A férfi: Nem érek ma haza időben, bent kell maradnom, sok a munka.
A nő: Rendben.
A férfi: Ne hidd, hogy kitaláltam, egyszerűen összejött minden.
A nő: Persze.
A férfi: Jól hallom, hogy gúnyolódsz?
A nő: Csak annyit mondtam, persze.
A férfi: De hogy mondtad?! Olyan elnyújtottan, mint, amikor anyámnak hazudod, hogy nem leszünk otthon hétvégén, csak ne jöjjön.
A nő: Képzelődsz. Ilyen a hangom. És anyádnak se hazudtam, mert tényleg nem voltunk itthon. Nem emlékszel, hogy elmentünk kirándulni a Mátrába? A gyerekek is nagyon élvezték.
A férfi: Előbb lódítottál, után találtuk ki, hogy jó lenne elmenni.
A nő: Nem emlékszem, hogy így lett volna. Mindegy.
A férfi: Akkor nem fogsz balhézni, ha hazaérek?
A nő (ingerülten): Mikor balhéztam, amikor sok volt a munkád?
A férfi: Nemrég. Kétszer is. Tehetek én róla, hogy mindig van valami ebben az irodában? Ti nők azt hiszitek, hogy mi nyaralni járunk ide.
A nő: Én nem hiszek semmit.
A férfi: Akkor miért mondtad a múltkor is, hogy vigyek magammal törölközőt és tusfürdőt?
A nő: Csak a biztonság kedvéért, mert fél tizenegyre értél haza, akár benn is maradhattál volna.
A férfi (pikírten): Nagyon vicces. Az rendkívüli alkalom volt. Tudhatnád, hogy az én munkaidőm nem nyolctól négyig tart, mint a tied.
A nő: Tudom. Te meg tudhatnád, hogy két műszakban dolgozom, mert van egy nem fizető másodállásom is. Nehezített körülmények között zajlik, ahol ketten még keresztbe is tesznek nekem, ha épp befejeztem egy projektet.
A férfi: A házimunka nem a második műszak. Az az élet velejárója. Valakinek meg kell csinálnia.
A nő: Valakinek, azaz nekem?
A férfi: Tehetek én róla, hogy te érsz előbb haza?
A nő: Nem tehetsz, de arról, amit itthon találsz, arról igen.
A férfi: Mit vársz tőlem? Éjjel is mosogassak?
A nő: Nem, csak épp ismerd el, hogy sokat dolgozom, méghozzá ingyen.
A férfi: Ingyen? És ki vesz magának ruhát, táskát, cipőt minden hónapban?
A nő: Túlzol, de nem nyitok vitát. Maradj csak bent, dolgozz, ameddig akarsz, én elleszek itthon!
A férfi: A gyerekeket puszild meg helyettem.
A nő: Már adtam nekik fényképet rólad, mert lassan nem ismernek meg. Csak azért nem szólítanak más néven, mert nekik apa vagy, nem pedig Józsi, Pista vagy Frici.
A férfi (dühösen): Szerinted ez nekem jó? Tényleg direkt csinálod? Tudtam, hogy nem kellett volna telefonálnom, megírhattam volna, oszt csókolom.
A nő: Legközelebb majd én is elküldöm a vasalt ing és brassói képét neked, hogy eszedbe jusson, mit csinálok itthon. A lakás koordinátáit meg jobb, ha lemented, mert még nem találsz haza.
A férfi: Tényleg nem lehet jó fej az ember…Ha szólok, az a baj, ha nem, akkor meg az. Mindig áll a bál. Ti, nők csak veszekedni tudtok. Ez lételemetek.
A nő: Igaz. Ez a kedvenc időtöltésünk. Áruld már el nekem, mi az a nagyon fontos, amibe most kell ötkor belekezdened és nem várhat?
A férfi zavartan: Hiába mondanám, úgyse értenéd meg. Sose érdeklődsz a munkám iránt. Téged nem érdekel, hogy én fejlődöm-e a vállalatnál, az ötleteimet meg se hallod. Nem az lenne a feleség dolga, hogy támogassa a férjét?
A nő: Csakis. Mi más?
A férfi: Megint kezded?
A nő: Nem. Hagyjuk. Dolgozz, és gyere, amikor tudsz!
A férfi: Így lesz. Ne várj meg, nyugodtan feküdj le, te is fáradt lehetsz.
A nő: Milyen kedves vagy!
A férfi: Ez természetes.
A nő: Akkor reggel találkozunk. Jó munkát! Szeretlek.
A férfi: Én is téged, hisz tudod.
A nő leteszi. A férfi elmosolyodik. Kikeresi a Mosógépszerelő névjegy alatt rejlő telefonszámot, rányom.
– Minden rendben. Fél óra múlva ott leszek. Nem, nem, sietek! Lesz három óránk, mókuskám!
Kép forrása: Pinterest
