Blue Palace – 1. rész – Csak el innen!

Amikor már Viki a vonaton ült, tudta, hogy minden rendben lesz. Még nagyon korán volt, senki nem vehette észre a szökését. Apja bár korán kelő volt, a szombatokat mégse rontotta el azzal, hogy gyorsan kipattant az ágyból. Főleg azóta, amióta új barátnője volt.

Ennek körülbelül fél éve, de azóta kicserélődött. Kezdődött azzal, hogy lefogyott, edzeni járt, és a ruhatárán is változtatott. A tipikus helyzet, amikor a férfi el akarja hitetni magával, hogy fiatal, gondolta keserűen a lány. A “mostohajelölt” harminchét éves cicababának csak azért nem volt mondható, mert már túl volt azon a koron, hogy így nevezzék. Mindenesetre tizenhat évvel fiatalabb volt Viki apjánál. Az, hogy fiatalabb volt, a legkevésbé sem számított volna, ha nem lett volna szörnyen buta.

 
 

Luca azt mondta rá, hogy a “szőke nő” prototípusa. És tényleg. Hosszú, sima haja mindig kivasalva, műszempillája árnyékot vetett az arcára, és rózsaszín műkörme feltette az i-re a pontot. Szolárium barnasága és ki tudja, mennyire igazi melle igazán mellékes volt. Ostobasága viszont félelmetes volt.
Viki gyakran összenézett Lucával egy-egy rájuk erőltetett közös ebéd során, mert úgy érezték, lehetetlen, hogy egy nő ennyire tudatlan legyen. Lehet, hogy még rá is játszott, csakhogy csodálhassa Zoltánt. Mindig így mondta: Zoltánom. Apjuk persze fürdőzött a rajongásban, mint minden férfi. Egyikük sem tudja kikerülni a hiúság hívogatóan édes csapdáját. Ez komoly megállapítás volt a huszonnégy éves Vikitől, aki úgy érezte már sokat tud a férfiakról, bár nem volt sok kapcsolata. A legutóbbi sem tartott nyolc hónapnál tovább, mert Zsolt nem bírta szerszámját a nadrágjában tartani.

A vonat hol lendületesen haladt, hol meg úgy lelassult, hogy biciklivel is meg lehetett volna előzni. Viki azonban nem sietett. Egyetlen egy dolgot akart csak, minél távolabbra kerülni apjától és annak barátnőjétől. Ez pedig a tizennégy órás vonatúttal egyre sikeresebb ötletnek tűnt.

A tenger… Mindig oda vágyott, de ki nem, aki a közelében sem járt. Legszívesebben egy halászfalucskában telepedett volna le, ahol nyitott volna egy éttermet, olyan házias kis csendes helyet, ahová nem özönlik turistacsoport a nap minden percében. Elgondolta, hogy a vendégeknek nap, mint nap apró meglepetéseket, minifánkot vagy lángost, esetleg házi krémest készítene és figyelné meglepett arcukat, amikor átnyújtja a ház ajándékaként. Ezernyi ötlete volt, de apja nem engedte érvényesíteni. Abban egyeztek meg, hogy Viki elvégzi az egyetemet, és utána ahhoz kezd, amihez akar, csak legyen meg a diplomája.

Meglett, de apja nem teljesítette ígéretét. Kinevette, amikor elmondta, hogy étteremben akar dolgozni, és majd egyszer sajátot szeretne. Azt felelte, az ő lánya nem lehet felszolgáló vagy netán konyhalány. Ő nem erre nevelte. Fia nem lévén a céget neki szánta, mert nagyobb lánya élhetetlen volt, túl gyorsan férjhez ment és más vágya nem volt, minthogy anya legyen. A 21. században! Így maradt Viki, aki ezután úgy érezte, megbolondul, ha az apja még egyszer az ingatlanüzlettel hozakodik elő.

Kerek-perec megmondta, semmi izgalmasat nem talál a kihívásban. Ő mindig emberek között akart forgolódni, irányítani őket, látni elégedett arcukat, de minden mondata visszapattant apja ellenállásán. A férfi egyszer úgy kiabált, hogy egészen kivörösödött. Már attól lehetett tartani, hogy gutaütést kap, de aztán bevágta az ajtót és elviharzott. Ezt még követte pár Viki-próbálkozás. Az utolsó egy héttel ezelőtt történt, miután közölte kisebbik lányával, hogy nem támogatja tovább semmilyen módon. Ha ennyire céltudatos, akkor vállaljon munkát, és tartsa el magát. Javasolta, hogy költözzön el, mert akkor megtudja, mi a magyarok istene. Könnyen dumál úgy, hogy vagyonos ember az apja.

Gyakorlatilag kidobta. Így az utolsó héten már nem beszéltek, és elvétve futottak össze a hatalmas házban. Luca persze csak szóban tudott segíteni és hagyta, hogy húga a vállán sírja ki magát. Szerinte apja idővel megenyhül, de most elvette az eszét az a nő, aki úgy fonódott rá a nap minden percében, mint egy csúszós bőrű anakonda. Hogy ez mennyire tetszett a középkorú férfinak, az  gyorsan kiderült, mert nem győzte wellnessezni vinni, meg egy kisebb kocsit is vett neki. Nem újat, de azért kocsi volt a javából.

Vikit ez már nem kavarta fel. Eldöntötte, hogy világgá megy. Nem mesebeli módon, de hasonlóan. Úgy érezte magát, mint Hamupipőke, amikor az apja új asszonyt hozott a házhoz. Nem volt maradása, mert a régi világ egyszeriben terhes lett az apjának. Apránként tünedeztek el az anyjára jellemző dolgok. Először a hálószobabútor cserélődött ki, aztán a közös képek landoltak ki tudja hol. Amikor rákérdezett, apja azt felelte, jobb mindnyájuknak, ha a szomorúságot száműzik a házból. A szívükben úgyis ott marad. Ezek csak szavak voltak, amelyekhez apja jól értett, és nem tűnt úgy, mintha az ő szívében maradt volna némi nyoma a volt feleségének. Nővére szerint apjuk megijedt a haláltól, és ily módon próbál menekülni előle. Sokkal megértőbben fogadta a változásokat, mint Viki, akiben napról napra fokozódott a feszültség.

Zágrábban hosszabb ideig időzött a vonat. Még nyolc óra zötykölődés várt rá. Próbált nyugton maradni, de alig várta, hogy meglássa a tengert.

Split. Horvátország második legnagyobb városa. Gyönyörű, hangulatos, és minden Olaszországra emlékezteti az embert, mondta Enikő, amikor mesélt róla. Kacskaringós utcáin, szűk sikátoraiban könnyű elfelejteni, hogy a 21. században van az ember. Enikő nem volt barátnője az általánosban, sőt különösebben nem is álltak közel egymáshoz, mégis ő jelentette neki a megoldást jelenlegi problémáira. Mennie kellett, de napokig kétségbeesetten próbált jó megoldást találni.
És akkor kiderült, hogy magyar éttermükbe keresnek felszolgálót és szakácsot is. Azonnal megragadta a lehetőséget, és mivel volt gyakorlata, ugyanis két nyarat végigdolgozott a Balatonon, kapott egy esélyt a bemutatkozásra. A lehető legjobbkor. Mintha odaföntről anyja lenézett volna rá és finoman terelgette volna. Nagyon hiányzott neki a csendes, de határozott asszony, aki ritkán emelte fel a szavát, annál többször intézte úgy, hogy két lány saját erejéből boldoguljon.
Ő harcolta ki, hogy rátarti apja dolgozni engedje Vikit, mondván, nem élhet úgy, hogy ne tudná, honnan jön a pénz, és hogy azért egyesek keményen megdolgoznak. A férfi legyintett és értetlenkedve adta beleegyezését. Vajon miért akar dolgozni egy egyetemista, akinek nincs rá szüksége, ezt latolgatta, majd megállapította magában, hogy nem érti a saját gyerekét.

Amikor végre elindult a vonat, Viki elmosolyodott. Egyre közelebb került úti célja, és ez örömmel töltötte el. A fülkében rajta kívül nem utazott senki, mert két hangos útitársa leszállt a horvát fővárosban. Majdnem elterpeszkedett, amikor hirtelen megjelent egy magas, vékony srác igen morcos arckifejezéssel. Szétnézett, köszönés helyett morgott valamit és ledobta zsákját az ülésre.

– Remek – nyugtázta a lány. – Köszönni sem tud, és még a haja is ronda.
Sosem kedvelte a félhosszú, hullámos hajat, ami ebben a melegben izzadtan tapadt a belépő homlokára. A baseball sapka pedig segített neki ebben. Adidas táskája kopott volt, és az újonnan érkező úgy egészében nem nyújtott kedvező látványt.

Mr. Adidast, ahogy elnevezte, azonban nem érdekelte semmi. Szemébe húzta a sapkáját és pár pillanat múlva már aludt is. Viki elfintorodott. Kis ideig belemélyedt a telefonjába, küldött egy üzenetet Enikőnek, hogy már úton van, aztán olvasni kezdett. És a könyv természetesen hol játszódott volna, mint a tengerparton: Szédítő nyár volt a címe. Luca hozta neki, mintegy jó ómenként sugallva, hogy ez vár majd rá.

Következő rész pénteken

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here