tengették napjaikat, és bár idővel elköltöztek egy nagyobb panelbe, anyjuk gondozása elvitte minden pénzüket. Miatta lett ápolónő, de keservesen megbánta, máshoz azonban nem értett, és a szíve mélyén szerette is a munkáját, főleg a hálás betegeket, akikből az évek során egyre kevesebb maradt. A munka azonban mintha egyre keservesebb lett volna. Sokat túlórázott, keveset keresett, és a kapott kávékból meg desszertekből a gízai piramisokat is fel tudta volna építeni. Negyvenhat évesen elege volt már a szennyből, a bűzből és a jajgató emberekből, akikből lassan kiveszett a türelem. Követelőztek, kiabáltak és egyre hálátlanabb módon hagyták el a kórházat. Ekkor jutott eszébe az otthoni beteggondozás, majd ezzel szinte egyidőben talált rá első módosabb páciensre. Zsizsi már a sokadik volt, mire ráébredt, hogy ebben van a biznisz. Az már csak hab volt a tortán, hogy hasonlított egy elhunytra.
Hazaérve az asztalra hajította a táskáját. Úgy érezte, innia kell valamit, mert felrobban a méregtől. Hogy került oda az a lány, amikor neki a barátjánál kellett volna lennie? Mi a fészkes fenéért kellett belepiszkítania a dolgába? Ha nem jelenik meg, bizonyára megpuhítja Magdát vagy így, vagy úgy. Ha máshogy nem ment volna, megfenyegette volna. Épphogy töltött magának egy Unicumot, amikor hallotta, hogy fordul a kulcs a zárban.
– Na, szeva, tesó! – kiáltott ki a konyhából. – Iszol velem?
– Iszom, de decis pohárba öntsd, bármi is legyen az.
Laura felnevetett.
– Nagy a baj? – kérdezte, miközben tényleg egy nagyobba töltött a szokásosnál is többet.
– Utálom, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném. Ez a te Móricod nem is akkora idióta, mint ahogy lefestetted.
A nő kezében megállt az üveg.
– Te miről beszélsz? Csak nem kerested meg? Mondtam, hogy semmi magánakció, mert pórul járhatunk!
– Nem kell úgy felkapnod a vizet! Megpróbáltam valamit, de nem harapott a csalira a halacska.
– Megbolondultál? Képes vagy kockára tenni hónapok kemény munkáját? Az eszem megáll!
– Ne prédikálj! – förmedt rá a másik. – Talán neked jobban ment, amikor el akartad csábítani? Hasonlóság ide vagy oda, nem igazán hajlott arra, hogy ágyba vigyen.
– Te egy barom vagy! – kiáltott fel a nő. – Ez egy gazdag fószer, nem lehet ajtóstól rontani a házba. Mi a francot csináltál? Mondd, mert azonnal széttöröm a fejeden az üveget.
A férfi gúnyosan elmosolyodott. Felkapta a poharat, amit Laura a kisasztalra tett, és úgy húzta le, mintha ásványvíz lett volna benne.
– Ti, nők, azt hiszitek, annyira ravaszak vagytok… Aztán mégse. Muszáj volt próbálkoznom. Azt mondtam az ürgének, hogy én vagyok a felesége szeretője.
– Micsoda? – Laura lefagyott. Az tény, hogy Tóbiás a korához képest jól nézett ki, de sütött róla, hogy az a fajta, akit a becsület messziről elkerül.
– Jól hallottad. Miért ne lehettem volna? A szeretőket nem mutatja be otthon az ember. Gondoltam, egy jó kis zsarolás némi előleget hoz a konyhára.
– Ezt nem hiszem el… Képes voltál megkeresni és ekkora hazugsággal előállni? Gondolom, nem vette be.
– Nem hitt nekem, de nem adom fel.
– Dehogynem, te idióta! – ordított Laura, mire a férfi elfordult, és töltött magának még egy adagot biztos, ami biztos alapon.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
