1542. február 13-án VIII. Henrik hűtlenség miatta kivégeztette feleségét. Már nem az elsőt. Ha van király, aki bőven tudna mesélni a házasság rejtelmeiről, akkor talán ő lenne, aki bár falta a nőket, skalpként gyűjtötte a nejeit. Hat nő, hat házasság. Még gombócból is elég lenne, nem úgy, mint Anglia királyának, aki megkaphatott bárkit, csak épp trónörököst nem sikerült nemzenie törvényes feleségének. Pontosabban egyet igen, de Eduárd édesanyja, akit a király állítólag szeretett, gyermekágyi fertőzésben elhunyt. De sebaj, a király nem maradhatott egyedül, és gyorsan következő feleség után nézett.
Évtizedeken át ült a trónon, de uralkodása nem arról maradt híres, hogy nagy területeket hódított meg vagy bölcsen uralkodott, hanem azért emlékezünk rá, mert futott a szoknyák után. Uralkodó lévén nincs is ebben semmi meglepő, ám az nem szokványos, hogy egy király hatszor is megnősüljön. Szegény Katherine Howard tudta, hogy hűtlensége nem marad büntetlenül, de arra nem számított, hogy az öregedő, végtelenül hiú és pöffeszkedő férje másodszor is a hóhér kezére adja feleségét. Száműzhette, bezárathatta volna, de VIII. Henrik nem kegyelmezett neki. A fiatal nő a lefejezés előtti estén cellájában gyakorolta a halálát, amelynek során egy farönkre hajtotta a fejét, és várta a hóhért.
Az uralkodó, akit semmi nem érdekelt, csakhogy megmutassa a világnak, hogy képes fiút nemzeni, fiatalon talán még érzett némi szerelmet. Első felesége, Aragóniai Katalin volt, akit bátyja halála után vett el, mondván úgyse hálták el a házasságot, ugyanis a bátyja betegeskedett. Később hosszas procedúra után mégis elvált tőle (Katalin sorra elvetélt és csak egy lánygyermeke maradt életben), még a pápától is kérvényezte a házasság érvénytelenítését, de még Boleyn Anna színrelépése előtt. Ez utóbbi lett Henrik második neje, aki több vetélés után „csak” kislányt szült neki, és különböző mondvacsinált okok miatt, mindenki nagy döbbenetére lefejeztette. Nem sokkal az egykor hőn imádott nő után feleségül vette Jane Seymourt, aki belehalt a szülés következményeibe.
A király viszont nem bírt feleség nélkül maradni, mert törvényes örököst akart. Ekkor mutatták meg neki Klevei Anna portréját, aki azonnal megtetszett neki. A korabeli photoshop azonban túl jól működött, és a festményen jóval szebb lányt látott a király, mint akit bemutattak neki. Bevallottan undorodott tőle, de már nem tudott kimenekülni ebből a frigyből, így negyedszer is férj lett. Házastársi kötelességét azonban nehezen tudta teljesíteni, különösen azért, mert úgy mondták, a hölgy szaga is elriasztotta. Hozzá kell tennünk, hogy az öregecske király sem árasztott ibolyaillatot, főleg a folyton nedvedző lábsebe miatt.
Így tőle is meg kellett szabadulnia, de Klevei Anna megúszta azzal, hogy a király testvérhúgaként utalt rá, és nem jutott eszébe az ártatlan, kissé szagos nőt megöletni. Mindeközben az udvarban szemet vetett a nála 30 évvel fiatalabb Katherine Howardra, akinek nem volt szándéka elcsábítani a királyt, másba volt szerelmes. Ám Henrik szerette a kihívásokat, és drága ruhákkal, ékszerekkel próbálta meg elcsábítani az ifjú teremtést. Szerelmet várt volna tőle, no meg egészséges utódokat, de minden bizonnyal régóta szenvedett már szifiliszben, így képtelen volt egészséges gyermeket nemzeni. Az ötödik feleség elkövette a legnagyobb bűnt, amit el lehetett egy királlyal szemben: másba szeretett bele, mindezt nem tette elég óvatosan, és elfeledkezett arról, hogy az életével játszik. Azt is hozzá kell tenni, hogy bármit is tett volna, úgyis kitudódott volna, mert az udvaroncok nyitott füllel és szemmel jártak, és némi előnyökért hajlandóak voltak vallani, olykor olyasmiket is, amik meg sem történtek. Így történt ez esetben is, a terhelő vallomások súlya alatt a bíró halálra ítélte a felelőtlen lányt, akibe az idős király talán valóban szerelmes volt élete vége felé.
De Henrik még mindig nem adta fel, és bár már rajta mosolygott fél Európa, hatodszor is megházasodott. Katherine Parrt szemelte ki legvégül, aki a legjobban illett hozzá. Ő inkább a gondozónő szerepét töltötte be a király utolsó éveiben. Kivételes hölgy volt, részt vett az uralkodásban is, de ezt azért tehette, mert ekkor a király régóta betegeskedett. Sokat fáradozott azon is, hogy a király családját, gyerekeit egyesítse, kibékítse. A hölgynek a király volt a harmadik férje, és amikor ő elhunyt, visszatért szerelméhez, Thomas Seymourhoz. Tőle született egyetlen gyermeke, de a végzet közbeszólt, ugyanis az édesanya meghalt gyermekágyi lázban hat nappal később.
Nem szabad elhallgatnunk azt a tényt sem, hogy az ő ténykedése következtében lett Angliának női uralkodója, méghozzá I. Erzsébet, aki naggyá tette az országot kereskedelmi kapcsolatai révén. A vöröshajú szűzkirálynő, ahogy kortársai hívták, Boleyn Anna lánya volt.
Kimondhatjuk bátran, Henrik házasságai sokat elmondanak a korról és a királyról. Egy azonban bizonyos, mintául nem szolgáltak az utókornak.
Kép forrása: Pinterest