Selma kapott Alessandrotól egy mozzarellát, Luca javaslatára vettek hozzá a faluban friss kenyeret, valamint helyi szárított sonkát, és az autentikus nápolyi finomságokkal együtt a birtokon elterülő tó felé vették az irányt. A délutáni nap lányan sütött rájuk, a kocsiból előkerült egy pléd és a férfi bicskája, amivel fel tudták vágni a kenyeret és a sajtot.
Míg ettek, Selma lelkesen ecsetelte, milyen szuper lenne, ha a turisták is megnézhetnék a farmot, és a mozzarellát gyártó üzemet. Tisztán látta maga előtt, mennyire lenyűgözne másokat is a birtok és a helyi emberek munkája.
– Már így is belefulladunk a munkába, Selma.
Luca teli hassal terült el a pléden, szemét lehunyva hallgatta az újságíró szóáradatát.
– Igen, tudom. Ez újabb alkalmazottakat, valamint jó sok feladatot jelentene, de hidd el, az emberek imádnák, és sokkal több lenne belőle a haszon, mint a ráfordítás.
Selma törökülésben ült a férfi mellett, érdeklődve nézett le rá, de nem érkezett válasz az érveire.
Luca elaludt.
Az újságíró elvigyorodott, majd óvatosan összepakolta a maradék ételt, az autóba tette, és kivette a vékony kabátot, amit magával hozott, de a kellemes idő miatt nem használta.
Betakarta vele az alvó férfit, mielőtt ő is mellé feküdt. Az oldalára fordulva hosszan tanulmányozta Luca arcát. A bőre kisimult, az egész arca ellazult, és résnyire nyílt ajkán minden lélegzetvételnél alig hallhatóan áradt ki a levegő. Selma gyomrában melegség áradt szét, és nem csak az igen vonzó férfi látványától, hanem attól, aki a szexi arc mögött rejtőzött.
Ugyan nem sokat tudott meg róla, de látta, mennyire szívén viseli mind az állatok, mind az emberei sorsát. Útközben az is kiderült, fölöslegesen védte meg Michelét, mert épp Luca és Ugo voltak azok, akik vigasztalták a lelkifurdalás terhe alatt megtört fiút. Azért küldte haza olyan erélyesen, hogy pihenjen végre egy keveset.
Luca mocorogni kezdett, majd az oldalára fordult. Így nem csak szembe, de még közelebb került Selmához.
Álmában sötét szemöldöke alatt meg-meg rebbentek hosszú szempillái. A nő késztetést érzett, hogy átölelje, az álmát őrizve, elkergessen minden démont, ami felbukkan a férfi fejében. Az idő megszűnt körülöttük, Selma csak nézte Lucát, megjegyezte a férfi minden vonását; az arcán lévő két apró sebhelyet, a borostájának ívét és az orrának egyenes vonalát.
Olyan nyugalom árasztotta el, amilyet rég nem érzett, és hirtelen távolinak tűnt az otthoni élete. Göröngyös és sikertelen útkeresése, a kudarcba fulladt kapcsolataival együtt messzire tűntek. A nap meleg takaróként sütötte a testét, míg Luca halk szuszogása és a környező fákról érkező madárciripelés olyan monoton zajjá sűrűsödött össze a fejében, amitől ő is mély álomba merült.
Arra ébredt, hogy két ujj finoman simogatja az arcát. Lassan nyitotta ki a szemét, mert nem akart véget vetni a gyöngéd, jóleső érintéseknek.
– Jó reggelt!
Luca kipihenten csillogó barna szemét látta meg először. A kiskabát, amit korábban a férfira terített, már az ő testét fedte be.
– Sajnálom, hogy felébresztelek, de attól féltem, hogy fázni fogsz – súgta a férfi.
Selma megborzongott, de nem a hidegtől, hanem az újabb érintéstől, ami a halántékától egészen az álla vonaláig tartott. Luca nem hagyta abba a cirógatást, sőt, mivel azt hitte a hidegtől borzong, erős karjával közelebb húzta Selmát a testéhez, hogy azzal melegítse.
A mozdulattól nő arca belefúródott a férfi vállát és nyakát összekötő mélyedésbe. Meleg, biztonságos és rendkívül otthonos érzés járta át Selmát, az orrát pedig elöntötte Luca tusfürdőjének és arcszeszének férfias illata.
Egyikük sem mozdult, féltek, hogy bármilyen apró mozgással megtörik ennek az intim pillanatnak a varázsát. Selma szeme könnyes lett, de az okára nem talált magyarázatot. Nem is ismerte ezt a férfit, nem tudott róla semmit, azon kívül, ami a munkával kapcsolatban kiderült róla.
Mégis, annyira természetesnek tűnt a karjai közt lenni, mintha ezt a helyet kereste volna egész életében.
Egy idő után Luca óvatosan felemelkedett, puha, visszafogott csókot nyomott Selma halántékára, majd rekedten szólalt meg.
– Menjünk vissza a házhoz, mert ha lemegy a nap, tényleg fázni fogsz.
Selma kelletlenül bújt ki a férfi öleléséből. Nem mert Luca szemébe nézni, inkább a kabát felvételével bajlódott.
A bivalyok távolról figyelték őket, néhányan állva kérődztek, de legtöbben a fűben fekve bámultak. Selma elmosolyodott, megkedvelte ezeket a kedvesnek vagy cukinak legkevésbé sem nevezhető állatokat.
Luca összehajtogatta a plédet, és a nő mellé lépett.
– Mehetünk?
Selma végre felnézett a férfi szemébe, Luca csokoládébarna, nagyon is beszédes tekintetétől pillangók repdestek a gyomrában. Sok-sok pillangó.
Folytatás következik…
Fotó: a szerző sajátja
