A diófa

Még a nagyapja építette neki ezt a kis kuckót. Fentről a diófáról, a bunker kerek ablakocskájából egészen messzire ellátni. És elhallani. Azt mondjuk nem nagyon szerette. “Olyankor” mindig magára csukta a rozoga, megvetemedett kis ajtót, egy ócska kartonlappal letakarta az ablakot, és a félhomályban ülve gondolkodott az élet értelméről. Mindent végiggondolt, amit a nyolcévesek már tudhatnak a világról, és minden olyan nagy dolgot eltervezett, ami egy ilyen korú fiúcskának még csak eszébe sem kéne, hogy jusson…
Elhatározta például, hogy ő nem ácsol majd kisházat a diófa tetejére. Az ő gyerekének bent, a jó meleg szobában lesz a helye. Mindig. Ha mégis el akar majd bújni, a fotel meg a kanapé között építhet magának kuckót. Nem fog inni körülötte senki. Sem verekedni vagy ordibálni.

 
 

Azt is eldöntötte, hogy ő jó felnőtt lesz, hogy soha ne kelljen a rendőrségnek kijönnie a házához. És késeket meg ollót sem tart, nehogy a gyereke attól rettegjen, mi van, ha egyszer előkerül, és megsebesít valakit. Ja, és sok rövid ujjú pólót vesz neki, hisz’ nem kell majd a pulcsija alatt takargatnia a kékeket meg a zöldeket.

Pár évvel később, egy nehéz hótakaróval érkező télen aztán a kisház teteje beszakadt. Az omladozó kuckót nem volt, aki megjavítsa… meg hát, a gazdáját is más foglalkoztatta már. A gimis gólyatáborban történt. Az első részegség egyszerre ijesztette meg és csábította édesen. Nem gondolni semmire, nem készíteni menekülési terveket, csak nyomasztó terhektől mentesen tölteni egy estét… többet ért számára mindennél. Karácsonykor kíváncsiságból megismételte… aztán már alig volt megállás. Összecsúsztak a bódult és a józan pillanatok, a gyerekkori elhatározások szánalmas gyorsasággal zsugorodtak jelentéktelenné. Értelmetlenül üres évek következtek.

Egy nap aztán értesítést kapott az apja haláláról. Régóta nem merészkedett a házhoz, így, amikor újra ott állt, a gondozatlan kert közepén, nem tudta eldönteni, melyik néz ki méltatlanabbul: a diófa-ölelte rozoga kis lak, vagy az, amelyben a szülei élték le az életüket.

Maga előtt látta fájdalmas múltját és riasztó jövőjét. Tudta, hogy útkereszteződéshez ért, és azt is, hogy most döntenie kell, merre tovább. Felmászott a diófára, és zokogott, amíg el nem fogyott a könnye. 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here