„Egy nap egy ökör legelt a mezőn. Mélyen az erdőbe csatangolt, és miután több hétig legelte a dús füvet, szép kövérre hízott. Az oroszlán, aki már nem volt ereje teljében, és nehezére esett a vadászat, meglátta a szép kövér ökröt; leteperte, megölte és megette. Teletömte a bendőjét. Aztán elégedetten felbődült. Éppen arra járt néhány vadász. Hallották a bőgést, becserkészték az oroszlánt, és lelőtték. A történet tanulsága: ha teli vagy ökörséggel, ne nyisd ki a szádat.”
(Sadhguru)
Sötét, mint az éjszaka…Sötét, mint a vakond zsebe… Ilyesmiket szoktunk mondani azokra, akik nem álltak sorba, amikor az észt osztották. Butának lenni nem mindig látványos, bár olykor kiül az ember arcára, ahogy az is, ha valakinek okos, érdeklődő tekintete van. Ám az ostobaság palástolható, ha az illető hallgat, és nem igyekszik környezetét meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
A butaság, ha rosszindulattal párosul, hatalmas károkat tud okozni. A legtöbb oktondi, burácska, ostoba ember nincs tisztában azzal, hogy képességei mérsékeltek, és akkor is bizonygatja igazát, ha már mindenki feladta körülötte. Manapság mégse tűnik akkora hibának, ha valaki nem rendelkezik ésszel, ha kompenzálni tudja ezt külsőségekkel vagy pénzzel. Sok esetben a menő holmik, cipők, táskák elfedik a tudatlan ember hozzáállását, ám mindez azonnal szertefoszlik, ha az illető megszólal. A butaság azonban nem fájdalmas, kezdetben nem okoz kárt a lélekben, ezért az emberek nem is igyekeznek túlságosan változtatni ezen. Az a baj azonban ezzel, hogy korlátolttá tesz, bezár, és azok az emberek, akik nem rendelkeznek megfelelő mennyiséggel, nem is akarnak többet, sőt erőnek erejével bizonygatják igazukat. Sokszor eredményesebben, mint azok, akiknek van sütnivalójuk, és ez nem liszt és tojás.
A buta emberek azért félelmetesek, mert mindenről meg lehet őket győzni. Képesek bármit elhinni, amit sokszor hallanak, így alakulnak ki a laposföld hívők, vagy azok, akik szerint Elvis és Michael Jackson él és élni fog örökké. Ha olyan dolgokat sulykolnak nekik, ami az okos ember számára elfogadhatatlan, azt is azonnal elfogadják, hiszen benne volt a tévében vagy az újságokban. Egyszerűen nem gondolják végig, hogy a tévéműsorokat is emberek szerkesztik, válogatják össze, ők tálalják az ostobábbnál ostobább cikkeket, reklámokat, amelynek hatására szaladnak és megvásárolnak valamit, vagy gyűlölködnek, rágalmaznak és beszólogatnak, mintegy bizonyítva, hogy nekik is van véleményük.
Ha a buta ember hatalmat kap a kezébe, ott kő kövön nem marad, mert azokat, akik ellene mernek szólni, akik fel merik emelni a szavukat valami ellen vagy épp mellette, azokat menten eltávolítják, mert árnyékot vetnek rájuk. Az ilyen embernek nem fontosak a tények, nem hisz a szemének és a fülének, csak birkamód halad a tömeggel, és ha magyarázatot kérnek tőle, azt feleli, hát de mondták mások is. Érdekes módon, a mások kifejezés mögött sose tudjuk meg, ki rejtőzik.
Az ostobaságot nem lehet gyógyítani, mert olyan betegség, amelyre nem lehet vitaminokat szedni, nem gyógyítja ki magát belőle a szervezet, és nagyon sok munkába kerül abból az állapotból egyet is előre lépni. Azok az emberek, akik azt hiszik, hogy a kultúra nem lételem, hogy helyesen írni az ördögtől való, hogy olvasni úri huncutság, nem lehet elvárni, hogy logikusan gondolkodjanak, hogy összefüggéseket keressenek, ugyanis képtelenek rá. Elfogadják, ami van, amit mások mondanak, pláne, ha a mások magasabb pozícióban vannak, esetleg közszereplők. Képesek vezényszóra gyűlölködni, bántani másokat, és ha megkérdezik tőlük, miért tettek egyet s mást, akkor teli szájjal kiáltják a képünkbe, hogy ők azt tették, amit az okosok mondtak. A buta ember nem alkot véleményt, nem akar többet látni vagy tudni a világból, mert neki tökéletesen megfelel a maga kis szűk környezete, ahonnét simán tud áskálódni, köpködni név és arc nélkül, hiszen erre bőven ad lehetőséget a net.
Sokan agresszíven védik a tudatlanságukat, és ha valaki részletekbe menően érdeklődik a véleményük, nézeteik iránt, akkor vagy frázisokat puffogtatnak, vagy egyszerűen faképnél hagyják a kérdezőt egy CSAK felkiáltással. Nem mindenki születik jó körülmények közé, vagy rendelkezik megfelelő anyagi háttérrel, hogy képezze magát, sőt azt kell mondanunk, ezek száma rohamosan fogy. Ám, ha nem nyitunk a világra, ha elfogadjuk, hogy jó ostobán bámulni a tévét, nem vinni tovább egy gondolatfolyamot, akkor valóban birkák leszünk. Iskolába járni nem azért kell, mert kötelező, hanem mert olyasféle tudást adhatnak ott, amilyet sokszor odahaza nem sajátíthat el a tanuló. Természetesen ez akkor igaz, ha megfelelő szakemberek megfelelő motivációval és körülmények között nyújtják át a tudást, és a tanulók nem melegedni vagy hűsölni járnak a falak közé.
Ma, amikor a tudás, az olvasottság és a műveltség elsajátítása már mindinkább kikerül az iskola falai közül, az lenne a dolgunk, hogy éljünk a millió lehetőséggel, és vegyük észre, hogy muszáj észt plántálni a fejünkbe. Ez viszont strapás, és a ma embere szereti megúszni a munkát, hajlamos a netre mutogatni, de nem fogja fel, hogy ahhoz is tudás kell, hogy a keresőben a megfelelő szavakkal keresgéljen.
Butának lenni egyszerű. Nincs benne semmi megerőltető, csak hagyni kell, hogy ami befolyik, az ki is folyjon rövid időn belül. Már csak az a kérdés, hogy ha nem tanulunk biológiát, fizikát, kémiát, ki lesz az, aki tud majd villanyt szerelni, embereket gyógyítani, gyógyszereket előállítani? Ha nem olvasunk könyveket, nem keresünk mélyebb tartalmakat, hogyan fogjuk megérteni mások motivációit, érzéseit, hogyan fogjuk elérni, hogy szeressenek bennünket, vagy hogy mi tudjunk szeretni és gondolkodni? Vagy maradjon csak mindenki ostoba és költekezzen, mert ahhoz nem kell ész? Való igaz, viszont mindig lesz egy réteg, aki majd nem bírja el ezt, és felülkerekedik, viszont sokan, nagyon sokan maradnak a vonal alatt, ahol majd alig keresnek, ahol nem kell használni az eszüket, ellenben pénzük se lesz sok…
„Az ostobaság hol csurran, hol csak cseppen, hol csordogál, hol pedig árad, de mindenütt jelen van. Nincsenek határai, nem ismer korlátokat. Olykor csendesen csobog, egész elviselhetően, máskor meg egyhelyben poshad, mint az iszap, megint máskor hirtelen nekilódul, mint a földrengés vagy a tengerár, mindent elnyelve, csúffá téve, bemocskolva, ami csak az útjába kerül: az ostobaság mindenkit besároz. Sőt, azt sem átallja közben a fülünkbe sugdosni, hogy mindannyian vétkesek vagyunk benne.”
(Jean-Francois Marmion)
Úgy tűnik, nem jó irányba haladunk, de hát ki akarja ezt észrevenni? Vagy ez is merő tévedés?
Kép forrása: Pinterest
