A B oldal

"Sokan ilyenkor döbbennek rá arra, hogy már nem azt az életet akarják folytatni. Tudják, hogy nem indulhatnak teljesen tiszta lappal, de elhitetik magukkal, hogy a változás visszaadja nekik a régi énjüket. Vissza akarnak fiatalodni, ekkor lépnek színre a már-már ismerős sztereotípiák: a férfiak motort vesznek, mert mindig is motorozni akartak, de nem tették a családjuk miatt, vagy elkezdenek gyúrni járni, elvégre a test öregedése lassítható, és megveszik maguknak azokat a dolgokat, amiket addig nem. Ugyanez vonatkozik a nőkre is, akik hirtelen nyitott szemmel kezdenek járni a világban, nyelveket akarnak tanulni, egzotikus helyekre vágynak, és kicserélik a ruhatárukat. Mindkét nem esetében a fiatalodást egy új kapcsolat is elősegítheti. Legalábbis ebben bíznak, hiszen mindig jöhet valaki, aki előtt különlegesek lesznek, aki tágra nyílt szemekkel vevő a történeteikre, hangosan kacag a vicceiken, és ami tényleg fontossá válik: valóban fiatalabb. Talán még szülni is akar, ha arra van igény. Vagy ha nem, akkor rugalmasabb, érdeklődőbb, mint a meglévő házastárs."

Amikor életünk B oldala kezd forogni, megijedünk. Sokaknak kifejezetten halálfélelme támad, vagy maguk előtt látják szüleiket, akik fokozatosan épülnek le, veszítik el régi énjüket, miközben az élet megy tovább, ők pedig gyakran méltóságuktól megfosztva tengetik napjaikat egy kórházban vagy elfekvőben. Nagyon nehéz szembenézni az elmúlással.

Amikor a gyerekek felnőnek, és saját útjukat kezdik járni, hirtelen üres lesz minden. Addig minden egyes nap azzal a tudattal keltünk, hogy felelősséggel tartozunk értük, terelgetnünk kell őket, gondoskodnunk kell róluk mind érzelmileg, mind anyagilag. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nincs szükségük ránk, és egyedül maradunk a házban azzal az emberrel, akivel leéltünk huszonöt-harminc évet, akinek minden gondolatát, rezdülését ismerjük. Ismerjük, és már nem szeretjük igazán. Megváltozott és megváltoztunk mi is. Gyakran megdöbbenve tudatosodik bennünk, hogy a feleségünk, férjünk gyakorlatilag idegenné vált számunkra az évek során. Hogy ezt miért nem vettük észre addig? Azért, mert voltak feladataink, lekötött a munkánk, a létfenntartás nyűgje, és örültünk, ha este békében bambulhattuk a tévét vagy a monitort.

 
 

Sokan ilyenkor döbbennek rá arra, hogy már nem azt az életet akarják folytatni. Tudják, hogy nem indulhatnak teljesen tiszta lappal, de elhitetik magukkal, hogy a változás visszaadja nekik a régi énjüket. Vissza akarnak fiatalodni, ekkor lépnek színre a már-már ismerős sztereotípiák: a férfiak motort vesznek, mert mindig is motorozni akartak, de nem tették a családjuk miatt, vagy elkezdenek gyúrni járni, elvégre a test öregedése lassítható, és megveszik maguknak azokat a dolgokat, amiket addig nem. Ugyanez vonatkozik a nőkre is, akik hirtelen nyitott szemmel kezdenek járni a világban, nyelveket akarnak tanulni, egzotikus helyekre vágynak, és kicserélik a ruhatárukat. Mindkét nem esetében a fiatalodást egy új kapcsolat is elősegítheti. Legalábbis ebben bíznak, hiszen mindig jöhet valaki, aki előtt különlegesek lesznek, aki tágra nyílt szemekkel vevő a történeteikre, hangosan kacag a vicceiken, és ami tényleg fontossá válik: valóban fiatalabb. Talán még szülni is akar, ha arra van igény. Vagy ha nem, akkor rugalmasabb, érdeklődőbb, mint a meglévő házastárs.

Az életközépi válság nemcsak a kapcsolatok terén mutatkozik meg. Az ember rádöbbenhet, hogy nem valósította meg régi álmait, nem tette, amit mindig is szeretett volna, mert meg kellett felelnie a szüleinek, a családjának. Egyszerűen nem lett azzá, akivé szeretett volna. Fájdalmas szembesülni azzal, hogy életünk valószínűleg nagyobbik fele nem teljesen úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ezért kapkodni kezdünk, hirtelen eszünkbe jut, mi az, amit nem tettünk meg, de kellett volna. Jó esetben kiteljesedhetünk egy hobbiban, egy-egy művészeti ágban, ami nem kötődik a korhoz, de sajnos vannak fizikai és egyéb akadályai is annak, hogy valamit, amit húszévesen kiválóan tudtunk, ötven felett már nem vagyunk képesek hasonló intenzitással művelni.

A legijesztőbb mindebben, hogy nagyon félünk. Vannak, akik a betegségektől rettegnek, míg mások a leépüléstől, akad, aki egyszerűen attól, hogy boldogtalan életet fog élni továbbra is, mert rájött, nem azt éli, amit szeretett volna.

Érdemes ilyenkor megállni, vagy legalábbis lassítani és megkérdezni önmagunktól, mit is akarunk valójában. Ha moziszerűen előrevetíthetnénk a jövőt, akkor mi lenne az, ami a körülményeinket, lehetőségeinket ismerve boldoggá vagy szimplán elégedetté tenne bennünket? Van-e olyasmi, ami most rajtunk áll, és ha megtesszük, javulni fog az életminőségünk?

Egy ötven körüli férfi, nő nem öreg, de nem is fiatal már. Sok tapasztalatot gyűjtött az évek során, viszont energiája valamelyest megcsappant. Tudja, mi az, amit már letett az asztalra, miben jó, és szíve mélyén azt is, hogy miben nem. Változni, fejlődni mindig lehet és érdemes, de már akkora mértékben, amilyenben az A oldal elején, közepén tehette volna, majdnem lehetetlen. Korlátainkat és lehetőségeink végességét sem könnyű feldolgozni. Mindeközben ott rejlik bennünk a szorongás, hogy egyszer véget ér az életünk, és nyomaszt bennünket, hogy nem tudjuk, megtettünk-e mindent, hogy kiélvezzük életünk minden pillanatát.

Az életközép válság nem kis trauma. Nem lehet a szőnyeg alá söpörni azzal, hogy majd elmúlik, mint a klimax. Belül zajlik, ott öl és marcangol bennünket. Mégse szaladhatunk fejjel a falnak, rúghatunk fel mindent, mert feszít bennünket valami, és nem tudunk szabadulni az érzéstől.

Talán, ha engedünk neki könnyebb lesz. Ez attól függ, mi a fontos nekünk. Ha fel akarjuk rúgni addigi életünket, tudnunk kell, hogy visszaút nemigen van. Ha elválunk, ha ismerkedni akarunk, hogy megmutassuk, még mindig dögös nők vagy vagány pasik vagyunk, megtehetjük, viszont tudnunk kell, hogy a világ megváltozott, míg mi gyerekeket neveltünk, dolgoztunk, karriert építettünk. És ez az új világ nem biztos, hogy a kedvünkre lesz. Mégse tehetünk mást, ha hiányzik valami az életünkből, úgyse hagy bennünket békén a nyugtalanság.

Mégis érdemes elgondolkodni, mit nyerünk és mit veszíthetünk a B oldal maximális meglovaglásával. Viszont a változás akkor is bekövetkezik, ha mi nem teszünk semmit. Mert ahogy a régi mondás tartja: semmi se olyan biztos, mint az, hogy minden változik.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here