A tiszazugi méregkeverő asszonyok története 1929-ben megrázta az egész világot. Annyira döbbenetes és szokatlan volt az egész eseménysorozat, hogy sokan úgy vélték, merő kitaláció, ám sorra kerültek elő a bizonyítékok.
Az első világháború a hátországban élők sorsát is megváltoztatta, hiszen az asszonyok férjeik és fiaik nélkül maradtak, és hosszú éveken át rájuk hárult a család fenntartásának gondja, nekik kellett intézni a ház körüli teendőket, és a földekkel kapcsolatos munkákat is. A nők váratlan hatalomhoz jutottak azáltal, hogy eltűntek a férfiak az életükből, sokuknak sose tért vissza a vőlegénye, férje. Ha vissza is jött, vagy a hosszú hadifogság után megjelent a faluban, egész más ember lett, mint, aki bevonult. Sokan sérültek meg mind testileg, mind lelkileg, miközben asszonyaik odahaza megerősödtek, és egyre kevésbő tűrték a parancsolgatást és felettük való uralkodást.
A Tiszazug falvaiban az egyik legfontosabb ember a bába volt, mert ő volt jelen a szülésnél, keresztelésnél, gyógyított is, és sok esetben a halál beálltát is ő állapította meg. Az asszonyok, akik a mindennapi nehézségekkel birkóztak, egy-egy alkalommal elpanaszolták neki, hogy milyen keserves életük van rokkant férjük, magatehetetlen anyjuk, apjuk mellett. A bába, Fazekas Gyuláné meghallgatta őket, és mindannyiszor feltette nekik a kérdést: Mit kínlódsz vele? A kérdés egyben felszólítás is volt, és ezt a bábával szoros bizalmi viszonyban lévő asszonyok pontosan megértették. Így egyre gyakrabban haltak meg olyanok, akik még élhettek volna, csak terhet jelentettek hozzátartozóik számára, vagy pusztán szükség volt a vagyonukra, de a bába biztatására és hathatós segítsége által átsegítették őket a túlvilágra. Kb. 300 esetről van sejtése a kutatóknak. Nagyjából féltucat faluban döntöttek úgy az asszonyok, hogy elteszik láb alól azokat, akik verbálisan vagy fizikailag bántalmazzák őket. Ehhez a legkézenfekvőbb módszer az arzén általi mérgezés volt. Ehhez a méreghez igen könnyen hozzá lehetett jutni, mert a légypapír át volt itatva vele, csak ki kellett oldani belőle.
„Az arzén nagyobb dózisban gyorsan ható méreg (100-300 mg tartományban halálos), a mérgezés tünetei: gyomorpanaszok, nyelőcsőfájdalom, hányás, véres hasmenés. A bőr hideg és nyirkos lesz, hirtelen vérnyomásesés miatt a beteg akár kómába is eshet – írja a semmelweis.hu megmagyarázva a méreg alkalmazásának népszerűségét is, miszerint az arzénnak se különösebb íze, se illata nincs.”
Így a méregkeverők biztonságban érezhették magukat, és nem sejtették, hogy a méreg jóval később is kimutatható az elhalálozott csontjaiból is. A már említett nagyrévi bába, Fazekas Gyuláné 1900 óta foglalkozott gyógyítással, és közben rájött, hogy jövedelmét szépen ki tudja egészíteni azáltal, hogy mérget ad el, és finom utalásokkal jelzi, hogy a neki panaszkodók nyom nélkül megölhetik nyomorék vagy sérült hozzátartozóikat.
Az első komolyabb esetre 1925-ben figyeltek fel, ekkor ítéltek el mérgezéssel egy nagyrévi asszonyt, Bukovinszki Jánosnét, akit a helyiek csak Putris Panniként ismertek. Gúnynevét onnan kapta, hogy egy rozoga házon osztozott nagybeteg édesanyjával és lányával. Az asszonynak egyszer csak elege lett magatehetetlen anyjából, és arzénnel átitatott lekváros kenyérrel segítette át a túlvilágra. Lányával elhatározták, hogy a holttestet a Tiszába dobják. Terve, miszerint a lemeztelenített testet a folyó majd addig sodorja, míg senki fel nem ismeri, nem vált be. Pannit első fokon halálra ítélték, majd ezt később életfogytig tartó szabadságvesztésre mérsékelték Ez az ügy azért jelentett áttörést, mert az esetet követően a pletykák megszaporodtak, és egyre több névtelen bejelentés érkezett a bíróságra méregkeverőkről. Az első ilyen eset azonban jóval előbb, talán 1911-ben következhetett be, amikor még szó sem volt a világháborúról és annak borzalmairól.
Azt is meg kell említenünk, hogy a nagyrévi bába veje volt a környéken a halottkém, így bizonyára könnyebben el lehetett tusolni egy-egy halálesetet, és a pontos okokra épp ezért nem derült fény 18 éven át.
Az arzén a történelem során mindig is közkedvelt méreg volt, nem egy uralkodó veszett el általa, ezért is hívja az utókor a királyok mérgének. Az viszont, hogy ily egyszerűen hozzáférhetővé vált, még meg is könnyítette az asszonyok dolgát, akik később sem éreztek különösebb megbánást tetteik miatt.
A feljelentések sora után elkezdődtek a nyomozások és mind több esetet tártak fel. A bába és kuncsaftjai nem voltak tisztában a ténnyel, hogy tetteiknek nyoma marad évekkel később is, ezért igen meglepődtek, amikor a nyomozás során elkezdték kihantolni az elhunytak maradványait.
A korábban sosem alkalmazott tömeges sírfeltárás kellőképpen felborzolta a kedélyeket. A csendőrségi iratok szerint csupán Nagyréven és Tiszakürtön 162 exhumálás történt, amit a többi településen azonban – mikor már országos, sőt nemzetközi botránnyá dagadt az ügy – nem folytattak. Pontos számadatok nincsenek, mert a per elindulása után nem sokkal Fazekas Gyuláné, amikor megtudta, hogy érte jönnek, lúgot ivott, és belehalt. Végül 28 asszony került bíróság elé, akikből hármat felakasztottak, tízet életfogytiglani börtönre ítéltek, míg a többiek enyhébb büntetéssel megúszták.
Felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mi vette rá ezeket az asszonyokat a hihetetlen szörnyűségek elkövetésére. A már említett okokon kívül nem hagyhatjuk említés nélkül nyomorúságot, szegénységet és az elszigetelt életet sem. De az is jelentős szempont lehetett, hogy sokáig nem derült fény cselekedeteikre, és úgy tűnt, könnyen megúszható a gyilkosság. A kollektív bűnösség érzetét az is erősítette, hogy lám, a másik is megtette, miért ne tenné meg ő is, hiszen nem lett belőle baja.
Kép forrása: Wikipedia
