A majdnem tökéletes életünk – 5. rész

Luca

Fura napok vannak mögöttünk. Nem gondoltam volna, hogy minden megváltozik. És én még azt hittem, Soma nem okoz csalódást. De, okoz és okozott is. Sorozatosan. Két éven át meg voltam győződve, hogy mi ketten összeillünk, erre kiderül, hogy nagy hazugság az egész. Soma szerelmes belém és egy héttel azután, hogy felvetettem a hármas ötletét, elém állt, hogy közölje. Esküszöm, azt hittem, viccel. Szemébe is nevettem, és megmondtam neki, hogy a humora bejön. De elkomorodott és gúnyosan azt válaszolta, ez nem vicces.

A sorozat többi részét itt olvashatod

Igaza volt. Sosem gondoltam volna, hogy elkezd romantikázni. Az első meglepetés, amikor felvitt a Citadellára, ahol mécsesekből szívet kanyarított, abszolút nevetséges volt. Azt állította, muszáj néha hülyének lenni, hogy elviseljük a hétköznapokat.

Ennyire nem lehetnek keservesek, nevettem rajta, de ő legyintett és azt felelte, dehogynem.

Eddig a pillanatig még fel sem merült bennem, hogy amit csinál, komolyan gondolja.

Megmutattam neki pár levélváltást ismeretlenekkel, pár képet is kielemeztünk, de egyikünknek sem tetszettek a jelöltek. Mivel nem akartunk kapkodni, megegyeztünk, hogy várunk pár napot.

Én ezalatt kigondoltam, hogy lesz egy első találkozás valakivel, amelyben lefektetjük a szabályokat, iszogatunk, és felmérjük. hogy bejövünk-e egymásnak.

Úgy gondolom, mi párként remekül funkcionálunk, jól mutatunk együtt, igényesek vagyunk, nem hinném, hogy lenne sok olyan, aki nem hasonlóra vágyna. Mivel ez nem a lelkizésről szól, semmi nem számít, csak a külső, meg az élvezet. Nekem önmagammal nincs bajom, talán még szoliba is beugrom, mert aranybarna bőröm sokkal mutatósabb, ha pár árnyalattal sötétebb. Nyár óta megfakult kissé. A sport meg eddig is az életem része volt.

Soma azonban mintha kevésbé volna lelkes. Rá is kérdeztem, mert nem szeretném, ha tévednék vele kapcsolatban.

– Figyelj, cicabogár, nem gondoltad meg magad? – Ilyen ostoba megszólítást csak akkor használunk, ha a másikat bosszantani akarjuk. Ezért direkt becsempészem lesve, hogy veszi-e a lapot vagy kifejezetten ideges lesz.
– Mivel kapcsolatban? – kérdi, miközben hazaérve a bejárati ajtó zárjával szenved. – Ez a rohadék megint akadozik – teszi hozzá dühösen.
– Ne terelj, tudod, hogy mire gondolok! – bököm oldalba. Teste megfeszül, látom, hogy azonnal beletöri a kulcsot a zárba és a végén még a folyosón éjszakázunk.
– Egy pillanat, csak szeretnék bejutni – fut neki újra és én már tudom, hogy hazudik.
– Engedj oda! Hátha nekem menni fog. – Azzal nekidőlök az ajtónak, és ahogy megtolom, kattan egyet, majd kinyílik.
– Na, ez ciki – jegyzi meg nevetve. – Nehogy már erősebb legyen a gyengébbik nem.

Azzal magához húz és csókolózunk. Amikor bontogatni kezdem az övét, finoman lefogja a kezem.

– Ma ne. Fáradt vagyok. Hatra fallabdázni megyek.
– Oks. Értem. Akkor még filmezek egy keveset.
– Ja, Luca, és nem gondoltam meg magam. Ha ahhoz van kedved, az lesz, de a másik felállást se hanyagoljuk – közli kacsintva.

Majdnem átver. Ha nem ismerném eléggé, simán bevenném. De tudom, látom a szája sarkának mozdulatán. A tekintete őszinte, de csak azért, mert még sikerül megjátszania magát.

Bassza meg, meggondolta magát és gyáva megmondani. Mi a francért ilyen gyáva? Miért nem képes kibökni, hogy neki elment a kedve? Ha meg ez az igazság, akkor miért ment el?

Nagyon megharagszom. Fojtogat a csalódás keserűsége. Adva van egy pasi, akivel közel tökéletes az életünk, erre a szemembe hazudik, meghátrál és eljátssza, hogy minden rendben van. Hát nincs. Méghozzá azért, mert eddig nem volt köztünk ilyesféle titkolózás, meghátrálás sem.

Bemegyek a szobámba, ledobálom a cuccaim a földre és elvonulok zuhanyozni. Próbálom kitisztítani a gondolataim. Mi történhetett az én belevaló, vicces és rugalmas Somámmal? Hogy puhult el ennyire? Vagy tévednék? Tényleg csak fáradt?

Miután egészen felfrissülök, egy csepp kedvem sincs aludni. Megnézem az üzeneteim, válaszolok pár hivatalos levélre, és akkor megpillantom azt, amire vártam.

Megvan a tökéletes jelentkező. Huszonöt éves, független, vicces és azt írja, nagyon kíváncsi. A képen jól néz ki. Nem extra jól, csak jól. Küldök én is neki képet magunkról. Lelkes, bejövünk neki. Azt mondja, nem kezdő, de nem is túl sok ilyesmiben vett részt. Állítása szerint soha nem volt probléma, mindig mindenki élvezte. Ha ez nem így lenne, akkor sem mondana mást. Ez nyilvánvaló. Tudja, hogyan kell nyomni a motivációs szöveget.

Nem árul el magáról semmit, ez szintén a terv része. Nem is szeretnék semmit tudni, teljesen felesleges. Annyit azonban elmond, hogy szívesen vesz részt hármasokban, de mindig a lány kedvéért. Őt is izgatja a dolog.

Mindez jól hangzik. Megbeszélem vele, hogy szombaton este összefutunk egy italra, meg arra, hogy felmérjük egymást. A kémia nem jön át a virtuális színpadon.

Elégedetten csukom le a laptopot és abban bízom, hogy Soma másnapra a régi lesz. A hülye mécseseit pedig nem veszem komolyan, mert láttam az arcán, hogy viccet csinált a nyálas romantikából. Tudja, hogy mennyire nem csípem a kliséket, és meg akart nevettetni.

Reggel azonban egy szál kerámiarózsa vár a konyhában. A kávém sehol, mert az én napom lenne, Soma meg már fél órája játszik valahol. A rózsa szép. Nem förtelmes, de mégsem az igazi. Nem tudom, mit gondoljak róla, inkább félretolom és csinálok magamnak egy erős feketét.

Tudom, hogy kemény napom lesz, ezért nem foglalkozom többé a virággal, hanem megnézem, üzent-e Max, akinek persze a neve is hamis, ahogy valószínűleg minden szava. Kit érdekel? Nem akarok tőle semmit, csak egy jó kis estét. Ennyi.

És ekkor még bizakodtam. Aztán Soma kilépett a színfalak mögül. Őszintén, egyenesen, jaj, de utáltam érte. Elrontott mindent. Már hamis a köztünk lévő világ.

Folytatás csütörtökön

Előző rész

fotó: Pinterest