Milyen egyszerű azt mondani, hogy légy, aki vagy!
Vajon miért nehéz annak lenni?
Nagyanyáink, dédanyáink vajon foglalkoztak-e ilyesmivel? Nem valószínű, mert annyi dolguk volt hajnaltól napnyugtáig, hogy fel sem merült bennünk, hogy nem azok, akiknek látják őket.
Az emberek számára azonban régen is és ma is az egyik legfontosabb, hogy mit szólnak mások. Milyen véleménnyel vannak rólunk, a házunkról, a munkánkról, a gyerekeinkről, és ez az elismertség utáni kínzó vágy megkeseríti a mindennapokat.
Valaha is pletykáltak egymásról falun is, városban is, mentek tönkre kapcsolatok, életek egy-egy lepcses száj miatt. Mégis volt esélye annak, hogy a történések feledésbe merülnek. Az internet elterjedése óta, erre nincs lehetőség. Minden kellemetlen pillanatban akad egy fényképező szemtanú, aki sokszor fontosabbnak tartja, hogy egy jó kép készüljön, mint hogy segítsen.
Ebben a kifelé való világban, még ha nem is gondolkodnánk naphosszat azon, hogy kik is vagyunk, mit gondolnak rólunk, kéretlenül is megkapjuk a válaszokat. Mindenki minősít. És elsősorban a külsőt. Vétek öregnek és kövérnek lenni. De túl szépnek és formásnak is.
Ezért, ha adva van egy átlagos nő, aki nem akarna nap, mint nap a külsejével foglalkozni, rákényszerül.
Az igényesség és ápoltság alap kell, hogy legyen bármikor is, és ez nem függ a pénztől. Viszont az, hogy van-e műszempillánk, ránctalan bőrünk, műkörmünk, igenis függvénye a pénznek. Hiába mondjuk egymás között, hogy nem számít a külső, mind tudjuk, hogy ez hazugság. Az alapján alkotunk vélemény öt másodperc alatt. És ha valakinek a nézeteivel nem egyezünk, támadni lehet a kora, a súlya és egyéb külső hiányosságai miatt. A legtöbb ember úgy viselkedik manapság, mintha másról sem szólna az élete, csak arról, hogyan figyelje a celebeket, a szomszédot és a címlapokon szereplő nőket és férfiakat.
Ma nagyon nehéz elfogadni, hogy öregszünk, mert a társadalom nem szereti az öregeket. Nem bírja a látványukat és kínosan igyekszik ezerféle reklámmal, fotóval, krémmel elhitetni, hogy a folyamat visszafordítható vagy lassítható. Nem nézhetünk ki annyinak, amennyik vagyunk. Lehetünk bármennyik, minimum húsz évet tagadjunk már le, és képviseljük annak hazug illúzióját, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Nőnek lenni a 21. században talán nagyobb teher, mint eddig. Pokoli érzés az interneten szörfözve, bekapcsolva a tévét látni, hogy szinte mindenki rágörcsölt a szépségre. Elvárható a kerek és kemény fenék, a valószínűtlenül vékony derék és a makulátlan bőr. A játszma másik felén pedig zajlik az a meccs, hogy fogadjuk el, változik, alakul a testünk, hullik a hajunk, narancsos a bőrünk, mert így is élhetünk, azaz csak így élhetünk békében. Persze az óriásplakátokon mosolygó huszonévesek mellett menjünk el vakon, és ne vegyük észre, hogy a párkapcsolataink is megromlanak ezen elvárások függvényében.
Az önazonos nő a legerősebb nő mindazok közül, aki ma él. Nagyon kevesen mernek saját véleményük mellett megmaradva élni, nyilatkozni vagy szeretni.
Sokat és sokszor hazudunk életünk során. Ha mégis találkozunk olyan emberrel, aki mer igazat mondani, meglepődünk.
Menjünk csak végig az utcán és nézzük meg, hányan szenvednek a hazugságuk miatt. Hány meg hány nő és férfi akarja elhitetni, hogy nem úgy néz ki, ahogy a természet engedné! Félreértés ne essék, nem arra gondolok, hogy ápolatlanul, gusztustalanul, szőrcsomókkal a hónunk alatt kullogjunk egymás mellett.
A finom smink, az ízléses öltözék elengedhetetlen lenne egy nőnek. Ettől is vagyunk nők. Viszont a korunkhoz nem illő ruházat, viselkedés, vakolat az arcunkon mind jelzi, hogy nem vagyunk rendben, mert ez a világ nem hagyja, hogy rendben legyünk önmagunkkal. Amikor végre megnyugodnánk, biztosan elénk villan az ötvenet meghaladó Jennifer Lopez képe, aki max. harmincnak látszik, és a reklám közli, hogy tökéletes a teste.
A miénk nem az. Sem közel, sem távol, ugyanis mi valódi életet élünk és abba nem fér bele a folytonos edzés, a masszőr, a botox és egyéb szépészeti beavatkozás. Mégis szíven üt bennünket a látvány.
Merhetünk-e ezek után azok lenni, akik vagyunk? Vagy mégiscsak jó lenne zsákot húzni a fejünkre és úgy járni az utcán?
Lehetünk-e még csodálatosak negyven, ötven vagy hatvan felett? Talán. Ehhez kell valódi bátorság és elfogadás.
Viszont akárhány évesek vagyunk, élünk, nevetünk és szeretünk. Ha ezt meg tudjuk tenni, többet elértünk, mint bármilyen kozmetikummal, restaurált fotóval és hazug kacattal, amit magunkra aggattunk.
fotó: Pinterest
