Alma torkában a rémülettől akkora gombóc keletkezett, hogy hirtelen nem kapott levegőt. Megállt, kétrét görnyedt és lihegett. Istenem, csak ezt ne, rimánkodott hangtalanul.
Amikor felnézett, látta, hogy Tom szinte eltűnt a sötét éjszakában. Összeszedte magát és futni kezdett. Ahogy közeledett, már egyre jobban világított az utca, és ébren volt mindenki. Nem az anyja háza égett, hanem a szomszédja fészere. Egy apró melléképület tele kacattal és pár szerszámmal. Vajon mitől gyulladt ki ilyen váratlanul? A férfi már az udvaron volt, és a slagot a lángokra irányította. A szomszédok vödrökkel rohantak a tűz felé, amely közelről nem is tűnt már olyan vészesnek.
– Mi a fenét tárolt odabenn? – szólította meg Tomot egy másik férfi. – Még jó hogy ránk nem gyújtotta a házunkat. – Alma ekkor ismerte fel az örök kötekedő Miska bácsit, aki, ha tehette volna, még a Göncöl-szekeret is átrendezi az égen.
– Semmit. Ami ott volt, az nem gyulladhatott ki! – kiáltotta Tom és hallotta, hogy hangos szirénázással közeledik a tűzoltóautó.
– Akkor mi történt? Csak azt ne mondja, hogy valaki szándékosan gyújtotta fel!
– Nem tudom, mi történt, én a másik telkemen voltam, csak odalátszottak a lángok.
A forróság, amely a nyári éjszakát katlanná változtatta, elviselhetetlenné nőtt. A tűzoltóautó fékezett, és tolatott is volna be a kapun, ha nyitva lett volna. Mindenki kiabált, rendezkedett, csak egy idősebb úr állt csendesen szemlélődve, aztán megcsóválta a fejét.
– Felgyújtották! – mondta félhangosan, de senki nem figyelt rá. Ekkor ért oda Alma, és meghallotta, amit mondott.
– Ezt honnan tudja, Lali bácsi? Látott valakit?
Az öreg alaposan végigmérte a nőt, akit gyerekkora óta ismert, majd a földre mutatott.
– Én aztán nem, de ott hever egy benzines kanna. Nem hinném, hogy a gazdája hagyta volna ennyire szem előtt. – És valóban, egy piros kanna feküdt a porban nem messze tőlük.
– Ezt nem hiszem el! – suttogta Alma. Azonnal felismerte. Az a kanna volt, amit a férje mindig a kocsi hátuljában tartott. Volt rajta egy vastag P betű, azt még a benzinkúton rajzolta rá valaki ismeretlen okból. Viktor visszajött és tényleg felgyújtotta Tom fészerét? Ezt róla is nehezen tudta elképzelni, bár tisztában volt vele, hogy sok olyan dologra képes, amit ki nem néznének belőle. Úgy gondolta, ha már Tom beleavatkozott az életükbe, akkor ő majd tesz róla, hogy ez többé elő ne forduljon. Érdekes, hogy nem a háznak esett neki, nem az lett a lángok martaléka. Meglehet, hogy apróbb fenyegetéssel indított, hogy Tomnak legyen ideje és alkalma visszakozni.
– Alma, te sejted ki volt? – nézett rá az öreg döbbenten.
– Igen, sőt biztos vagyok benne.
– Csak nem Viktor? De miért? Az a fiatalember udvarolt neked? Azért nem kell mindjárt ekkora bajt csinálni!
– Nem udvarolt, csak segített a kertben. Ennyi történt, és az egész falu hihet akármit!
– Jaj, kislányom, ne haragudjál már, nem akartalak én megbántani, csak kikövetkeztettem a dolgot. Sajnálom!
Alma nem kezdett el vitatkozni, mert csak Tomra figyelt. Mire a tűzoltókocsi betolatott, lassan elcsendesedtek a lángok, hála a csapnak, amely az udvaron, ha nem is vastag sugárban, de ontotta a vizet.
Az emberek fellélegeztek, és nézték, ahogy egyre sötétebb lesz az udvaron, de a fojtogató meleg alig csökkent.
Tom lihegve állt az udvar közepén, folyt róla az izzadtság, szemében másféle tüzek égtek, mint, amilyeneket nemrég eloltott. Tudta, hogy a tüzet nem ő okozta. Sose volt felelőtlen, mindig úgy pakolt el, hogy ilyesminek még a gondolata se merülhetett fel. Egy pillantást vetett Almára és megnyugodott. Ő jól van. Fekete volt a portól és a koromtól, mégis rámosolygott. Alma egy pillanatra elgyengült. Hogy van ereje vele törődni, amikor majdnem tönkre ment mindene?
Az utca népe lassan szedelőzködni kezdett, csak a tűzoltóparancsnok téblábolt a tetthely körül és vizsgálta a nyomokat. Alma legszívesebben az orra elé tolta volna a kannát, de nem akart feltűnően segíteni. Bízott benne, hogy a bajuszos, köpcös férfi érti a dolgát. Ez így is volt, mert hiába lett egyre sötétebb, a parancsnok megpillantotta a kannát.
– A magáé? – fordult Tom felé, de ő nemet intett a fejével.
– Azt hiszem, ez lesz a bizonyítékunk…Volt biztosítása? – Hátratolta homlokán a sisakot és várta a választ.
– Volt. Nem mintha számítottam volna rá, de villámcsapásra is van, pedig az se gyakori.
– Akkor szerencséje van, nem lesz gond.
– Talán – felelte Tom, és a kannára bámult. – Maga szerint gyújtogatás volt?
– Ebben biztos lehet, ha a kanna nem a magáé.
– Már mondtam, hogy nem. Itthon se voltam.
– Értem én, ne aggódjon! Megkérdezhetem, hol volt?
Tom idegesen megrántotta a szája szélét.
– Ez most kihallgatás?
Alma rápillantott, és először látta ingerültnek, amióta ismerte. Végigmérte, és nagyon tetszett neki a férfi poros-koszos ábrázata. Férfias, mondta magának enyhe romantikát csempészve a gondolataiba. Majd azonnal megszidta magát. Hát normális vagyok én, kérdezte. Az éjszaka közepén egy leégett fészer mellett ilyesmikre gondolok…Legszívesebben föld alá süllyedt volna szégyenében.
– Ne kapja fel a vizet, kérem! Csak érdekelt – mentegetőzött a parancsnok, majd finoman Almára pillantott.
– A másik házamnál voltam, ott volt dolgom.
– Tudja ezt valaki bizonyítani? Kell a biztosításnál, ebben biztos lehet.
Mielőtt Tom válaszolhatott volna, Alma előrelépett.
– Én vele voltam, igazat mond.
– Aha – hümmögött a kérdező. – Így már más. Már, ha Alma nem csak úgy mondja.
– Péter bácsi! – kiáltott haragosan a nő.
– Jól van, vettem! Indulunk fiúk! – fordult meg. –Aztán jó éjszakát kívánok!
– Köszönöm, hogy jöttek – felelte Tom. – Hangja színtelen maradt. Zavarta, hogy valaki olyasmit feltételezett róla, hogy képes lenne felgyújtani a saját tulajdonát.
Alma idegesen figyelte őket. Nem tudta, hogyan mondja meg a férfinak, hogy tudja, ki akart ártani neki. Az járt a fejében, bár tévedne, bárcsak ne Viktor lett volna, de szíve mélyén nem kételkedett. Ismerte a férjét, mégis meglepte. Sejtette, hogy nem a féltékenység vezérelte, hanem, hogy elveszíti a tulajdonát, márpedig Alma akkor is az övé, ha nem kell neki évek óta.
Amikor az udvar kiürült, és hirtelen nagy lett a csend, csak az üszkösödő fa szaga terjengett a levegőben, odalépett a férfihoz, és megérintette a karját.
– Mondanom kell valamit – közölte halkan. Tom felhúzta a szemöldökét és Almára bámult.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
