Úristen, micsoda nap volt! Ezer éve nem éreztem magam ilyen jól a lányokkal. Remek, langyos idő volt. Sarah nemcsak gyönyörű, hanem igazi nő, akiből előbújt az anya, és ettől még vadabbul kívántam. Nem ősanya típus, annál ő vagányabb, inkább barátnőjük volt ezen a napon a lányoknak.
Mindent, de tényleg mindent megnéztünk, Kinguci végig a kezét fogta, és ragyogó arccal bámulta a szép nénit. Ő mondta így. Miri visszafogottabban viselkedett, nagylányosan, ami szintén nagy örömre szolgált. Egy biztos, lányaim udvariasak, jólneveltek és okosak. Amikor már teljesen lefáradtunk az összes majom, zsiráf és csirke után, beültünk egy közeli étterembe, és degeszre ettük magunkat. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a pincérek mekkora csodálattal bámulják Sarah-t, aki úgy festett, mint valami nagyvilági dáma, mégse bánta, hogy a lányom véletlenül rácseppenti ruhája szélére az almalét. Legyintett, és megjegyezte, hogy azért van a tisztító, hogy megoldja. Egyszer odasúgta nekem, hogy bármit megadna, ha ilyen lányai lehetnének. Éreztem, hogy hangjában van egy jó adag szomorúság, de igyekszik palástolni.
– Sok ilyen napot szeretnék! – súgta kedvesen.
– Én meg sok másmilyent! – feleltem úgy, hogy nem lehetett félreérteni a szándékaimat.
Érdekes módon, egyikünknek se jutott eszébe Gréta, de miért is jutott volna, hiszen ez a mi napunk volt. Majd holnap kirándulunk valahová, aztán ott ácsingózhatok Sarah után. Baromira nem volt kedvem ennek még gondolatához se. Mégse mondhattam le, ugyan mivel indokoltam volna?
– Holnapra mit tervezel? – kérdezte váratlanul nagybetűs NŐ, miközben a lányok a sütemény utolsó morzsáit tömték magukba.
– Még nem tudom! – hazudtam. – Lehet, hogy nem fogok ráérni…
– Nem? Hogyhogy? Nem ezt ígérted! Azért jöttem, hogy megismerjem a várost, a lányaid, nem maradhatok egyedül, nem gondolod? És különben is nagyon hiányoznál!
– Sarah! Édesem, tudod, hogy megőrülök érted, de muszáj kicsit otthon lennem. Megérted?
– Igen , vagyis nem, de elfogadom!
Ekkor Miri finoman megpöckölte a lábam. Rápillantottam, és láttam, hogy pisilnie kell. Sarah azonnal megértette a jelzést. Szó nélkül felállt, és kedvesen kézen fogta a lányom.
– Menjünk! – mosolygott rá. – Miri nem tiltakozott.
Ahogy utánuk bámultam, a szívemet átjárta a szeretet. Milyen kegyetlen az élet, jöttem rá. Felkínál nekem egy ilyen csodát, miközben már van két tündér az életemben, akik boldoggá tesznek. A gikszer azonban most se marad el: Gréta. Egyre kevésbé szeretem. Ez hazugság. Semennyire nem, csak nincs erőm megmondani neki. Ha valaki megkérdezné mondjuk egy dzsinn képében, mit szeretnék, azonnal tudnám a választ: Sarah-t és a két gyerekemet egy új életben, Londonban, ahol ki tudnánk teljesedni. Eszem ágában sincs ebben az országban maradni, itt minden elmaradottnak, szegényesnek tűnt, hiszen megtapasztaltam már odakint, milyen a szabadság.
Kinguci csendben kalimpált a lábával az asztal alatt, majd váratlanul megszólalt:
– Apa! Én szeretem Sarah-t.
– Tényleg? – néztem rá széles vigyorral. – Valóban?
– Kedves és jó az illata.
– Ebben igazad van, kicsim.
– Apa! Hívjuk meg hozzánk ebédre, hogy anya is megismerje. Jó?
Arcomra kiült a döbbenet. Megráztam a fejem. Elképzelhetetlennek tűnt az ötlet és a kivitelezése is. Hogy tehetnénk?
– Kérlek! Sütök neki tortát!
Miri és Sarah ekkor ért vissza. Lehuppantak, és Kinguci azonnal Sarah ölébe mászott. Megfogta az arcát, és kimondta, amit az előbb nekem.
– Gyere el hozzánk, megmutatom a szobám!
A szerelmem kérdőn rám pillantott. Elismételtem neki angolul, mire fényleni kezdett a szeme.
– Örömmel! – kiáltotta, és megölelte a kislányom.
– Mit felelt? – kérdezte türelmetlenül Kinguci.
– Beleegyezett – bökte ki Miri, de mintha nem lett volna felhőtlenül boldog.
– Valami baj van? – kérdeztem, és finoman megsimogattam Sarah kezét az asztal alatt. Legszívesebben a combján felejtettem volna a kezem, de nem lehetett.
– Úgy volt, hogy anyával kirándulunk! – A nagyobbik lányom nem volt oly módon befolyásolható, ahogy a másik.
Ő már érezte a levegőben lévő feszültséget, amiről én nem akartam tudomást venni. Én csak arra vágytam, hogy együtt legyünk, hogy megsimogassam Sarah izmos fenekét, hogy teste rám fonódjon, hogy halljam zihálását, ahogy a csúcsra jut.
– Tudod mit, megkérdezzük anyát, és amit ő akar, azt tesszük! – feleltem kedvesen, de határozottan. Nyert ügyem volt. Gréta sose utasítaná el a vendéget, akiről úgy tudja, hogy csak a kollégám, és ismerkedik hazám fővárosával.
– Rendben, de most már menjünk! Jó? – állt fel hirtelen. Vajon mi üthetett ebbe a gyerekbe? Sarah észre se vette, hogy megváltozott valami, mert a kicsi továbbra is a nyakába csimpaszkodott, és szorosan fogta.
– Szeretlek! – súgta neki, mire Kinguci, aki ezt pontosan megértette, nyomot egy puszit az arcára.
– Még egy plüsst akarsz, te kis hülye? – szólt rá a nővére.
Nem akartam az étterem kellős közepén rendre utasítani, ezért csak megcsóváltam a fejem. Intettem a pincérnek és bőséges borravalót hagyva elindultunk kifelé. Ekkor megcsörrent a telefonom. Gréta hívott, és azt kérdezte, meddig maradunk, mert már kész a krémes. Hebegtem valamit, majd megkerestük a kocsimat, ami elég messze volt, de jólesett sétálni. Én Sarah kezét akartam fogni, de mindkét lány lefoglalt magának, mire ő elnevette magát, és közölte, jó lehet nekik, hogy ilyen apjuk van. Hevesen bólogattam.
– Hazaviszem a lányokat, aztán téged, jó? – kérdeztem tőle cinkosan rákacsintva. Bólintott.
Amikor bekanyarodtunk az utcánkba, hirtelen rossz érzés fogott el. Olyan, mint amikor vihar közeledik, de te még nem tudod, hogy hatalmas villámlással fog-e járni, vagy csak csendes esőt hoz, mégis feszült vagy. Megcsörgettem Grétát, hogy jöjjön ki a lányokért. Nem kérdezte, miért, de amikor kilépett a bejárati ajtón, nem minket nézett, hanem a kocsiban ülő Sarah-t. Alaposan megbámulta. Hogy szemében döbbenet vagy csak csodálkozás ült-e, nem tudom megmondani.
– Anyuci! – kiáltotta Kinguci. – Nézd, mit kaptam! – Azzal meg is lengette az állatot.
– Szép! – felelte a feleségem meggyőződés nélkül, miközben a kocsira bámult.
– Hazaviszem még Sarah-t, jó? – hadartam gyorsan, de nem vártam jóváhagyást.
– Holnap eljön hozzánk! – kotyogott közbe a kis kotnyeles. – Én hívtam meg! Ugye, örülsz?
Gréta szeme kikerekedett, és látszott rajta, hogy alig bírja az igent kipréselni. Féltékeny, gondoltam lazán. Ki ne lenne egy ilyen csodálatos nőre? Nem, biztosan nem sejt semmit, mert úgy gondolja, rendes férj vagyok. Téved, de nem érdekel. Sarah ekkor váratlanul kinyitotta a kocsi ajtaját. Puha mozdulattal kiszállt és kezét nyújtotta a feleségemnek. Mosolya széles és őszinte volt. Nem játszotta meg, hogy örül neki. Örült is, mert később elmondta, hogy végtelenül megkönnyebbült, amikor rájött, milyen szürke nő Gréta.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
