A Grimm testvérek nevét talán nincs olyan ember, aki ne ismerné, hiszen meséiken generációk nőttek fel. Ha azt mondjuk Jancsi és Juliska, Hófehérke, akkor bizonyára mindenki kívülről fújja a történetüket, legfeljebb a legújabb generációk nem, mert nekik inkább Bogyó és Babóca a kedvencük. Természetesen az idők változásával a mesék se maradtak a régiek, mégse szabad figyelmen kívül hagynunk a klasszikusokat, még akkor sem, ha ma sokan félremagyarázzák a bennük rejlő eseményeket.
Wilhelm Grimm 1786-ban született Hanauban, míg fivére, Jacob egy évvel volt idősebb nála. Nevük összefonódott, hiszen egész gyermek- és felnőttkorukat együtt élték le, még diákéveikben is együtt laktak. Mindketten jogot tanultak, majd könyvtárosok lettek, később pedig egyetemi tanárok. Amikor Wilmhelm megházasodott és családot alapított, testvére akkor is velük élt egy fedél alatt. 1837-ben Frigyes Vilmos porosz király Berlinbe hívta őket és ott telepedtek le, miután eltiltották őket a katedrától a hannoveri uralkodót bíráló nézeteik miatt.
Mindketten részt vettek a régi német irodalom kutatásában, ők fedezték fel az ófelnémet Hildebrand-ének egyetlen fennmaradt példányát, és elsőként fordították le németre az Edda-dalokat.
Wilhelm szövegeket, költeményeket is kiadott, mesegyűjteményük végleges nyelvi, művészi megformálása inkább az ő érdeme. Nevüket az 1812 és 1815 között két kötetben kiadott Gyermek- és házi mesék című mesegyűjtemény – a Grimm-mesék – tette világhírűvé. Az 1815-ben kiadott könyv második kötetét fivérük, Emil illusztrálta.
Később már Göttingában is volt lakásuk, Jacob Grimm 1830-tól professzor lett, Wilhelm 1835-től 1837-ig két nyelvtankönyvet, majd további mesekönyveket adott ki.
Az országot járva számtalan mesét jegyeztek le, ami addig szájhagyomány útján terjedt. Ezeken a meséken sokat kellett finomítaniuk, alakítaniuk, amíg olyan köntöst kaptak, hogy az olvasók számára fogyaszthatóvá váljanak. Sok mese tartalmazott horrorisztikus elemeket, amelyeket utóbb ki kellett hagyni, vagy szépíteni kellett. A Hamupipőke általunk ismert történetében a mostohanővérek szemét galambok csipegetik ki, de Hófehérke gonosz mostoháját is vascipőben táncoltatják. Viszont azon nem változtattak, hogy Jancsi a boszorkányt az égő kemencébe löki, és a Holle anyóban is forró szurkot kap a nyakába a rest lány. Mindezek ma még inkább elborzasztják a szülőket, bár nem az lenne a céljuk. A mesekutatók, pszichológusok sok esetben kihangsúlyozzák, hogy a gyerekeknek szükségük van arra, hogy megértsék, sok nehézség és kegyetlenség van az életben, de felül lehet kerekedni rajtuk kitartással, szorgalommal és türelemmel.
„A mesekönyvet nem gyerekeknek írtam, bár örülök, hogy szívesen fogadták. Nem dolgoztam volna örömmel rajta, ha nem hiszem, hogy megjelenhet, és ezzel a költészet, a mitológia és a történelem szempontjából fontos lehet az olyan komoly és idős emberek számára, mint amilyen én is vagyok” – emelte ki Jacob Grimm, aki a részletek kapcsán azt is hozzátette, hogy „elsődleges célunk a mesék gyűjtésénél a pontosság és a hitelesség. Nem adtunk hozzá semmit, nem színeztük ki az eseményeket, hanem úgy adtuk tovább, ahogyan azt mi is megkaptuk.”
Ennek cáfolataként azonban meg kell jegyeznünk, hogy Orrin W. Robinson tanulmánya szerint annak ellenére, hogy Jacob azt állította, hogy nem nyúltak a mesékhez, sokszor változtattak rajtuk. Ezeket a módosításokat azok a korábbi kéziratok bizonyítják, amiket Clemens Brentanónak adtak, aki elfelejtette megsemmisíteni őket. Őt kérték fel annak idején, hogy segítsen nekik a mesék lejegyzésében. Nyelvészeti tapasztalataik alapján később mégis úgy alakították a történeteket, hogy az autentikus német nyelv sajátosságait adják vissza. A Hänsel és Gretel (magyarul Jancsi és Juliska) nevet is kizárólag azért választották a mese főhőseinek, mert úgy érezték így adhatnak autentikusnak tűnő képet. A mese címe eredetileg A kis fivér és a kis húg volt.
Az általunk ismert mesegyűjteményt 160 nyelvre fordították le világszerte. Millió és millió gyerek nőtt fel úgy, hogy szerette Piroskát, haragudott a gonoszokra és boldog volt, ha elnyerték méltó jutalmukat.
1838-ban elhatározták, hogy megalkotják a német nyelv nagyszótárát, ami óriási vállalkozásnak tűnt. Ennek a feladatnak a súlyát nem mérték fel jól, pedig 80 munkatárs segítette a munkájukat. Az első kötet 1854-ben jelent meg, de a két testvér nagyon lassan haladt vele. Wilhelm a D betűs szavakig jutott el, míg testvére feldolgozta az A, B, C, és E betűket. Haláluk vetett véget a munkájuknak. Közel egy év különbséggel távoztak a világból. Most együtt nyugszanak a berlini temetőben.
Nevük eggyé forrt, és a meséket szerető és szívesen olvasó emberek tömege egy emberként emlékszik rájuk. Hanauban szobor őrzi emléküket, Kasselben pedig egy háromemeletes múzeum. Hírnevük ma napig bejárja a világot, és meséik átszövi a kollektív tudatot, hiszen mindannyian ismerjük A farkas és a hét kecskegidát, Csipkerózsikát és mindazokat a meséket, amelyekből számtalan rajz-és animációs film vagy színdarab készült.
Kép forrása: Pinterest
