Madárnéni

"Azt hihetné az ember, hogy ez az elnevezés egy apró, törékeny termetű asszonyt rejt, amolyan Piaf-félét, de éppen ellenkezőleg. Madárnéninek csak a neve volt kedves, ő maga egy robosztus termetű, nagyhangú özvegyasszony volt, akit nem szeretett senki a lakótelepen, mert titokban különféle kétlábú szárnyasokat csempészett a hatodikra, ahol lakott. Nem okvetlenül verebekre vagy galambokra kell itt gondolni, hanem tyúkokra, varjakra, de egyszer volt nála pulyka is. Bárhogy igyekezett tagadni a dolgot, a szag elárulta. Az emberek elfintorodtak, amikor elhaladtak ajtaja előtt, de nem tettek ellene semmit, mert Madárnéni bár nem volt egy szeretetteljes személyiség, a maga módján mégse volt rossz ember. Ha kiscsibéi voltak, egyszerre vagy húsz, mindig megengedte egy-egy kiválasztottnak, hogy megsimogassa őket. Gyakran látták, hogy egy holló ül a vállán, amikor kiül a parkba, és magában beszél. Egyszer valaki a házból, talán az a kamasz, aki asztalosnak tanult, állította, hogy nem magában beszél, hanem társalog a madarával, aki válaszol is neki. Ettől kezdve emlegették úgy, Madárnéni."

Azt hihetné az ember, hogy ez az elnevezés egy apró, törékeny termetű asszonyt rejt, amolyan Piaf-félét, de éppen ellenkezőleg. Madárnéninek csak a neve volt kedves, ő maga egy robosztus termetű, nagyhangú özvegyasszony volt, akit nem szeretett senki a lakótelepen, mert titokban különféle kétlábú szárnyasokat csempészett a hatodikra, ahol lakott. Nem okvetlenül verebekre vagy galambokra kell itt gondolni, hanem tyúkokra, varjakra, de egyszer volt nála pulyka is. Bárhogy igyekezett tagadni a dolgot, a szag elárulta. Az emberek elfintorodtak, amikor elhaladtak ajtaja előtt, de nem tettek ellene semmit, mert Madárnéni bár nem volt egy szeretetteljes személyiség, a maga módján mégse volt rossz ember. Ha kiscsibéi voltak, egyszerre vagy húsz, mindig megengedte egy-egy kiválasztottnak, hogy megsimogassa őket. Gyakran látták, hogy egy holló ül a vállán, amikor kiül a parkba, és magában beszél. Egyszer valaki a házból, talán az a kamasz, aki asztalosnak tanult, állította, hogy nem magában beszél, hanem társalog a madarával, aki válaszol is neki. Ettől kezdve emlegették úgy, Madárnéni.

Soha nem látogatta senki, ami azért volt furcsa, mert nem volt még öreg, hatvanegynéhány éves, bőven élhetett valahol gyereke, unokája, de a kutya se nyitotta rá az ajtót. Még az is lehet, hogy özvegy se volt, csak hazudta, hogy békén hagyják. Ezzel nem is volt gond, mert valami isteni kegy folytán csak egyetlen alkalommal jelentette fel valaki a bűz, meg az elpottyantott madárürülékek miatt, de nem származott belőle semmi kára, mert aki kijött hozzá, szintén nagy álaltbarát volt, így elsimította a történteket, miközben figyelmeztette az asszonyt, hogy óvatosabb legyen. Madárnéni csak legyintett. Kékvirágos otthonkájában papucsot húzott és lecsoszogott a parkba, hogy érezze a nap melegét, mert panellakásába keveset járt táncolni a fény. A szagokat leszámítva gyorsan teltek az évek a házban, és csak akkor következett be változás, amikor az ötödikre költözött egy boszorkány. Valóban az volt, és hajlott háta, csúnya fizimiskája nem könnyítette meg azok helyzetét, akik nem akartak róla kedvezőtlen ítéletet mondani.  Ő hetente legalább háromszor felliftezett a hatodikra és percekig dörömbölt az ajtón, szidva a bentlakót, aki betegségeket terjeszt, és elviselhetetlenné teszi az életet a házban, pláne nagy melegben. A banyának voltak unokái, akik szívesen lopóztak fel Madárnénihez, és ő mintegy bosszúból, beengedte őket a lakásába. Ez addig ment így, míg a kisebbik el nem mondta, hogy ő kezébe vehettett egy pelyhes kiskacsát, és meg is puszilta. Még aznap este megbetegedett. Hányni kezdett, felszökött a láza, és a boszorkány nagyanyja akkor bosszút forralt a másik ellen. Meg volt győződve arról, hogy miatta lett beteg a kisfiú, és még az is lehet, hogy belehal a lázba, elvégre bemondta a tévé, hogy a madárinfluenza veszélyes. Nem volt könnyű kitalálnia, mit  tegyen amaz ellen, de hosszas, kitartó gondolkodással megszületett a terv. Majd ő megmutatja, annak a madáribolondnak, aki nemcsak kövér, de a haja is borzas mindig, hogy nem lehet az ottlakókkal szórakozni, pláne gyerekekkel. Késő este, tizenegy után, amikor az unokáit már hazavitte a lánya, szitkozódva, lábujjhegyen kiosont, és egy pohár olajjal liftbe szállt. Tudta, hogy Madárnéni minden reggel, még egész korán lemegy a pékségbe a nyomorult hollójával. Látta nem egyszer az ablakból és mindannyiszor káromkodott egyet, mert undorodott a mindkettőjüktől.

 
 

Amikor kilépett, a felvonó ajtaja hangos csattanással záródott mögötte. Talán csak a nagy csend miatt tűnt fel neki. Nem kellett keresgélnie, érezte, melyik lakásból árad a bűz. Megállt az ajtó előtt, és konstatálta, hogy még lábtörlő sincs előtte. Az olajat finom cseppekben szétlocsolta a küszöb előtt, gondolván, egy jó kis esés nem fog ártani a kijövőnek, legalább jól beveri a fenekét vagy a lábát, de akkor nem fogja piszkítani a levegőt pár napig. Még az is lehet, hogy tanulni fog belőle, mert addig hiába mondta neki, hogy gyűlöletes, amit csinál, Madárnéni annyit válaszolt, hogy nem ártő senkinek, neki a madarak a barátai. Még a nyelvüket is érti. Érted te a jó édes anyádét, morogta, amikor a gyűlölt teremtés eltűnt a lépcsőfordulóban. Tennie kell valamit, mert ezek a fiatalok túl elnézőek, morogta. Mert mindig az a nagy elfogadás, aztán meg azzal senki nem törődik, hogy nem akar mindenki elfogadó lenni. Ő élni akar, de emberek közt, nem egy büdös tyúkketrecben.

Ahogy végrehajtotta a tervét, körbepillantott, és megnyugodva visszasétált a lifthez. Lefelé se találkozott egy lakóval sem. Amikor belépett a lakásába, hirtelen rájött, hogy a gázt nem kapcsolta le. Szinte ledobta a poharat az ajtó mellé, majd a konyhába kocogott, ahol a zöld edény nyele javában füstölgött. A műanyag szaga átjárta már mindent. Káromkodott egyet, és egy konyharuhával lekapta a lángról. Már nem lehetett megmenteni. A füst azonban megült a plafon alatt, ablakot kellett nyitnia. Jó ideig tartott, míg kiszellőztetett. Éjfél is elmúlt, mire ágyba került. A macska rég elnyúlva hevert a kanapén, észre se vette, hogy gazdája miben mesterkedett az éjszaka.

Madárnéni kora hajnalban bosszankodva tapasztalta, hogy valaki valami sárga trutymót csepegtetett szét a folyosón. Ha Rézi, a holló nem jelzi neki, biztosan észre se veszi. Így csak négykézlábra ereszkedett, és egy rossz ronggyal feltörölte, majd szivaccsal újra, mert még mindig ragadt a járólap.

Ahogy végzett, fogta szokásos szatyrát, és elindult társaságával a pékségbe. Két zsemle, egy kakaóscsiga és egy perec. Ez volt a napi adag beosztva szépen, ahogy azt kell. Visszafele jövet már messziről meghallotta a mentő szirénázó hangját. Biztos nem náluk van baj, mondta gyorsan, mintha mantrája megelőzhetné a bajt, de a mentő épp a kilences tömb előtt állt meg. Fel se lehetett menni a hordágyas fiúktól, akik úgy tolakodtak, mintha égne a ház.

Megállt, a holló jobbra-balra csavarta fejét, és várt. Hallotta, amint az egyik férfi, aki akkor jött ki, odaszólt egy másiknak, hogy az ötödiken csúszott el valamin egy asszony, és combnyaktörése lett. Madárnéni felsóhajtott. Az öregek balesete, gondolta, és már jöttek is le a fiúk a banyával, aki fehér arccal jajveszékelt a hordágyon, és valami olajról meg macskáról hablatyolt. Senki se vette komolyan, mert az öregek már csak ilyenek: mondják a magukét, de mondandójuknak semmi értelme sincs. Madárnéni megvonta a vállát, és komótosan felcaplatott a bejárat fényesre kopott lépcsőfokain, amikor a mentő vijjogva elhúzott.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here