Madarász András nem tudta megtagadni önmagát és mihelyt a kórházban jobban lett, azonnal irányítani akart. Ha lehetett volna, megreformálta volna a Központi Kórház egész betegellátását. A nővérek elmenekültek a közeléből, mert bár külföldi volt, meg turista, meg pénzes, egyszerűen nem lehetett kibírni, hogy tízpercenként akadt egy kívánsága, ötlete vagy utasítása.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Az a pár óra, amit bent töltött, kihozott mindenkit a sodrából, és a híres balinéz mosoly, most a nővérek arcán sem ment már, ahogy eddig tapasztalta bárhol.
Amikor Mirella és Milán érdeklődött a betegfelvételen, azonnal tudták, kiről van szó, sőt az egyik fiatal nővérke ajánlotta is, hogy megmutatja az utat. Enyhén fura tekintettel végigmérte Mirellát, és bizonyára felmerült benne, hogy vajon miért nem öltözött tisztább, csinosabb ruhába a lány, ha már kórházba ment. Legalábbis ő ezt vette ki a tekintetéből, pedig az is lehet, hogy erről szó sem volt.
Madarász felkiáltott, amikor meglátta a lányát. A kemény, hatalomhoz szokott férfi hirtelen átváltozott egy aggódó, de végtelenül boldog apává. A változás annyira szembeötlő volt, hogy barátnője szemöldöke felszaladt a homloka közepére. Vivien órák óta szórakoztatta a maga módján, de már kezdett elege lenni.
– Kislányom! – kiáltott olyan hangosan, hogy a folyosón is hallották a magyar szót.
Mirella odarohant az apjához és annak ellágyult tekintetét látva, azonnal elsírta magát.
– Apa, annyira boldog vagyok, hogy jól vagy! – ölelte meg.
– Semmiség, golyóálló vagyok! – röhögött hangosan a férfi. – De hogy te itt vagy, az a világon a legjobb dolog.
Szorosan megölelte újra a lányát. Milán úgy gondolta, jobb, ha most nem zavarja őket, ezért tapintatosan megfordult, hogy elhagyja a szobát.
– Ne menjen sehová, fiatalember! Maga magyarázattal tartozik nekem! Én meg köszönettel. Egy hatalmas köszönettel, mert megmentette az életem.
Milán elmosolyodott. Végre emberibb megnyilvánulásra is képes, mint arra pökhendi viselkedésre, amit eddig tapasztalt tőle, leszámítva a lánya iránti aggódást, gondolta.
Bólintott és nem mozdult.
– Kérem, jöjjön beljebb, mutatkozzon be végre és meséljen el mindent! De te is csillagom, mert el sem tudom képzelni, hogy kerülsz ide!
– Apa, apa, nyugodj meg, nem megyünk sehová és mindjárt mindent elmondunk.
Azzal Mirella egy kis széket tolt közelebb az ágyhoz és mosolyogva figyelte, ahogy apja szemével követi minden mozdulatát.
– Jó napot, Vivien – szólt a nőnek, aki eddig láthatatlan maradt a látogatók előtt. Nem kedvelte, de azért nem akart udvariatlannak tűnni. A nő arca idegesen megrándult, érezhetően feszült volt. Hogy pontosan mi zavarta, a lány nem tudta.
Milán is leült a lány mellé, és legszívesebben megfogta volna a kezét, de nem merte. Mint valami ostoba kamasz, az első randin, mérgelődött magában.
Mirella apránként mindent elmesélt. Azt, hogyan érkezett haza azon az éjszakán, hogyan támadták meg a szobája előtt, aztán ahogy magához tért, és rettegett, mert nem sejtette, hogy élve hagyják-e.
– A rohadt állatok! És a pénz elvitték, de téged nem adtak volna vissza! – mondta haragosan Madarász. – Nem merek belegondolni abba, mit terveztek veled.
– Apa, de miért nem fordultál a rendőrséghez? Hogy lehettél ennyire óvatlan?
– Ezt hagyjuk, kislányom! Nem bíztam senkiben, azt hittem, meg tudom oldani.
– Ugye tudod, hogy mekkora szerencséd volt?
– Tudom, de ott a templom lépcsőjén nem tudtam tisztán gondolkodni. Csak láttam, hogy az mocsok felveszi a pénzt, nem akartam lelőni, de a pisztoly ott volt a kezemben.
– És ő azt hitte, lőni fogsz?
Madarász legyintett.
– Valószínűleg igen. Ha jobban célzott volna, akkor most nem itt látogatnál.
Mirella szeméből kigördült egy könnycsepp. Nem tudta, hogy ez az öröm, az aggodalom vagy a megkönnyebbülés könnye volt-e.
Milán telefonja ebben a pillanatban megcsörrent. Mr. Big fia, a régi haverja kereste. Nem igazán volt kedve arról cseverészni, hogy milyen az új állása. Sejtette, hogy a raszta hajú Sanyi ezért keresi. Gyorsan kinyomta, de a telefon újra meg újra rezgett, majd üzenete érkezett. Sanyi, azaz Alex azt írta, fel kell vennie, mert nagyon fontos dolgot akar mondani és azt nem írja le.
Milán döbbenten meredt a mobilra, elnézést kérve, kisétált a folyosóra, majd a hatalmas, pálmafákkal árnyékolt kertbe.
– Mi az, ami ennyire fontos? – kérdezte kíváncsian. – Apa leszel?
– Nagyon vicces – válaszolta a srác. – Beszéltem apámmal, és elmondta, mi zajlott az elmúlt órákban a Mayaban. Teljesen ki van borulva, főleg, mert az az emberrablás nagyon komoly dolog.
– Rendben, de mit akarsz mondani?
– Mindenről kifaggattam, mesélt rólad, és arról, hogy azonnal becsajoztál, és hogy annak a lánynak nagyon gazdag és befolyásos apja van. Kíváncsiságból rákerestem neten. Persze nem sok mindent találtam, de az egyik haveromon keresztül tudomásomra jutott, hogy ez a Madarász veszélyes ember. Olyan maffiózó-féle. Persze sok fedőcége van, de nagyban játszik.
– És? Nem értelek. Eddig is sejtettem, hogy nem kis hal, de mi közöm van hozzá?
– Csak annyi drága barátom, hogy ő akarja rátenni a kezét a White Starra.
Milán megszédült. Nem volt benne biztos, hogy jól érti.
– Szerinted, ez a pasas az, aki Szurok néven van jelen az alvilágban?
– Na, végre, leesett. Igen, ő az. És mielőtt azt hiszed, tévedek, kurvára nem tévedek. Ő az, és te a lányával kavarsz.
– Szent isten!
– Az ám, szóval, gondold meg, mit csinálsz! Ő nem kispályás, nem fogja azt mondani, hogy rohadtul örül neked.
– Megmentettem az életét…
– Te tudod! De a pénz az pénz, ne legyél naiv!
Milán maga elé meredt és nem tudta elhinni, hogy Balin, a világ másik végén, épp annak az embernek a lányába szeretett bele, akitől menekült. Azt sem tudta megérteni, miféle rossz játéka a sorsnak, hogy összehozza őket itt, sőt felkínálja neki a lehetőséget, hogy megmentse, hogy a férfi hálás lehessen, és amikor minden jó és szép lehetne, egy vödör szart önt a nyakába.
Már tudta, hogy nem maradhat tovább, azt is, hogy nem sokon múlt, hogy Szurok nem jött rá, ki ő. És az egész menekülés, a terv egy perc alatt semmissé lett. Ez a szerelem sem bontakozhat ki, ő nem lehet együtt azzal a lánnyal, akinek az apja egy olyan ember, mint Szurok. Kár volt megmentenie, hagynia kellett volna ott elvérezni, mert mire a helyiek felfigyeltek volna rá, vagy mentőt hívnak, akár ez is történhetett volna. De ő ott volt, és majdnem boldog volt, hogy nem késett el, mert Mirella volt a legfontosabb a számára. Erre most Alex azt mondja, az egész egy katasztrófa.
Megrázkódott és hirtelen elöntötte a kétségbeesés. Most hová menjen? A holmija a bérelt házikóban volt, ha nagyon siet, pillanatokon belül elhagyhatja Balit, és Szurok nem fogja elérni, hogy visszakövetelje a pénzét. Mirellától sem köszönhet el, nem magyarázhatja meg neki a dolgokat, semmit nem tehet már.
Legszívesebben felhívta volna az anyját, de úgy érezte, jobb, ha nem terheli. A panaszkodás nem volt szokása, és Kanadából ugyan mit segíthetett volna, ha elmondja neki, hogy mekkora lúzer, és milyen balszerencséje volt, pedig azt hitte, hatalmas ötletet eszelt ki.
Bepattant egy taxiba és kérte, hogy vigye a házához. Remélte, hogy ott fellélegezhet, nyer pár órát, és gondolkodik meg kitalálja, hogy egyáltalán hogyan folytassa tovább.
– Jaj, apa, mit tettél?! Mennyire megnehezítettél mindent! – sóhajtott fel, de aztán elszégyellte magát. Már úgyis mindegy, és nem hibáztathat egy halottat a rossz döntései miatt.
Mirella miután elmondott mindent, többször az ajtó felé pillantott. Nem értette, miért nem tér vissza Milán. Már legalább fél órája kiment. Apja a kezét simogatta és azt sorolta, nincs annál nagyobb öröm a számára, minthogy a lánya megkerült.
Lenyűgözte a bátorsága, és nagyon büszke volt arra a vékonyka lányra, akiben ő továbbra sem a felnőttet látta.
– Úgy veszem észre, ez a fiú sokat jelent neked – jegyezte meg nem sokkal később. Mirella elpirult.
– Igen, bár még az elején vagyunk, de úgy érzem, nagyon jó úton haladunk…
– Én meg mást nem mondhatok, minthogy örülök neki, hisz ki nem örülne egy olyan udvarlónak, aki megmentette az életét.
– Apa! El sem hiszem, hogy ezt mondod! – A lány ellágyultan nézett a férfi cseppet sem szigorú szemébe.
– Nekem is rokonszenves. Nem az a pipogya fajta, és láttam rajta, hogy majd megvesz érted. Hát kell ennél több? – Madarász somolyogva mustrálta lánya piruló arcát.
– És nem bánod, hogy pincér?
– Kislányom, én sem kezdtem máshogyan, mint alul. Ahogy látom, nem marad sokáig az, belevalónak tűnik… De még a rendes nevét sem tudom, hogy is hívják?
– Rónai Milán – mondta a lány széles mosollyal.
Madarász elkomorodott.
– És azt mondtad, Pestről jött nem is olyan rég?
– Igen, nem sokat tudok róla… Egy bárban dolgozott, szeret koktélokat csinálni…Meg van egy bátyja. Talán ennyi… A többit nem részletezem…
– Rónai Milán – mondta ki a nevet hangosan a férfi. – Nem lehet véletlen.
– Apa, ugye nem azt mondod, hogy ismered? Nem úgy látszott.
Madarász kibámult az ablakon, a ragyogó kék ég eszébe juttatta, hogy nem otthon van, nem egy pesti kórházban lábadozik, hanem messze, Balin, ahol az ég is máshogyan kék, mint otthon.
– Őt nem, de az apját igen…
– Azt mondta, meghalt az apja.
– Pontosan. És vele együtt a rengeteg pénz is, amit felvett tőlem. És most a fia tartozik nekem.
– Istenem! – kiáltott fel a lány, és már tudta, hogy ez nem a legjobb kezdete egy kapcsolatnak.
Mielőtt azonban bármi mást kérdezhetett volna, és egy idegen férfihang szólalt meg az ajtóban és tökéletes angolsággal megkérdezte, beszélhetne-e Mr. Madarásszal és a lányával. Mindketten, azaz Viviennel együtt mindhárman a magas, jóvágású idegenre meredtek.
– Mentari nyomozó vagyok – mutatkozott be a férfi.
Mirella a plafonra nézett. Igen, a rendőrség… Várható volt.
Bali, szerelem, rablás, szökés, apja sebesülése, és most Milán, akiről kiderült, hogy alig tud valamit. Nem volt ez egy jó nap a paradicsomban, hiába tűnt először úgy. A szíve vadul kalimpálni kezdett, mert sejtette, Milán nem tér vissza. Már biztos volt benne, hogy valami történt és nem véletlenül marad távol.
Vajon ő is rájött, hogy ki az apja? Vagy egyszerűen nem akart a család életébe fonódni a viszontlátáskor? Mindenképp mondhatott volna valamit, ha ez így is van. Habár alig ismerte, ez a viselkedés nem volt rá jellemző. Legszívesebben elbőgte volna magát, aztán mégse tette.
Mentari nyomozó kezét nyújtotta és megkérdezte, alkalmas lenne-e a hely és idő egy rövid beszélgetésre.
Mindenki hallgatott, erre a nyomozó elővette a telefonját és az apára nézett.
Folytatás holnap
fotó: Pinterest
