A kocsi nem furgon volt. Egy nő és egy férfi ült benne, nem helyieknek látszottak. Mirella előbukkanása a semmiből szinte sokkolta őket. A férfi fékezett, a nő pedig felkiáltott.
A sorozat többi részét itt olvashatod
– Segítsenek, kérem, vissza kell jutnom a városba! – kiabált nekik rémülten a lány.
Azok összenéztek, de nem mozdultak. A férfi mondott valamit, aztán makacsul bámulta az utat. Végül a nő nyitotta ki az ajtót és szállt ki. Szőke volt és kék szemű, igazi skandináv típus. Tökéletes angolsággal kérdezte Mirellától, hogy melyik városra gondol. A lány kinyögte Denpasar nevét, és azonnal elsírta magát. A nő, akiről utóbb kiderült, hogy ausztrál volt, gondolkodás nélkül átölelte és a kocsihoz támogatta.
– Minden rendben lesz – mondta neki anyáskodva. – Mi történt? Hogy kerültél ide a vadonba?
– Hagyd, hogy levegőt vegyen! – szólt rá ingerülten utastársa, akiről Mirella utóbb megtudta, hogy a férje.
– Jim, te csak az utat figyeld!
Mirella lehuppant a hátsó ülésre, és akkor nézett végig magán. Koszos volt a ruhája és zilált a haja.
– Ne haragudjanak, tudnának egy kis vizet adni? – kérdezte miután a férfi valóban az útra koncentrálva elindult.
– Jaj, drágám, persze! – mondta a nő és egy ásványvizes palackot rántott elő a táskájából.
Mirella szinte egy húzásra megitta az egészet.
– Mi van, ha ki akar minket rabolni? – morogta magában a Jimnek nevezett úr, aki nem volt benne biztos, hogy a mai világban feltétlenül fel kell venni idegeneket.
– Ne légy már bolond, nem látod, hogy bajban van? – sziszegte a nő.
– Mi történt veled, kedvesem? – fordult hátra és vibrálóan kék szemét a lányéba fúrta.
Mirella mindent elmondott. A rablást, a kígyót, a szökést és az erdőben botorkálást. Az asszony szája elé kapta a kezét, hogy fel ne sikoltson, és minden második mondat után keresztet vetett.
– El sem hiszem, hogy ilyesmi megtörténhet Balin! Már vagy húsz éve járunk ide, de még soha nem hallottam hasonlót.
A lány erre nem tudott mit válaszolni. A szíve még mindig hevesen dobogott, de már kezdett megnyugodni. Ő sem úgy tervezte, hogy egy rablás áldozata lesz. Azt hitte, hogy Balin minden szép és kerek, az itteniek folyton mosolyognak és nincs bennük rossz szándék. Valószínűleg ez igaz is, de mindenhol akadt kivétel. Itt kettő biztosan. Nézte, ahogy a kanyargós úton lassan előtűnik az óceán és arra gondolt, elképesztően nagy szerencséje volt.
Denpasar közelében a férfi megkérdezte, hová vigye végül, hol lakik. A lány megnevezte a Maya Birut, és a nap folyamán először szívből elmosolyodott. A város látványa, amelytől nem is volt annyira távol, most újra elvarázsolta, és az alkonyat fényében elöntötte a boldogság.
Amikor az autó a szálloda elé gurult, Mirella alig bírta kivárni, hogy megálljon. A nő mosolyogva nézte és megadta neki a telefonszámát. Csak annyit mondott,, hívhatja bármikor. Ez a végtelen bizalom és kedvesség meghatotta a lányt. Amikor kiszállt és megölelte Jane-t, megint majdnem elsírta magát. Ebben benne volt az is, hogy hiányzott az édesanyja, hiányzott neki a női melegség, hisz mindig erősnek kellett lennie apja mellett.
A távolodó kocsi után intett és besétált az elegáns szálloda tágas üvegajtaján. Szeretett volna minél előbb a szobájába érni, de hirtelen odaugrott hozzá egy őr és megkérdezte, mi járatban ott. Amikor elmondta, hogy ott szállt meg, kikeresték a nevét és látva, hogy igazat mond, a biztonsági kérte, hogy menjen vele az igazgató irodájába. Mirella rettenetesen fáradt és éhes volt, remélte, hogy megfürödhet és lefekhet, de követnie kellett a férfit.
Amikor kinyílt az iroda ajtaja, Mr. Big idegesen felpillantott a papírjaiból és egy pillanatig értetlenül nézte a lányt.
– Uram, itt a hölgy, akit mindenki keresett! – közölte halálos nyugalommal.
Mr. Big felugrott és szeme kiguvadt a meglepetéstől.
– Te jó ég! Kislány, maga aztán jól ránk ijesztett! Semmi baja? Azonnal hívom a rendőrséget.
– Jó napot! Apámmal akarok találkozni, kérem, engedjen hozzá!
– Megértem, de el sem tudja képzelni, mennyire aggódtunk magáért. Minden követ megmozgattunk, a váltságdíjat is elvitte az apja…
Mirella megdöbbent. Magasságos ég! Ennyire komoly volt a dolog? Persze tudta ő, hogy a pénzre hajtanak, de más sejteni, mint a valóságban hallani.
– Köszönöm szépen, de apát akarom látni meg…
– Oké, oké, ne haragudjon… Az apja… Az apja nincs itt…
– Ezt hogy érti? Engem keres a rendőrökkel? Vagy hová vitte a váltságdíjat? Beszéljen már!
Mielőtt azonban Mr. Big kinyöghette volna az igazságot, egy rövid koppanás után Milán lépett be. Mirella arca felragyogott.
– Istenem, nem hittem el, hogy igazat mond az őr! Hallottam, hogy a recepción mesélte lelkendezve, hogy megkerültél.
Mirella pár lépést tett előre, de nem merte megölelni, ehelyett a fiú ölelte át és szorította magához.
– Én vagyok, és semmi bajom! Csak apát akarom látni.
Milán elengedte és a szemébe nézett.
– Apád kórházban van.
A lány elsápadt.
– Ne aggódj, jól van, és még jobban lesz, ha meglát téged.
– Mi történt vele? Biztosan jól van? – Mirella szíve összeszorult az aggodalomtól. Nem volt rajta kívül senkije, nem akarta őt is elveszíteni, mint az anyját egykoron.
– Rálőttek, de nem súlyos. Mr. Big, ha nem bánja, beviszem Mirellát a kórházba, és holnap valóban munkába állok.
– Menjetek csak, addig én szólok a rendőrségnek. A kórházban megtalálnak benneteket, mert biztosan ki akarnak kérdezni.
A két fiatal hálásan nézett rá, és szó nélkül kifordultak az ajtón.
A folyosón Milán újra megölelte Mirellát és úgy csókolta, mintha egyáltalán nem akarná elengedni.
– Azt hittem, soha többé nem látlak – súgta a fülébe. – Nem szerettem volna egy olyan világban élni, amelyben te nem vagy.
A lány elpirult, ilyen vallomásra nem számított, főleg azért sem, mert még alig ismerték egymást. Szorosan a fiúhoz simult és viszonozta a csókját egészen kifulladásig. Ha van boldogság a földön még a legnagyobb bajok közepette is, akkor ők most ezt élték meg. Ott a folyosón, egy denpasari szállodában, a párás melegben két fiatal tudta, hogy valami elkezdődött köztük, és ez a valami több még a szerelemnél is. Ez a közös élet, amelynek szálait napokkal ezelőtt elkezdték fonni a Sors szövőasszonyai.
– Siessünk, hadd tudja meg édesapád a jó hírt! – szólalt meg percek múlva a fiú.
– Elmondasz mindent útközben? – kérdezte a lány. – Menjünk taxival, akkor mesélhetsz.
A szálloda előtt várakozó egyik kocsiba pattantak és Milán kapkodva elmesélt mindent. Azt is, hogy leütötte Nico és emiatt késve ért a templomhoz. Annál a résznél, amikor apjára lőttek, Mirella szeme megtelt könnyel. Tudta ő, hogy apja számára a legfontosabb a világon, de látni ezt veszélyhelyzetben vagy inkább hallani utólag, megrendítő volt. Továbbra sem ismert rá Nicora, mert a hangja sem volt ismerős neki, amikor a furgonba tuszkolták, hiszen csak egyszer hallotta, még a pizzázóban. Álmában sem gondolta volna, hogy annak az esetnek, amikor valaki megbotlik egy étteremben, ilyen folytatása lehet. Olyan volt az egész, mint a pillangóhatás. Az események láncolata oly módon követte egymást, hogy azt csak utólag lehetett összekapcsolni.
Szorosan Milánhoz bújt és az járt a fejében, hogy tényleg minden rosszban van valami jó: a kapcsolata Milánnak azonnal nagyobb fordulatra kapcsolt, ahogy bajba került. És ha ez a srác a kezdet kezdetén ennyi áldozatra képes érte, akkor ez a szerelem mindent megér.
Már csak abban bízott, hogy apja valóban rendben van. Felvillant előtte markáns arca, kigyúrt alakja, és elöntötte a szeretet. A paradicsom kezdett lassan tényleg a nevéhez hasonlítani.
Folytatás kedden
Következő rész:
fotó: Pinterest
