Akik mertek nem félni – 1956. október 23-a

“Ezen a napon a maroknyi fiatalból tengernyi lett, és életüket adták, hogy az utánuk következőknek jobb reményekkel teli sors jusson. Sajnos, ez sokáig nem következett be. Voltak, akik már nem voltak képesek a remény morzsáiból csipegetni, ők elmentek, migrációba kényszerültek, és kezükben két bőrönddel, maguk mögött hagyva házat, földet, szüleiket, nekivágtak egy ismeretlen országnak, ami befogadta őket. Valahol messze a szívüktől telepedtek le, és vágtak bele az újba úgy, hogy a legtöbben a nyelvet se tudták. A szabadság számukra csak nagyon messze vált érezhetővé.”

„Szembe kellett néznem azzal, hogy valójában mi nem szeretjük igazán a szabadságot. Ha választani kell szabadság és jólét, szabadság és rend, szabadság és biztonság között, akkor soha nem a szabadságot választjuk (…). Miközben meg szeretjük azt a legendát is, hogy mi a szabadság népe vagyunk.”

(Nyári Krisztián)

 
 

„Az egyik úton saját magadat veszíted el, mert szolgakenyéren elég sokáig el lehet lenni, de előbb vagy utóbb az egész életeddel fizetsz érte. A másik út hegynek felfelé visz: alig látható és rögös, és néhol olyan keskeny, hogy a legszélén kell egyensúlyozni. Mégis ez a kis ösvény ígéri az embernek a legnagyobb jutalmat: a szabadságot.”

(Osvalds Zebris)

„Minden olyan törvény, ami korlátozza az emberi szabadságot, egyedül a hatalomról szól. A félelem talaján gyökerezik – a jövőtől, a változástól, a másságtól való féleleméből. A félelemből azoktól, akik valami újat hozhatnak. A félelem eredménye a szabadságunk csorbulása, a jogaink csorbulása saját céljaink megválasztására, lehetőségeink feltérképezésére, hogy a legjobbat adhassuk gyermekeinknek.”

(Ramez Naam)

1956. október 23-a nem a szabadság napja, de azon napok egyike a magyar történelemben, amikor ideig-óráig szabadok voltak az emberek. Olyan napok kezdete, amikor hazánkban ráébredtek arra, hogy tűrhetetlen az életük. A mindennapok csak teltek egymás után, és nem történik semmi, ami előre vitte az országot.

A szabadság nagyszerű és láthatatlan annak, aki benne él. Hasonlatos a levegőhöz, amelyet csak akkor érzünk, ha elzárulnak a légutaink. De gyengébb nála, mert bár levegő nélkül nincs élet, szabadság hiányában elevickélhetünk akár életünk végéig.

Ezen a napon a maroknyi fiatalból tengernyi lett, és életüket adták, hogy az utánuk következőknek jobb reményekkel teli sors jusson. Sajnos, ez sokáig nem következett be. Voltak, akik már nem voltak képesek a remény morzsáiból csipegetni, ők elmentek, migrációba kényszerültek, és kezükben két bőrönddel, maguk mögött hagyva házat, földet, szüleiket, nekivágtak egy ismeretlen országnak, ami befogadta őket. Valahol messze a szívüktől telepedtek le, és vágtak bele az újba úgy, hogy a legtöbben a nyelvet se tudták. A szabadság számukra csak nagyon messze vált érezhetővé.

1956-ban épp csak gyógyulóban voltak a II. világháború sebei, és az akkor élők, akik családjából hiányzott egy apa, egy férj egy testvér, de nem ritkán egy anya vagy feleség, úgy döntöttek, elég a szovjet rezsimből. Elég abból, hogy a mi hazánknak mindig más mondja meg, mi a jó, hogy mit kell tennie, hogy fent maradjon a víz tetején. Hogy volt-e ennek realitása? Hogy hogyan merték elhinni, hogy szembe mehetnek a világ egyik legnagyobb és legzsarnokibb hatalmával, mai ésszel felfoghatatlan. Ez a nagybetűs bátorság! Tisztelet a hősöknek, ifjaknak és időseknek, akik nem bújtak el hangzatos szólamok mögé, és mertek fegyvert venni a kezükbe.

1956 októbere a magyar szabadság legszebb hónapja. Hajtsunk fejet azok előtt, akik nem féltek!

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here