Anya, és most mit kell csinálni?! – Írta: Zsebzsuzsi

Ma komoly kioktatást kaptam a 10 éves lányomtól azzal kapcsolatban, hogy igenis a szerelem korfüggetlen, hiszen lehet valaki akár óvodás vagy egyetemista korában is szerelmes, mert a szerelmet nem lehet irányítíni, az csak úgy jön, tudjam meg. Mert az nem úgy van, hogy azt csak úgy eltervezi az ember és akkor lesz, hanem egyszer nincs és aztán egyik nap olyan furcsa kis pillangók kezdenek rohangálni az ember gyomrában.

Az ember. Gyomrában. Pillangók.

Megállt a kezemben a villa félúton a tányérom és a szám között, erősen kockáztatva ezzel, hogy a rántotta utolsó darabja visszahullik az asztalra.

Nem tudtam nem gyanakodni nagyon határozottan, hogy ezek a bizonyos pillangók jelenleg is ott vannak egy kis kotnyeles, velem szemben ülő “éppenmindjártkiskamasz” gyomrában.

Biztosítottam, hogy teljesen egyetértek vele a szerelem kiszámíthatatlanságát és kortalanságát illetően, de azért élénk érdeklődést kezdtem tanúsítani az osztály fiúállománya iránt. Megtudtam, hogy alapvetően hülyék, csúnyán beszélnek, uram bocsá’ verekednek, és csak az X-box érdekli őket. Talán csak egy-kettő van közöttük, aki normálisnak tűnik. Később pontosítottunk. Egy. Nem kettő. Egy bizonyos Gábor. Aki kedves és okos és udvarias, de ami a legjobb benne, hogy megnevettet. A magam cinikus 40 évével mondtam volna, hogy ilyen férfi márpedig nincs, de tudtam, hagynom kell, hogy ezt egy hosszú, küzdelmes, szép, de néha fájdalmas út alatt ő maga tapasztalja meg. Így aztán maradtam a nyílt, őszinte érdeklődés szintjén. Megtudtam, szerelmi vallomás volt. Miközben elmesélte, nagyon sok elvörösödés, szégyellős félrenézés, ezernyi boldog mosoly,

“Mama úgy kezdődött, szóval, hogy,,,,hogy Gábor elmondta ma, hogy szerelmes belém. És aztán én is elmondtam, hogy hasonlóképpen. Mármint hasonlóan érzem én is, azt, amit mondd. Vagyis, hát….én is szerelmes vagyok. Tudod, mami a pillangók.” 

Mesélt és én akkor már legalább 10 perce nem vettem levegőt, ezzel megdöntve valószínűleg minden levegővétel nélküli életben maradási rekordot. Türelmesen vártam, de valahogyan muszáj volt rákérdeznem, hogy ugye csók nem volt, csak, hogy mihamarabb tisztázzuk, van-e holnap bármi beszélnivalóm ezzel a csodagyerekkel.

“Jaj, Mami dehogy volt! Csak elmondtuk egymásnak, hogy szerelmesek vagyunk. Mármint egymásba.”

“És aztán? Aztán mit csináltatok?”

“Nevettünk, és megfogta a kezem. És megkérdeztem Gábortól, hogy akkor mit kell most csinálni?”

Megöleltem. Nagyon szorosan. És elmondtam, hogy semmit sem kell csinálni. A szerelem olyan, mint egy nagy folyó, majd viszi a hajójukat arra, amerre kell. Biztosan lesz olyan is, hogy nagy vihar támad, olyan is, hogy ellen kell kormányozni, de most csak húzzák fel a vitorlákat, és szeljék át a nagy vizet.

És végül, csordultig tele érzelmekkel megettem a rántotta maradékát. A lányomét is, mert a szerelmeseknek nincs étvágya.

Állítólag.

Még több zsebzsuzsiért katt: 🙂 https://zsebzsuzsi.blog.hu/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here