Az isteni gondviselés megelőzte kétségbeesésem elérésének tetőfokát. Ha van igazi szerelem, akkor én már rég azt éreztem a kapitány iránt, és ha van gyűlölet, ami elárasztja a test minden porcikáját, akkor én magamban viseltem. Természetesen az a nő iránt, aki a hajón volt. Amélia Tanner bár szép volt, nem hiszem, hogy van, aki maradéktalanul annak látta, mert bár fekete hajkoronája királynői megjelenést adott neki, de mihelyt megszólalt, kiderült róla, hogy szívtelen, álruhába öltözött kígyó. Minden tekintetben. Abban a nőben nem volt más, csak hiúság és becsvágy. Miatta és csakis miatta szenvedtem én és Patkány Joe is. Megvetésem olyan magas fokon izzott, hogy már a bosszúálláson törtem a fejem.
A férfi, aki segítségemre sietett, maga volt az előkelőség. Arcán aggodalom és némi gőg ült, de amikor megszólalt, mindez eltűnt.
– Kiasszony! Miben lehetek a szolgálatára?
– Nem lány vagyok, hanem fiú! – suttogtam, mert nem akartam azonnal felfedni a kilétemet.
– Kedves Rose, kérem, ne vesztegessük az időt. Ismerem magát, és tőlem beöltözhet akárminek, engem nem téveszt meg! – Hangjában volt némi kioktatás, de nem tűnt rosszindulatnak.
Lehajolt és felsegített a földről. Piruló arcomat látva megenyhült.
– Bocsásson meg… – válaszoltam halkan, mert álcám már nem tudott elrejteni, így nem is kellett azzal élnem, hogy tovább hazudok.
– Szálljon be a kocsimba, és elviszem, ahová csak akarja, közben mesélje el nekem, mi zajlik ön körül! Ne féljen, ismerem a családját, apja valaha jó barátom volt, de amióta elhagytam az Óvilágot, eltávolodtunk egymástól. Megbízik bennem?
– Nem tudom…
– Lord Wesley vagyok, és higgye el, nem akarom bántani. Adja a kezét!
Úgy kapott fel, mint valami tollpihét. Egy pillanaton belül ott ültünk a kocsiban, amelynek kocsisa a fejét csóválta, ahogy engem egy idegen betuszkol a barna bőrrel bevont drága ülésekre. Rémületemnél csak az aggodalmam lett nagyobb. Vajon bízhatok-e egy idegenben, ez zakatolt a fejemben. A kocsi elindult, az egyik ló felhorkant, mintha jelezni akart volna valamit. Már fogoly voltam, csak nem tudom, jó vagy rossz értelemben.
– Lord Wesley, nekem a kikötőbe kell mennem! Egy orvost keresek, aki valóban ért a sebgyógyításhoz, és akinek azonnal velem jönnie. – Próbáltam összeszedni magam, miközben feltűnt, hogy ruhám koszos és foszlott. Hogyan ismerhetett meg így valaki? Ki lehet valójában ez az ember, aki fényes nappal képes volt úgy elrabolni, hogy senkinek fel se tűnt.
– Mondja kisasszony, köze van önnek valami titkos dologhoz? – nézett rám a férfi, és felhúzta a szemöldökét.
– Titkos? Uram, ne gondoljon rólam rosszat! El kellett menekülnöm otthonról, ezért vagyok álruhában, most pedig szeretnék megmenteni egy embert, aki nagyon fontos nekem.
– Értem és nem furcsállom, mert már sok mindent tapasztaltam. Azt mondja, orvos kellene önnek?
– Igen uram, de nagyon gyorsan, mert lehet, hogy már így is késő lesz.
Éreztem, hogy szemem megtelik könnyel. Az elmúlt órák minden felszültsége feltört belőlem. Megmentőm, vagy ki tudja kicsodám, ellágyulva nézett rám.
– Henry, csapjon a lovak közé, és vigyen azonnal doktor Paddingtonhoz! – szólt ki, mire a kocsis valóban sebesebbre vette az iramot.
– Megoldjuk! A doktort jól ismerem, nála jobbat nem találunk! Megmondaná nekem, ki annyira fontos, hogy reszket is miatta?
– Uram, hadd maradjon a neve titok! A kikötőbe kell mennünk, mert ha nem sietünk, akkor… – és ekkor elsírtam magam.
– Jól van, jól van! Megteszünk mindent. Annyit azért elárul nekem, miért öltözött férfinak?
Lehajtottam a fejem, és nem tudtam, elmondhatom-e az igazat valakinek, akit csak pár perce ismerek. Mégse akartam megsérteni azzal, hogy hallgatok.
Azt tudni kell, hogy nem szívesen beszélek a nevelőapámról, csak ha muszáj, mégis ömleni kezdett belőlem a szó. Megjelent előttem annak a nyomorult féregnek az arca, aki mindenkire mosoly, de a keze hamar eljár. Szegény anyámat se kímélte, sőt amikor megtudta, hogy nem szülhet már neki gyereket, még inkább gyötörte. Engem meg a húgomat élősködőnek nevezett, akikből nincs haszna a világnak, ahogy a nőkből amúgy sincs. Csak ki kell házasítani őket, és végképp megszabadul tőlük az ember, hajtogatta. Több pofont is kaptam az évek során, mert sehogy se tudtam a kedvére tenni, hiszen a kérőkkel morcos és barátságtalan voltam. Főleg azzal a vén trottyal, akit a nyakamra hozott fél éve. Egy kövér, tokás, ötven körüli ügyvéd próbált meg udvarolni nekem, de már a szaga is elrettentett. Átható izzadtság és szájszag lengte körül, viszont jelentős befolyással bírt felső körökben. Éreztem, hogy többről van szó annál, minthogy a nevelőapám kedveltje, valószínűleg kimentette őt pár kétes üzletből. Emiatt kellett volna nekem hálából felségül mennem. Fiatal vagyok és szép, mondogatta mindig, és ezt szeretik a férfiak. Anyám se tiltakozott nagyon, sose volt képes kiállni magáért. Azon az estén felemeltem a hangom, amit eddig senki nem mert megtenni, és anyám férje megütött. A szokásosnál erősebben. Kirohantam a szobából, és futottam a sajátomba. Szerencsére nem jött utánam. Csak a dadusom, aki egy ócska nadrágot, inget és sapkát nyomott a kezembe.
– Rose kisasszony! Innen el kell mennie, ha továbbra sem hajlandó férjhez menni, érti? Fusson, meneküljön, különben férjhez adják! – mondta izgatottan.
– Tudom, dadus, de hová menjek? – jajdultam fel. – Milyen életem lesz így?
Közelebb lépett, megsimogatta a fejem, és intett, hogy öltözzek.
– Jobb, mint ami az a vén kéjenc mellett lehetne. Öltözzön és szálljon hajóra! Próbáljon meg olyat keresni, ami elviszi az Újvilágba! Azt mondják, ott szebb az élet, és a nőknek is van jövőjük!
– Jaj, Ellie dada! Tényleg ez lesz a sorsom? Nekem nem juthat szerelem és házasság?
– Lelkem, hagyja abba a jajgatást. Nincs értelme. Vegye magához a pénzét, addig csomagolok pár falatot. De siessen, mielőtt a nevelőapjának eszébe jut, hogy meg akarja győzni magát újra. Nem fogja feladni, nem olyan ember, aki eltűri, hogy veszítsen.
– Igaza van! Köszönöm, hogy mellettem van! – Lágyan az asszonyra pillantottam, akit kiskorom óta ismertem. Negyven se volt még, de hatvannál többnek látszott.
– Rose kiasszony, a hajával is kezdjen valamit! Ha akarja, levágom, mert így nehéz lesz elrejtenie! Kényelmes cipőbe bújjon, mert ki tudja, meddig kell gyalogolnia benne. És még valami, ne nézzen vissza! Csak fusson, és ha majd jól megy sora, jussunk eszébe.
Éreztem, hogy elsápadok. Reszkettem, de lekaptam a szoknyám, a fűzőmmel sokáig bajlódtam, majd villámgyorsan átvedlettem Robertté. Aztán ki az éjszakába. Árnyék, a csodálatos vitorláshajó, egészen véletlenül került utamba… Ennyi volt, amit elmeséltem Lord Wesleynek, aki egyetlen kérdés nélkül, figyelmesen hallgatott.
– Maga végtelenül erős és bátor! – jelentette ki. – Már csak a lényeget felejtette ki…
– A lényeget? – néztem rá.
– Azt, hogy miért sietünk ilyen veszettül a kikötőbe.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
